Szíria kapcsán egymásnak feszült a Pentagon és a Fehér Ház

A New York Times beszámolója szerint Leon E. Panetta amerikai védelmi miniszter szenátusi meghallgatásán kiderült, hogy egyes külpolitikai kérdésekben az Obama-kormányzaton belül súlyos nézeteltérések voltak. Töréspont alakult ki a Pentagon és a Fehér Ház között a szíriai felkelők felfegyverzésével kapcsolatosan. A szenátus fegyveres szolgálatért felelős bizottságában erről kérdezték a távozó védelmi minisztert.

A bizottság annak próbált utána járni, hogy az Obama-kormányzat miért nem nyújtott fegyveres segítséget a szenvedő szíriai népnek. John McCain republikánus képviselővel folytatott heves szóváltásban Panetta elismerte, hogy rajta kívül, David H. Petraeus a, C.I.A akkori vezetője és  Hillary Clinton volt külügyminiszter is támogatták az Aszad-rezsim elleni felkelők felfegyverzését. Javaslatukra viszont nemet mondott a Fehér Ház.

Panetta szerint nagyon sok érv szerepelt a segítségnyújtás ellen és mellett is, ezért Obamának kellett meghozni a végső döntést. Ezt végül Panetta is támogatta.

Kollár Erika

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »