Idejétmúlt történelmi előítéletek – török politika a Balkánon

Erhan Türbedar a Manfred Wörner Alapítvány meghívására érkezett Budapestre, ahol a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadást Törökország Balkán-politikájáról. A koszovói születésű Türbedar a Balkán közlekedéspolitikájáról írta PhD disszertációját. Több neves török politikai think-tanknak volt tagja, jelenleg a TEPAV, a török gazdaságpolitikai kutatóintézet munkatársa. Számos szakcikke jelent meg nemzetközi folyóiratokban. Két szakkönyv szerkesztője.

Törökország az utóbbi időben igen aktív a balkáni politikában. Minek köszönhető ez a lendület?  A török külpolitika 1955 után évtizedekig elfordult a Balkántól. A térség iránti érdeklődés akkor élénkült meg Ankarában, amikor Zsivkov Bulgáriájából a nyolcvanas évek második felében nagy számban kezdtek menekültek érkezni, aztán a 90-es évek jugoszláv háborúi is újra a Balkán felé fordították Törökország figyelmét. Az igazán aktív török külpolitika kezdete azonban 2008, ekkorra erősödött meg annyira a török gazdaság, hogy az az ország nemzetközi tekintélyét is megnövelte. A külpolitika ráadásul tényezővé vált a belpolitikában is: fontos tudni, hogy a mai Törökországban történelmi okokból milliókra tehető azoknak a száma, akiknek valamelyik másik balkáni országban születtek az őseik, és ők nagyon is figyelemmel kisérik az óhazájuk eseményeit, illetve az arra adott török válaszokat. A külpolitikát a média is a nemzeti büszkeség egyik alapjává tette, a hírműsorok folyamatosan azt a képet súlykolják, hogy milyen sikeresek vagyunk külföldön. Ez persze nagyrészt túlzás.

Mit ért ezalatt?

Jelentős az eltérés aközött, hogy mi hogyan látjuk a saját külpolitikánkat, illetve hogy azt máshol hogyan ítélik meg. Elég legyen csak a történelemkönyvekre utalnom: nálunk azt tanulják a gyerekek, hogy az Ottomán birodalom milyen nagyszerű gazdasági és kulturális csodákat tett a fennhatósága alá tartozó területeken, így az a török, aki Bulgáriában vagy Szerbiában jár, megdöbben azon, hogy erről a korszakról ők viszont mint „török igáról” tanulnak az iskolában.

Nálunk ötödikben az Egri csillagok a kötelező olvasmány, ami mondjuk szintén nem a török országpropaganda hivatkozási alapja…

Erről van szó. A mai Törökországnak kettős imidzse van a Balkánon: egyfelől felnéznek a gazdasági fejlődésre, az évi 10 százalékos növekedésre, és elismerik az utóbbi évek demokratikus folyamatait, például az előrelépést az emberi jogok tekintetében. Másfelől pedig tartanak egyfajta neo-ottomán birodalmi terjeszkedéstől, mind politikai-, mind gazdasági- és kulturális téren. A térség minden tévécsatornáján sugároznak például török szappanoperákat, ezt pedig sok országban a helyi nacionalisták hajlamosak török kulturális agressziónak látni. Pedig alighanem csak a török szappanopera-ipar sikeréről van szó. Szerintem Törökországban nem feltétlenül értik még meg ezeket a félelmeket, emiatt sok török kezdeményezés visszhang nélkül marad, vagy félreértik. Világos üzenet volt például, amikor a 2009-es butmiri csúcstalálkozóra a szervező USA és EU „véletlenül” elfelejtette meghívni Törökországot. De az is, amikor a koszovói közvetítésre ajánlkozott a szerb kormánnyal egyébként kifejezetten pozitív kapcsolatokat ápoló török kormány, és Tadic elnök mereven elzárkózott az ötlettől, mondván, ők csakis az EU-val állnak szóba.

Mi a helyzet a gazdasági befolyással?

A török gazdaság valóban megerősödött annyira az utóbbi időben, hogy képes a tőkeexportra. Az más kérdés, hogy ebből mennyi valósul meg. A térségben Románia részesül a leginkább a török tőkekivitelből, Albánia a második, Bulgária a harmadik, a Nyugat-Balkáni országok pedig csak ezután következnek, őszintén szólva elég szimbolikus összegekkel. Szarajevóban gyakran kritizálják a török politikát, hogy amíg a baráti Boszniát csak hitegetik a török befektetők, addig Szerbiát „elárasztja” a török tőke. Az igazság az, hogy a Szerbiába irányuló tavalyi török tőkekivitel is éppen eléggé marginális volt, mindössze 35 millió dollár. Látni kell, hogy a török gazdaság vállalatai mind magánvállalatok. A török kormány hiába ígér bármit, ha a tőke mégsem akar menni. A török vállalatok ráadásul idegenül mozognak a balkáni országok piacain, amik túl kicsik és fragmentáltak a hazai, 75 milliós piachoz képest. Isztambul például egymaga kétszer olyan népes, mint a térség legnagyobb lakosságú állama, Szerbia.

Milyen fejlemények várhatóak a török Balkán-politikában?

Remélem, hogy lesz végre egy konkrét, megszövegezett stratégia. Törökország eddig legfeljebb általánosságokat fogalmazott meg, béke, jólét, demokrácia, satöbbi, de konkrét cselekvési terv nélkül. Igazából az az érzésem, keveset tudunk a balkáni országokról. Az egyetemeken például évről évre egyre kevesebb disszertáció foglalkozik a térséggel, a török médiából szinte teljesen hiányzik a diskurzus a témáról, a hírműsorokban pedig szinte nem is szerepelnek ezek az országok. Az is igaz, hogy az érintett országokban is csak most fedezik fel maguknak Törökországot, most kezdik tanulmányozni, így egyelőre ott is az idejemúlt történelmi előítéletek befolyásolják az ország mai külpolitikájáról kialakított képet. Véleményem szerint Törökországnak össze kellene fogni az EU-val, és közösen fellépni a térségben. Korábban ettől Brüsszel húzódozott, inkább egyfajta konkurenciaharc alakult ki Törökország és az EU között, de az utóbbi időben vannak jelei, mintha ennek az időszaknak vége lenne. Ha Ankara és Brüsszel együtt tudna működni a Balkánon, és később esetleg más konfliktusos területeken, a Kaukázusban, Észak-Afrikában vagy akár a Közel-Keleten, az igazi sikertörténet lehetne, és alapvetően megújíthatná Törökország és az EU kapcsolatát.