Felfüggeszthetik Jemen és Szíria tagságát

Az Arab Parlament kedden felszólított arra, hogy függesszék fel Szíria és Jemen tagságát az Arab Ligában. Így szeretnének ugyanis nyomást gyakorolni a két országra, hogy engedjenek teret az emberek reformköveteléseinek és hagyjanak fel a túlkapásokkal. Korábban már mintegy 176 arab és nemzetközi szervezet, így a Human Rights Watch is követelte Szíria kizárását. Nabil al-Arabi főtitkár válaszában úgy nyilatkozott, hogy egy ország tagságának felfüggesztéséhez a többi állam beleegyezéséhez is szükség van, hiszen ez nem tartozik a központi adminisztráció jogkörei közé. 

Míg Szíria ügyében az Arab Liga már többször állást foglalt, a Jemenben történtekről nemalkottak meg egységes véleményt. A szervezet tisztviselői szerint Jemennel kapcsolatban eddig azért nem hoztak nyilvánosságra közös álláspontot, mert a kérdéssel elsősorban az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) foglalkozik. Jemenben vasárnap óta közel 70 ember vesztette életét a Szálehet támogató és leváltani kívánó csoportok összecsapásaiban. Az újabb konfliktus forrása az volt, hogy az elnök elutasította a GCC tervének elfogadását, melynek értelmében át kellett volna adnia a hatalmát és demokratikus választásokat kellett volna kiírnia.

Az ENSZ emberi jogi irodájának hétfőn kiadott legfrissebb adatai szerint Szíriában a tüntetések márciusi kezdete óta mintegy 2700 tüntető, köztük száz gyermek vesztette életét. Az Arab Liga főtitkára az országban tett szeptemberi látogatása során egy 13 pontos javaslatot adott át Bashar al-Aszadnak, melyben a vérontás azonnali megállítását és új reformok bevezetését követelik. Az Arab Liga külügyminiszterei 13-i találkozójukon újra azonnali változások eszközlésére szólították fel a szír elnököt.

Lorencsics Emese

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »