Egy francia történész szerint háborúznia kéne a két Szudánnak

Gérard Prunier Kelet-Afrika-kutató szerint itt az ideje, hogy a katonák döntésre vigyék a helyzetet, mert „ez sokkal kevésbé pusztító, mint az, hogy nők és gyermekek ezrei halnak éhen, miközben egy olyan béke megkötésére várnak, ami sosem fog eljönni”. Prunier logikája szerint a szudáni belső ellenzéknek és a dél-szudáni hadseregnek együtt kéne elsöpörnie az északi elnököt, Omar Bashirt, akinek „a kormányában nem lehet megbízni”. A New York Times-ban megjelent esszében Prunier kiemeli, hogy a 2005-ben megkötött béke „rossz orvosság” volt, mert a konfliktus az északi Szudán minden népével, nem csak a keresztényekkel áll fenn: a muszlim „darfúriakat nyugaton, a bedzsákat keleten, a núbiaiakat északon és a nubákat Kordofánban (…) Khartúm a 19. század óta kizsákmányolja”. Csak Dél-Szudán volt képes lépni, mert a lakossága se nem arab, se nem muszlim, de ettől még az átfogó békemegállapodásba a többi etnikumot is be kellett volna venni.

Prunier legérdekesebb véleménye azonban az, hogy szerinte a jelenlegi konfliktus oka az, hogy miután a déliek tavaly végleg függetlenné váltak, Khartúm a gyakorlatilag 1955 óta folyamatosan tartó polgárháború jelentette belpolitikai csőd mellett gazdasági válságba is sodródott. Ahogy a francia fogalmaz: erre az esetre már nem volt B-terve Bashirnak, ezért úgy döntött, inkább árulónak bélyegzi a déli keresztényeket, vezetőit elpusztítandó „ízeltlábúaknak” nevezi, rajtuk kívánva levezetni az országában felgyülemlett feszültségeket.

A válasz nem sokáig váratott magára: Magdi El Gizouli blogger, a kelet-afrikai Rift Valley Institute kutatóközpont és oktatási intézet munkatársa a Sudan Tribune hasábjain igyekezett reagálni Prunier soraira. Értekezésének címe „Prunier háború-vágya”, ami azt sugallja, hogy a szerző meg kívánja cáfolni a francia érveit, ehelyett azonban kusza módon igyekszik bemutatni egy darfúri törzsi viszályt, mellyel azt kívánja prezentálni, hogy Szudán etnikumait nem lehet egy kalap alá venni.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »