Nemzeti összetartozás napja – Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren

Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfő reggel.

A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak kormánytagok, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai, valamint kétszáz, a határainkon innen és túlról érkező gyerek.

Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást.

Az ünnepi ceremónián, amely az állami ünnepségekhez hasonló módon zajlott, közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara és a Budapest Helyőrség.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja. Az erről szóló törvény kimondta: a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából hétfő délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarság Házában megnyitja az emléknap ifjúsági programjait. A rendezvényen, amelyet rendhagyó történelemóra követ, külhoni és magyarországi fiatalok vesznek részt.

Délután fél öt, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja után elültetik az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint külhonban Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten.

Este a József Attila Színházban zártkörű díszelőadáson Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című darabját mutatják be. A nagyközönség októbertől láthatja a darabot.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »