Brüsszel szerint nem tett eleget az Orbán-kormány a kiigazításért

Az Európai Bizottság szerint Magyarország nem tett elegendő intézkedést annak érdekében, hogy „időben és tartósan” kiigazítsa túlzott államháztartási hiányát.

Szerdai ülését követően kiadott közleménye szerint az európai uniós végrehajtó testület ennek megállapítását javasolja az uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is.

Tavaly Magyarország tiszteletben tartotta ugyan a GDP-hez viszonyított 3 százalékos deficithatárt, és az idén is várhatóan ez alatt marad, de ez elsősorban egyszeri lépéseknek köszönhető, és jövőre a hiány már 0,25 százalékponttal ismét meghaladhatja a határt – derül ki a közleményből. Eszerint a magyar államháztartási mérleget jelentős mértékben „egyszeri bevételek befolyásolják”, amelyek „nem eredményeznek tartós hiánykorrekciót”, a szerkezeti mérleg helyzete pedig rosszabbodott.

Olli Rehn pénzügyi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Magyarország ősz vége óta további intézkedéseket hozott a deficit leszorítására. Úgy vélte azonban – megerősítve a közleményt -, hogy ez nem elégséges a hiány tartós küszöb alatt tartására.

Elismerte, hogy a tavalyi államháztartási többletet figyelembe véve a bizottság megállapítása meglepetésként hathat. A bizottság azonban nem látja biztosítottnak a csökkenés fenntarthatóságát a közleményben is említett megfontolások miatt – fejtette ki.

Kijelentette azt is: a túlzott deficit miatt Magyarország ellen folyó eljárás „nem új, és nem kizárólag a jelenlegi kormány felelőssége”.

Hangoztatta: biztosítani kell a gazdaságba vetett bizalmat Magyarországon, ezt a bizottság a lakosság érdekeként kezeli.

Amennyiben a miniszteri tanács egyetért a bizottság javaslatával, a testület újabb ajánlásokat fogalmaz meg Magyarország számára.

Rehn jelezte azt is, hogy ezt követően az uniós szabályok értelmében lehetőség van akár uniós források visszatartására is.

A testület azt is megállapította, hogy négy további ország, Belgium, Ciprus, Málta és Lengyelország – amelyek esetében fennállt a kockázata, hogy nem teljesítik a tavalyi vagy idei határidőt a hiány leszorítására – hatékony lépéseket tettek a deficit csökkentése érdekében.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »