A magyarországi török közösség csekély szeletet hasít ki az itt élő bevándorló kisebbségből, a nagykörúton végig sétálva mégis olyan érzésünk támad, mintha nagyon is az életünk részévé vált volna a velük való együttélés: minden második gyorséterem vagy szőnyegbolt török. Budapest multikulturalizmusra nyitottabb lakosainak talán már fel sem tűnik mindez a rengeteg kínai, vietnami kötődésű üzlet és büfé között. Cikkünkben annak jártunk utána, hogyan érzik itt magukat a törökök és hogyan látják a magyar társadalmat.
Mindössze durva becsléseket tehetünk, a magyarországi törökök száma ezer és háromezer fő között mozog – mondta a Kitekintő újságírójának Örkény Antal szociológus, az ELTE Társadalomtudományi kar Kisebbségszociológiai tanszékének vezetője. Transznacionális kisebbségről lévén szó a létszámuk gyorsan változik, a törökök többségének Magyarország átmeneti hely, ahol ideiglenesen dolgoznak, ezáltal a többség státusza sem legalizált: sokan családi vállalkozáson belül tevékenykednek két tartósabb úti cél között – mutatott rá a szakértő a statisztikai nehézségek legfőbb okára.
Elvághatatlan kötelékek az anyaországgal
Többségük 1990 után érkezett hazánkba, hiszen a rendszerváltás után számtalan lehetőség kínálkozott a bevándorló munkaerő számára, és alapvetően két dolog jellemzi őket: képzettek, illetve többségében vállalkozói státusszal rendelkeznek. Örkény Antal elmondása szerint a megkérdezettek egyharmada felsőfokú, kétharmada pedig középfokú végzettséggel bírt, amiből persze nem vezethető le, hogy pontosan mekkora az itt élő alsó fokú végzettségűek száma.Szociodemográfiai sajátosságaikat tekintve többségben vannak az egyedülállóak, a migráns lét ugyanis nehezebben teszi lehetővé a családalapítást: a legtöbben egyedülállóként keltek útra, hogy idegenben próbáljanak szerencsét. Sajátosságként értékelhető az is, hogy a többi csoporthoz képest jóval szorosabb kapcsolatot ápolnak az anyaországgal, itt általában két típust különböztethetünk meg: aki teljes mértékben a töröknek vallja magát és idővel visszaköltözik hazájába, valamint a kettős identitással rendelkezők. Ők magyarországi törökként tekintenek önmagukra, de ettől még nem felejtik el szülőföldjüket, és gyakorta hazalátogatnak.
Utóbbi csoportba tartozik a 35 éves is Murat Kartal is, aki ráadásul négy éve vált el magyar feleségétől, tehát egyben a vegyes házasságúak táborát is gazdagítja. A textilkereskedő – aki immáron 17 éve él Magyarországon, és 2004 óta kettős állampolgár – széles mosollyal fogadja a Király utcai textilkereskedésbe belépő kuncsaftokat, arcáról pedig szerény büszkeség sugárzik, miközben virágzó vállalkozásáról beszél. Már azelőtt megtanultam magyarul, hogy letelepedtem volna Budapesten– idézi vissza az isztambuli, turizmusban eltöltött éveit. Murat számtalan magyar turistával ismerkedett meg Törökországban, ekkor kapott kedvet a kivándorláshoz is. Örkény Antal az összehasonlító kutatásra hivatkozva úgy fogalmazott: a törökök panaszkodnak legkevésbé arra, hogy diszkriminálná őket a többségi társadalom. Nem egyszer úgy éreztem, hogy csak azért engednek előre a postán, mert török vagyok – helyesel Murat, aki kereskedőként igen sok magyarral érintkezik. Amikor finom szkepszissel célzok rá, hogy diktafonom kikapcsolásával nyugodtan mesélhet az őt ért esetleges kellemetlenségekről, vehemensen cáfolja, hogy valaha kirekesztették volna Magyarországon.
A szociológus szintén óvatos fenntartással kezeli a problémamentes együttélés tényét: Örkény Antal véleménye szerint részben udvariasság motiválhatta az ilyesfajta válaszadást, hiszen nagyon ritka, hogy egy bevándorló közösség semmilyen ellenszenvet nem tapasztal akár a hatóságok, vagy akár a társadalom részéről. Ettől függetlenül mindenképpen pozitív, hogy a megkérdezettek alapvetően barátságosnak és befogadónak látják azt a magyar társadalmat, melyről egy korábbi felmérés kimutatta: még a nem létező piréz népcsoport sem szívleli. A teljességhez hozzátartozik, hogy egészen más pszichológiai tényezők alakítják egy asszimilálódni nem kívánó kis létszámú, és gazdaságilag sikeresnek mondható migráns csoport mentalitását, mint egy többmilliós, integrációs kényszerrel szembenéző közösségét: utóbbinak értelemszerűen több konfliktushelyzettel kell megküzdenie.
Muratnak sincsen oka különösebb panaszra: a vállalkozása mellett intenzíven részt vesz a Török-Magyar Üzletemberek Egyesületének munkájában, ő felel ugyanis a magyar kapcsolatokért. A hozzávetőlegesen 100 tagot számláló érdekszervezet 1997-ben alakult, céljuk pedig a kereskedelmi szereplőkkel való kapcsolattartás, a szakmai érdekképviselet, illetve a Törökországban kereskedni kívánó magyarok eligazítása. Hazája és öt testvére iránti szeretetét jelzi, hogy félévente haza kíván látogatni Törökországba, hogy az év egyik felét családjával tölthesse. A húgom esküvőjén ezerötszázan voltunk – meséli széles mosollyal annak érzékeltetésére, mennyire fontos számukra a rokoni kötelék, és a rendszeres közösségi lét ápolása. Murat egyik kedvenc szabadidős tevékenysége a dobogókői kirándulás, istenhívőként pedig rendszeresen ellátogat a X. kerületi muzulmán imaházba, de nem tartja szigorúan az olyan iszlám előírásokat, mint például a napi öt imádság elvégzése. A vallásgyakorlásról mindenesetre elmondható, hogy intenzív közösségépítő faktorként van jelen a török diaszpóra életében, amely mellett természetesen számtalan civil szerveződés kínál lehetőséget a kollektív identitás megélésére.
Kozmopolitaként az öreg kontinensen
Némiképp eltérő Muzaffer Kara története, aki 1990-ben költözött Magyarországra, de már előtte sem Törökországban élt. Családjával 14 évet töltött bevándorlóként Ausztriában, mígnem 1998-as budapesti látogatásakor beleszeretett későbbi magyar feleségébe, akivel rövidesen itt telepedett le. Belvárosi török kávézójában autentikus hangulat fogad, a keleti stílusban berendezett helységben kellemes almaillat terjeng: beszélgetésünk alatt a tulajdonos kedélyesen vízipipázik. Nem bántam meg, hogy a szomszédból ideköltöztem, tapasztalataim szerint a magyarok sokkal melegebb szívűek, szimpatikusabbak – mondja az 51 éves Muzaffer, miközben erős török teával kínál. Kíváncsi vagyok hogyan látta Magyarországot a rendszerváltás idején és milyennek most, mire tömören csak annyit felel: a kilencvenes években vállalkozóként sokkal könnyebben boldogult az ember. Muzaffer a mai napig erősen töri a nyelvet, és bevallja, hogy 17 éves fia éppen hogy megtanult meg törökül, ám a neveltetésében mindkét kultúrára hangsúlyt fektettek. Ő kevésbé tartja a kapcsolatot az itteni török közösséggel, elmondása alapján úgy tűnik, hogy javarészt magyarok alkotják a szűkebb családi-baráti környezetét. A kávézó törzsvendége eléggé vegyes, magyarok, arabok és törökök egyaránt látogatnak bennünket – teszi hozzá magyarázatképpen. Szabadidejében is dolgozik, lazításképpen a pókert választja, és kedvelt időtöltései közé tartozik az utazás: családjával évente-kétévente látogatnak Törökországba. Inkább turisztikai, mintsem gyökereik ápolásának céljával választják a török célpontokat, ami nem meglepő, tekintve hogy az egész család kivándorolt: Muzaffer egyik testvére Svájcban, a másik Németországban telepedett le.
A magyart akcentussal, de folyékonyan beszélő, valamint a nyelvünket tökéletesen értő Murat és Muzaffer részben eltér a Magyarországon élő török bevándorlóktól. A többség számára ugyanis nem prioritás sem a magyar állampolgárság megszerzése, sem a nyelv elsajátítása, a biztonságérzetet anyagi boldogulásukon keresztül kívánják megteremteni – mutat rá Örkény Antal, emlékeztetve, hogy ők identitásuk alapján elsősorban Törökországhoz, vagy a magyarországi török diaszpórához kötődnek.
Budapest, Budapest, te csodás
Megint más „kasztot” alkotnak a tanulási célból Magyarországra érkező török fiatalok. Kutay Aktas és Ata Goban a Szent István Egyetemen közgazdaságtan-hallgatói, a 22 éves fiatalemberekről találkozásunk első percétől sugárzik az Erasmus programban részt vevő külföldi diákok hanyag gondtalansága. Izmirből érkeztek, egy alapvetően liberálisnak mondható nagyvárosból, ami elmondásuk alapján igencsak kilóg a konzervatívabb török közegből. Ránézésre bármelyik dél-európai városból származhatnának, kreol bőrük, joviális habitusuk és széles gesztusaik nem sokat enged hovatartozásukra következtetni.
Budapest hatalmas meglepetés volt, korábban szinte semmit sem tudtunk a magyar fővárosról – kezd bele történetükbe Kutay, aki leplezetlen lelkesedéssel áradozik a belváros atmoszférájáról, valamint az itteni diákéletről. A kiváló angol nyelvtudással rendelkező fiúk nem is próbálják titkolni, hogy mennyire élvezik az otthonuktól való távollétet, illetve az ezzel járó szabadságot, gondolataik nagy részét természetesen a szórakozás köti le. Franciákkal és lengyelekkel osztják meg albérletüket, de nagyon jól kijönnek magyar diáktársaikkal is, ami korántsem meglepő, ismervén az egyetemek többségét jellemző „vodka-connecting people” mentalitását. Mindketten szívesen élnénk itt huzamosabb ideig, de kíváncsiak vagyunk már európai városokra is: nem kizárt ugyanakkor, hogy lelkesedésünk a tényleges letelepedéssel és a gondtalan diáklét feladásával jócskán megcsappanna – vált racionálisabb hangvételre Kutay, akit Törökországban jól fizető állás vár.
Ata barátjához hasonlóan legszívesebben Budapesten maradna egy masterképzés erejéig, de még egyikük sem tudja, hogy mit hoz a jövő. Kicsit többet mosolyoghatnának a tömegközlekedéssel utazók, az emberek többsége túlságosan komor – mondja a magyarok habitusát firtató kérdésemre. Ata mindössze egyetlen esetet idéz fel, amikor úgy érezte, hogy török származása ellenszenvet váltott ki környezetéből: ekkor egy kopaszra nyírt, nemzeti jelképeket viselő fiatalember szólította meg agresszív stílusban, magyar nyelven.
Kétség kívül keményebb diónak bizonyul egységes képet alkotni az itt élő török nőkről, főként azért, mert jóval kevesebben vannak férfi társaiknál. Törökország világi állam ugyan, a vallási hagyományok mégis erősen mintázzák a társadalom szövetét, így a nők szerepe sem feleltethető meg a nyugat-európai mintáknak. A török közösség hozzávetőlegesen egyharmada nő, akik legtöbbször családjukkal, párjukkal érkeznek Magyarországra – mondja Ömer Almak, a Dialógus Platform Egyesület elnöke.
A török-magyar kulturális párbeszéd elősegítéséért tevékenykedő civil szervezet vezetője úgy tapasztalja, hogy az ide érkező török nőkre kevésbé jellemző a vállalkozói szemlélet, és mivel Magyarországon kevésbé éri meg nekik alkalmazottként elhelyezkedni, ezért többségük a család segítségével igyekszik érvényesülni. Érdekességként említi, hogy a közelmúltban sok hidzsábot viselő vallásos fiatal lány választotta Magyarországot továbbtanulási céllal, elsősorban azért, mert a hazai oktatási intézmények tiltják a török fejkendő viseletét. Ömer szerint az itt élő migráns török nőknek nagyjából egyharmaduk tekinthető vallásgyakorlónak, de rögtön leszögezi, hogy mindössze becslésekre tud hagyatkozni.
Többnyire azok a török nők sorolhatóak ide, akik a feleség jogán érkeztek Magyarországra, akik pedig egyedülállóként jöttek, azok nagyobb eséllyel ignorálják a vallási-kulturális tradíciók betartását – véli Örkény Antal. Mindez persze korántsem jelenti, hogy a muzulmán identitás és a szakmai ambíciók összeegyeztethetetlenek lennének: az ELTE tanszékvezetője a hidzsábot büszkén viselő fiatalokra hivatkozott, akik fejkendőjükkel is érzékeltetni kívánják: eredményeik részben a muzulmán kultúra sikereit tükrözik.