Óriási pofont kapott a CDU, győzött a piros-zöld koalíció

Véget ért az előrehozott helyi törvényhozási választás a legnagyobb német tartományban, Észak-Rajna Vesztfáliában. A választást fölényesen a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte, az Angela Merkel által vezetett CDU viszont történelmi vereséget szenvedett. A Zöldek, a liberális FDP, valamint a Kalózpárt érte el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot, a reformkommunista Die Linke kiesett a helyi törvényhozásból.

„Micsoda csodás este!”- kezdte meg ünnepi beszédét a vasárnapi választásokon győztes SPD listavezetője Hannelore Kraft. A „kis Bundestag-választás” néven is emlegetett helyi tartományi választást toronymagasan a szociáldemokraták nyerték, a szavazatok közel 39 százalékát jegyezve, amely eredmény 93 helyet biztosít majd nekik a helyi törvényhozásban. Az előrehozott választásokra azért került sor, mert idén márciusban a Kraft által vezetett kisebbségi kormány (szintén piros-zöld koalíció) nem tudta elfogadtatni költségvetési javaslatát. A választásokon győztes Kraftra sokan mint a jövő évi parlamenti választás szociáldemokrata kancellárjelöltjeként tekintenek, ám Kraft korábban jelezte, hogy a következő éveket észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökként, a düsseldorfi tartományi gyűlésben kívánja tölteni.

A választások nagy vesztese a kereszténydemokrata CDU, akik a szavazatok 26 százalékával 62 helyet biztosítottak maguknak a helyi törvényhozásban. Az Unió ezzel az eredménnyel történelmének legrosszabb eredményét érte el, a 2010-es választásokhoz képest a párt több mint 8 százalékot rontott. A pártot Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter vezette a választásokon, aki a vereség után lemondott az észak-rajnai CDU-elnöki pozíciójáról, és javasolta, hogy válasszák újra a helyi elnökséget: „… ez egy egyértelmű, tiszta vereség, amit mi ma elszenvedtünk.” A trónörökösnek becézett politikus elmondta, hogy a választási vereséget elsősorban saját, személyes vereségének ismeri el.

Harmadik erőként az észak-rajna-vesztfáliai oktatási miniszter által vezetett Zöldek kerültek be a tartományi gyűlésbe, 12 százalékkal, ami 27 helyet biztosít majd a pártnak. A vasárnap elért eredmény közel azonos volt a két évvel korábbival. Ez az eredmény azt jelenti, hogy ismét SPD-Zöldek (piros-zöld) koalíció irányíthatja a 18 millió fős tartományt, ám ezúttal a kényelmes többség birtokában.

Szintén megugrotta az 5 százalékos küszöböt a Christian Lindner által vezetett liberális FDP, a szavazatok 8,5 százalékát (20 hely) elérve. Lindner és az FDP eredménye óriási sikernek számít, hiszen országos szinten a párt támogatottsága jelenleg az 5 százalékos kritikus küszöb alatt van. Azonban a párt múlt heti schleswig-holsteini pozitív eredménye után az észak-rajna-vesztfáliai tartományi gyűlésbe is képviselőket küldhet, így talán véget ér az FDP másfél éves kudarchulláma (hat tartományi gyűlésből is kimaradtak). Az utóbbi két vasárnapon elért liberális sikerek talán új lendületet adnak a fekete-sárga (CDU-FDP) koalíciónak, viszont látni kell, hogy Wolfgang Kubicki az FDP kieli, és Christian Lindner a párt düsseldorfi frakcióvezetője a következő évi parlamenti választásokon inkább „jelzőlámpa-koalícióban” (SPD-FDP-Zöldek), mint a jelenlegi fekete-sárga koalícióban gondolkodnak.

Ötödik erőként a Kalózpárt küldhet képviselőket a tartományi gyűlésbe, miután a párt a szavazatok valamivel kevesebb mint 8 százalékát érte el, ami 19 helyet jelent a pártnak. A helyi listavezető Joachim Paul által vezetett kalózok a vasárnapi eredménnyel immár a negyedik tartományi gyűlésbe delegálhatnak képviselőket, a berlini, a Saar-vidéki és a schleswig-holsteini helyi parlament után.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »