Az osztrák hatóságok kiadnák a volt kormányfőt Horvátországnak

Ivo Sanadert Horvátország volt kormányfőjét 2010. december 10-én Salzburg közelében vették őrizetbe az osztrák hatóságok, miután Zágráb nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a korrupcióval vádolt kormánypárti politikus ellen. Az elsőfokú bíróság döntése értelmében Ausztria most kiadhatja az egykori miniszterelnököt, azonban úgy fest, hogy a horvát szerveknek még hónapokat kell várniuk a tényleges átadásig.

A horvát politikus védőinek 14 nap áll rendelkezésükre, hogy hivatalosan is benyújtsák a fellebbezésre vonatkozó kérelmüket, melyet minden bizonnyal meg is tesznek. A Večernji List által megkérdezett nemzetközi jogi szakértők szerint ezzel a húzással hónapokig, szélsőséges esetben pedig akár egy évig is eltarthat, míg Sanader a zágrábi hatóságok kezére kerül.

Sanader ügyvédje Werner Suppan a tárgyalást követően elmondta, hogy azonnal végrehajtják ezt a jogi aktust, mivel a salzburgi bíróság nem vette figyelembe ügyfelének azt az érvelését, miszerint Horvátországban nem számíthatna pártatlan igazságszolgáltatásra a volt kormányfő.

Eközben Goran Suić az ügyvédi team egy másik tagja a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva közölte, hogy a bíróság felmentette Ivo Sanadert egy feltételezett ausztriai pénzmosás ügyében, így a tárgyalást követően mintegy 10 millió kunányi pénzösszeg zárolását szüntették meg az osztrák szervek.

A horvátországi sajtóban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a közeljövőben enyhülhetnek a volt kormányfő fogva tartásának körülményei, melynek leginkább kézenfekvő bizonyítéka, hogy Sanader védői már egy lakás bérléséről is gondoskodtak az egykori miniszterelnök számára.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »