Nem jelent meg a tárgyaláson a Tőkés meggyilkolására uszító lap szerkesztője

Kedden, július 12-én tartotta az első meghallgatást az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) a Ştefan cel Mare című hetilap május elsejei számában megjelent, Tőkés László meggyilkolására uszító újságcikk ügyében.

 „Hát nem lesz már valaki ebben az országban, aki golyót ereszt ennek a hazaárulónak a fejébe?” – írta Mihai-Florin Nahorniac, a kiadvány igazgatója, egyben főszerkesztője, aki Florin Bucovianul név alatt többek között le is bozgorozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Európai Parlament alelnökét.

A médiatermék öndefiníciója szerint: nemzeti, politikai független kiadvány, amely Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért küzd. Tőkés László az ODT-hez benyújtott panasza mellett becsületsértés és gyilkosságra való felbujtás vétsége miatt feljelentést tett a bukaresti törvényszék mellett működő ügyészségnél is.

Az ODT bukaresti székhelyén zajló keddi tárgyaláson Tőkés Lászlót ügyvédje, dr. Kincses Előd képviselte, a vádlott fél azonban a beidézés ellenére nem jelent meg, így az érdemi tárgyalásra nem kerülhetett sor. A tárgyaláson elhangzott: a vizsgálatot nehezíti, hogy nem ismert az cikk szerzőjének pontos lakcíme és utólag kiderült, hogy az a cím, melyre az ODT a beidézést küldte, nem valós. Az újságíró egyetlen ismert elérhetősége a lap impresszumában található, ez az egyetlen kiindulópont, amelyre egyelőre hagyatkozhat az eljárás során a testület.

A vizsgálat ellenben tovább folytatódik, az ODT várhatóan augusztus 15-e után tűzi ki az újabb meghallgatás időpontját. 

Paprika Rádió

Friss hírek