Összeállt az MKP listája

Berényi József fogja vezetni az MKP választási listáját az Országos Tanács döntésének értelmében. Öt olyan személy van az első tízben, akik nem ténykedtek parlamenti képviselőként, Csáky Pál a tizedik. A második helyen Bárdos Gyula, a párt országos tanácsának elnöke szerepel, a harmadikon pedig Farkas Iván gazdasági és régiófejlesztési alelnök.  Berényi József kijelentette: az MKP célja, hogy visszajusson a parlamentbe. A tavalyi választáson a párt 4,33 százalékot kapott, ami nem volt elég a törvényhozásba jutáshoz.

„Elégedett vagyok a listával. Az előrehozott választásoknak köszönhetően rövid volt az idő arra, hogy megfelelően vegyítsük a régi és az új arcokat, de úgy érzem, ez sikerült” – nyilatkozta portálunknak Berényi József. A listán megjelenő közéleti személyiségek margójára a pártelnök elmondta, olyan személyek is szerepelnek a listán, akik demonstratívan hozták nyilvánosságra párthovatartozásukat és tanúságtételt tettek az MKP mellett. „Soha ennyi roma jelölt nem szerepelt még a listán, őket polgármestereinknek köszönhetően sikerült megszólítanunk” – mutatott rá Berényi a jelöltekkel kapcsolatban.

A lista negyedik helyén Horváth Árpád gútai polgármester található, majd Fenes Iván, a dunaszerdahelyi járási elnök következik. Hatodikként Szigeti László, hetedikként pedig Őry Péter indul. Mihók Gábor a nyolcadik, Csúsz Péter a kilencedik helyen található, majd Csáky Pál következik.

Tizenegyedikként a komáromi HÖK elnöke, Czibula Ádám kapott lehetőséget, ő a legfiatalabb jelölt az első húszban. Németh Gabriella 12., Forró Krisztián 13., Miklós László pedig a 14. helyen indulhat, a tizenötödik helyen Kiss Beáta kapott lehetőséget. a komáromi Petheő Attila tizenhatodik, Bíró Ágnes pártigazgató a tizenhetedik helyre fért fel, Auxt Ferenc és Szuperák Mária után Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester zárja az első húsz jelölt listáját. A lista további részében is akadnak érdekességek – például az, hogy a zenekedvelők a 40. helyen karikázhatják a Ghymesben ténykedő Szarka Tamást, a focibarátok pedig a 48. pozícióból juttathatják parlamentbe Novota Jánost, a DAC egykori legendás kapusát. A teljes jelöltlistát ide kattintva lehet megtekinteni.

Nyilatkozatot is kiadtak

Az MKP Országos Tanácsa egy nyilatkozatot is kiadott az ülés alkalmából.  Ebben az MKP tudomásul veszi, hogy a Híd elutasította a választási együttműködést, felelős szavazásra buzdítják a választópolgárokat, egyben kijelentik, hogy a Magyar Koalíció Pártja kész önálló, szuverén politikával, egyedül megmérettetni magát a következő, előrehozott választáson.

A párt választási programja január első felében kerül nyilvánosságra, annak kidolgozásába a helyi szervezeteket és lehetőségekhez mérten a civil szervezeteket is bevonják, a hangsúlyt a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtésére, a szociális biztonságot nyújtó munkahelyek kialakítására, a mindenki számára elérhető egészségügyre, valamint emberi és kisebbségi jogaink következetes érvényesülésére helyezik. 

„Az MKP OT érthetetlennek tartja, hogy míg a Határon Túli Szlovákok Hivatala a választásokon való részvételre buzdítja a külföldön élő szlovák állampolgársággal is rendelkezőket, addig meghurcolják azokat, akik felvették a magyar állampolgárságot. Az Európai Uniós normák szerint is elfogadhatatlan, hogy egy tagállam polgára elveszítse állampolgárságát csak azért, mert egy másik tagállam állampolgárságát is felvette. Ez a tény megkérdőjelezi az Európai Unió alapelveit és jelentősen terheli a szlovák-magyar kapcsolatokat” – áll a nyilatkozatban. 

Bumm.sk

Friss hírek