Szlovákia jól jár – Hol kötnek ki az uniós pénzek?

Farkas Iván szerint az uniós támogatások sorsa attól függ, hogy a kormány milyen prioritásokat fogalmaz meg.

A Magyar Közösség Pártja üdvözli az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetés-tervezetét, s reméli, hogy az Európai Parlament is áldását adja rá. A támogatások további sorsa azonban már itthon dől el attól függően, hogy a kormány milyen prioritásokat fogalmaz meg – fogalmaz  állásfoglalásában Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.

Farkas szerint összességében elmondható, hogy bár az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetése jelentősen lecsökkent, a közép-kelet európai országok többsége – Csehországot leszámítva – jól jár. Szlovákia és Magyarország uniós támogatása a következő ciklusban megnő.

A sikert a kormányok különféleképpen értelmezik – mutat rá az alelnök. A szlovák kormányfő azt domborította ki, hogy az EU következő 7 éves költségvetési ciklusában Szlovákia a mostaninál közel 2 milliárd euróval magasabb uniós támogatással számolhat. A magyar kormányfő bejelentette, hogy a kiharcolt összegből a jelenleginél sokkal magasabb hányad juthat gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre. Ez a helyes szemlélet, véli Farkas Iván hozzáfűzve: az uniós támogatásoknak azonban még nagyon hosszú utat kell még bejárniuk, amíg konkrét beruházásban ölthetnek majd testet, például Dél-Szlovákiában, hiszen a költségvetést még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, miközben annak elnöke és több frakcióvezető jelezte: deficites költségvetést nem tudnak elfogadni. Emellett több ország EP-képviselete is bejelentette, hogy nem támogatja a javaslatot.

A szakpolitikus úgy ítéli meg, hogy a támogatás máson is megbukhat, például azon, hogy a keretösszeget nem használják fel hatékonyan. Erről árulkodik a most végződő hétéves időszak: Szlovákia a számára megítélt 11,4 milliárd eurós keretnek csupán 38 százalékát volt képes felhasználni. Mivel durván a megítélt összeg felét kell befizetnie a brüsszeli büdzsébe, valójában többet adott át Brüsszelnek, mint amennyit onnan visszakapott – mutat rá Farkas.

A gazdasági és régiófejlesztési alelnök szerint a közbeszerzés jogi szabályozásának küszöbön álló módosítása is befolyással lesz a támogatások felhasználásra. A kormány azt állítja, hogy az alapok gyenge merítése a közbeszerzés jelenlegi szabályozásával függ össze, ezért módosítani akarja a vonatkozó törvényt. „Ezáltal ugyan felgyorsulhat a közbeszerzés folyamata, hatékonyabb lehet ezzel az uniós támogatási keret felhasználása, ám az esélyegyenlőség csorbulásának árán” – véli az MKP alelnöke.

„Farkas Iván szerint félő, csak az kaphat majd a jövőben uniós támogatást, aki közel lesz az egyetlen kormánypárthoz. Ez pedig nagymértékben rontja az esélyegyenlőséget, ezen múlhat teljes régiók gazdasági teljesítménye. „A mostani törvénymódosítás következménye lehet az eddigieknél is mélyebb, politikai klientelizmus és korrupció” –  figyelmeztet hozzáfűzve: az MKP elvárja, hogy a kormány a tervezés folyamán, amely már elkezdődött, elsősorban a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre helyezze a hangsúlyt, s tekintse elsőrendű feladatának a leszakadó, hátrányos helyzetű régiók felkarolását, a súlyos regionális különbségek enyhítését „az égtájak irányaitól függetlenül”.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »