Az argentin elnök is részt vesz I. Ferenc pápa beiktatási miséjén

Cristina Fernandez de Kirchner argentin elnök jelen lesz Jorge Bergoglio első, pápaként tartott miséjén március 19-én. A vezető levélben gratulált honfitársának és jó munkát kívánt neki annak ellenére, hogy politikai kérdésekben rendszerint ellentétes állásponton voltak korábban.

I. Ferenc pápa és Fernandez olyan sok ízben különbözött már össze, hogy a pápa életrajzírója, Sergio Rubin „az olaj és a víz” hasonlatával jellemezte kapcsolatukat. Egy alkalommal, amikor Bergoglio felszólította az egyháztagokat, hogy csatlakozzanak az „Isten háborújának” nevezett kampányhoz, amely a homoszexuális párok házasságának engedélyezése ellen irányult, Fernandez középkorinak nevezte az egyházi vezető lépését és az inkvizícióhoz hasonlította. Végül 2010-ben Argentína lett az első latin-amerikai ország, amely legálissá nyilvánította a melegházasságot.

Mindezek ellenére szerda este Fernandez szóvívője, Alfredo Scoccimarro bejelentette, hogy az elnöknő mindenképpen jelen lesz Ferenc pápa beiktatási miséjén. „Reméljük, Ferenc pápa képes lesz erősíteni a testvériséget az emberek között és bízunk abban, hogy munkája gyümölcsöző lesz a vallás számára” – mondta az elnök. Hasonlóképpen reményét fejezte ki a tekintetben is, hogy az egyházi vezető képes lesz hatni a nagyhatalmakra, hogy kezdjenek párbeszédet a fejlődő országokkal.

Czifra Dóra

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »