Az örök huszár hamvain vesztek össze a magyarok és a szlovákok

Skultéty László a világ egyik leghíresebb katonája – a zászlótartó huszár szolgálata 81 éve alatt mindvégig hű maradt a hadi lobogóhoz és ezredéhez. A magyarok és a szlovákok is magukénak tartják, földi maradványain vesztek össze.

Skultéty László, az „örök huszár” 1738-ban született Hegyesmajtényban (Mojtín), Trencsén vármegyében. 1831-ben Erdélyben halt meg, itt is helyezték örök nyugalomra: Újaradon volt a sírja egészen idén május 21-ig. Ekkor azonban a szlovák fél – állítólag a magyarok teljes kizárásával – katonai tiszteletadás mellett átszállíttatta földi maradványait Szlovákiába, hogy előbb Pozsonyban, a Szent Márton dóm kriptájában helyezzék el, majd szülőfalujában, Hegyesmajtényban temessék újra.

Történelemhamisítás

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, három héttel a történtek után felháborodott hangvételű közleményben fejezte ki nemtetszését. Felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő” magatartást, és Skultéty László huszár zászlótartó hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra. A két politikus – a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben – azt kéri, azonnal állíttassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be”.

Úgy fogalmaztak: „mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is tanított, összesen 81 évig katonaként szolgált Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította”. Mint írták, ez idáig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna”, ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait”.

Értesíteni kellett volna a magyar felet

Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg – mutattak rá. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta” – tették hozzá.

Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna sajnálatát fejezte ki a közleményben amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni”. A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni”.

A szlovákok szlováknak tartják

Skultéty Lászlót a szlovák hadtörténetírás szlovák származásúnak tartja. Peter Vojtek, a szlovák katonai vezérkar parancsnoka az átszállítás után a Szlovák Rádiónak nyilatkozva azt mondta: a szlovákoknak figyelni kell gyökereikre, honnan jönnek és hová tartanak, és tudatosítaniuk kell, hogy a szlovák történelem tele van fontos emberekkel, akikre joggal lehetnek büszkék. „Nagyon örülök, hogy a legtovább szolgáló katona visszatér szülőföldjére” – mondta a rádiónak. Skultéty Gábris László újratemetése június 27-én lesz Hegyesmajtényban, születésének 275-ik évfordulóján.

bumm.sk/MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »