Felvidéki politikusok is tiszteletüket fejezték ki az új magyar alkotmány előtt

A budapesti Művészetek Palotájában a jövőre életbe lépő alkotmány, azaz Magyarország Alaptörvénye tiszteletére rendezett ünnepségen Schmitt Pál köztársasági elnök mellett részt vette Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, valamint több közjogi méltóság, kormánytag, püspök és nagykövet, illetve a közélet számos képviselője is, köztük a Felvidékről Berényi József MKP-elnök és Duray Miklós politikus-közíró is.

Schmitt Pál hangsúlyozta: az alaptörvény szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között, és kifejezi azt a formát, amelyben élünk. Magyarország előtt még hosszú út áll, de ehhez erőt ad, hogy az első legfontosabb lépést már megtette az új alaptörvény elfogadásával. Húsvéti alkotmány, amely Magyarország feltámadásának alapja és záloga – húzta alá. A köztársasági elnök rámutatott, hogy az új alaptörvény által meghatározott keretet a sarkalatos törvények tölthetik meg tartalommal, amelyek megalkotása, mint mondta, nem kevésbé embert próbáló, elhivatott munkát kíván.

„Valljuk, hogy a nemzeti lét alapja az emberi méltóság; valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet; összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet” – mondta Schmitt Pál, aki szerint az új kezdet jele, hogy ma együtt örülnek a határon túli nemzetrészek is, a fővárossal együtt ugyanis kilenc magyarországi városban és Kolozsváron tartottak gálaesteket. Az államfő megjegyezte, hogy az új alaptörvény a nemzeti összetartozás becses okmánya is. Ez az összetartozás pedig „Szent István bölcs gondolata szerint attól erős, hogy sokszínű és soknyelvű” – fűzte hozzá. Schmitt Pál beszéde végén mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett az alaptörvény megalkotásában, majd áldott húsvétot kívánt mindenkinek. „Legyen szabadság, béke és egyetértés” – zárta beszédét.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »