A szerbiai kormány és a parlament előtt a vajdasági nyilatkozat

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke hétfőn a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat szövegét eljuttatta a szerb parlament elnökének, a szerb kormánynak, valamint azoknak a minisztériumoknak, amelyek a nyilatkozat egyes részei által érintettek.

Pásztor a közleményében elmondta, meggyőződése, hogy ha a parlament, a kormány és a minisztériumok tájékozódnak a nyilatkozat szövegéről, az a fennálló nyitott kérdések megvitatásához vezet majd, amelyek megoldása mindkét félnek érdeke, de mindenekelőtt a vajdasági polgároké.

„A Nyilatkozat elfogadását követően a tartalmára és Vajdaság alkotmányos jogainak védelmére irányuló tárgyalásokat intézményes keretek közé szeretnénk visszaterelni, oda, ahol a helyük is van. Az a szándékunk, hogy, mint ahogyan eddig is tettük, civilizált és demokratikus párbeszéddel hárítsunk el mindenféle, a Nyilatkozat szövegével kapcsolatos tájékozatlanságot és félreértést, és hogy megtaláljuk a megoldást azokra a problémákra, amelyeket ez a dokumentum felölel” – közölte Pásztor.

A Tartományi Képviselőház május 20-án fogadta el a Vajdaság AT alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló dokumentumot.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »