Letagadták az Izraelnek írt levelet

Semmissé válhat az egyiptomi-izraeli békeszerződés az új egyiptomi vezetésnek köszönhetően, akik a kapcsolat érdekében a kisujjukat sem mozdítják. Most egy letagadott levél szolgáltatott ürügyet a feleknek az összetűzésre.

Izrael elnökének, Simon Perez hivatalának elmondása szerint kedden Mohamed Murszítól, Egyiptom új vezetőjétől kaptak egy válaszlevelet a korábban elküldött gratulációjukra. Több újságban megjelent a levél szövege, miszerint Murszí a közel-keleti béke fenntartását és a két ország jó kapcsolatának megőrzését nagyon fontosnak találja és mint cél „el kell érni, hogy a régióbeli emberek békében és biztonságban élhessenek”. Az iszlamista elnök szóvivője csupán az újságok fabrikálásának nevezte a levelet. Majd Perez hivatala bemutatta az említett dokumentumot, amit közvetlenül Egyiptom izraeli nagykövetétől kapott, de Kairó ez után is tagadta, hogy a Jeruzsálemnek írt levél tőlük származna.

Már a választások előtt megindultak a találgatások, hogy mi lesz a békeszerződés sorsa, ha a Muszlim Testvériség jelöltje kerül Egyiptom vezetői székébe. Murszí ugyan a nemzetközi szerződések tiszteletben tartását ígérte, a mozgalom tagjai ellenségesek a zsidó állammal szemben és többen már a Mubarak rezsim megbukása óta a szerződés felbontását követelik. A Muszlim Testvériség ráadásul kapcsolatokat ápol a Hamasszal, akik a Gáza övezetet felügyelik és nem ismerik el Izrael létezését.

Az egyiptomi-izraeli békeszerződés 33 évvel ezelőtt lépett életbe és egészen az arab tavaszig Hoszni Mubarak, Egyiptom megbuktatott elnökének rezsimje biztosította annak fenntartását. Miután nemrég a Muszlim Testvériség jelöltje kerülhetett az elnöki székbe, kétségek övezik a paktum sorsát, annál is inkább, hogy míg Izrael regionális békét célzó levelet vél látni, a másik fél úgy tesz, mintha semmiről nem tudna. 

A közel-keleti békefolyamat egyébként már 2010-ben megrekedt, amióta nem sikerül Izraelt és Palesztinát párbeszédre bírni.

Kántor Adrienn

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »