A guru szerint is hamarosan talpra áll majd Magyarország

Románia és Magyarország komoly áldozatot hozott, fájdalmas intézkedéseket fogadtak el kormányaik, így gazdaságuk kezd talpra állni – jelentette ki Bukarestben Nouriel Roubini Nobel-díjas közgazdász.

A szakember egy csütörtökön Bukarestben rendezett konferencián tartott előadást. Bár Magyarországot is említette, a román gazdaságról fejtette ki véleményét.

Roubini szerint Románia azt tette, amit kellett, jó irányba halad a gazdasága, de folytatnia kell a reformokat, fenn kell tartania a szigorú adópolitikát még akkor is, ha választások következnek, ami nyomást gyakorol majd a politikusokra, hogy növeljék a kiadásokat.

Roubini szerint az euróövezet peremén krónikus nehézségekkel küszködik a gazdaság, több évbe telhet a kiküszöbölésük. Szerinte megoldást jelenthet egy olyan, több elemből álló intézkedéscsomag, amely ötvözi a kisebb átalakító intézkedéseket, a megszorításokat, a privatizációt és a szerkezeti reformokat.

A közgazdász kétségeinek adott hangot, hogy Románia fel tud-e készülni a 2015-ig a tervezett euróövezeti csatlakozásra. Szerinte nem számít az időpont, a legfontosabb az, hogy a román gazdaság legyen egészséges és stabil, amikor az euróövezet részévé válik. Ugyanis ha Románia is felkészületlenül lép be az eurózónába, mint ahogy Görögország tette, akkor csak súlyosbodni fog a helyzet – mondta Roubini.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »