Republikánus politikus kerülhet a Pentagon élére

Chuck Hagel volt republikánus szenátort jelölheti új védelmi miniszteréül Barack Obama amerikai elnök – állította a hétvégén egybehangzóan több vezető amerikai médiaforrás.

A jelölésről szóló hivatalos bejelentést a demokrata elnök várhatóan a jövő hét elején, talán már hétfőn megteszi. Sajtóértesülések szerint a Fehér Ház a döntésről már több kongresszusi vezetőt tájékoztatott.

Hagel 1997-től a visszavonulásáig, 2009-ig Nebraska államot képviselte a szövetségi szenátusban. Az Obama-kormányzatban nem ő lenne az első republikánus miniszter, hiszen a jelenlegi elnök első elnöki ciklusának kezdetekor megtartotta a védelmi tárca élén Robert Gatest, aki végül 2011 júliusában önként távozott. A Republikánus Párt tagja Ray LaHood közlekedési miniszter is.

„Együtt szolgáltam (a szenátusban) Chuck Hagellel. Ismerem őt. Ő egy hazafi” – nyilatkozott a volt szenátorról december 30-án az NBC televíziónak Obama elnök.

Barack Obama Hagel szenátusi munkáján túl méltatta a politikus vietnami katonamúltját, valamint az elnöki hírszerzési tanácsadó testületben kifejtett tevékenységét is.

Chuck Hagel jelölése a várakozások szerint heves bírálatokat fog kiváltani a keményvonalas republikánusok részéről, mert a nebraskai exszenátor nem támogatta a Bush elnök idején végrehajtott iraki csapaterősítést, kétségbe vonta az Irán elleni szankciók szigorításának hatékonyságát és az izraeli lobbi képviselői szerint nem támogatja eléggé a zsidó államot.

Leon Panetta jelenlegi védelmi miniszter korábban bejelentette, hogy a második Obama-ciklus elején távozni kíván hivatalából.

Obama elnök a következő napokban-hetekben a Pentagonon kívül több kulcsfontosságú hivatal élére nevez ki új vezetőket. A pénzügyminisztérium élén a médiában megjelent értesülések szerint várhatóan Jack Lew, a Fehér Ház kabinetfőnöke váltja majd a leköszönő Timothy Geithnert.

A szexbotrányba belebukott David Petraeus posztjára a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élén a Washingtonban keringő információk szerint a jelenlegi ügyvezető igazgató, Michael Morrell és John Brennan, az elnök terror-elhárítási tanácsadója a legesélyesebb.

December végén hivatalossá vált, hogy az elnök John Kerry szenátort kívánja kinevezni a távozó Hillary Clinton külügyminiszter helyére.

mti

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »