A héten most már tényleg bejelenti a reformokat a kormány

Nagy Anna kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata szerint a héten várható bejelentés a kormány reformprogramjával kapcsolatban.

Első körben a kabinet tárgyalja meg az intézkedéseket, a tisztviselők asztalára már szerdán kerülhet a nemzetgazdasági minisztérium által jegyzett intézkedés csomag, amelyet másnap, azaz csütörtökön hozhatnak nyilvánosságra – mondta nagy az MTI-nek.

Amennyiben igaz az értesülés, úgy egy hosszú történet végére kerülhet pont a héten. A gazdasági szereplők régóta várják a magyar költségvetés szerkezeti átalakításának tervét, amelytől fenntartható adósságpálya és hiánystratégia kialakítását remélik. Továbbra is keveset tudni a részletekről, így ma még nehéz megbecsülni, hogy milyen piaci reakciót válthat ki a program. Előzetes bejelentések alapján azt látjuk, hogy elsősorban kiadás visszafogásra fogják összpontosítani az egyensúly megteremtését célzó lépéseket, de lesz pár bevételi elem is (például a hamburgeradó néven elhíresült adóelem).

Maradt a kamat, átment a jegybanktörvény

Mint ahogy arra számítani lehetett 6%-on tartotta az irányadó kamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A döntést követő sajtótájékoztatón Simor András jegybankelnök közölte, hogy a tanácstagok egy részénél pozitív meglepetést keltett a januári inflációs adat, emiatt is volt indokolt most a kivárás. Simor beszélt a jegybank függetlenségéről is, ami ha tetemes csorbát szenved, akkor azzal a jegybanki politika hitelessége is csorbul. Simor szavaival közel egy időben fogadta el a parlament az új jegybank törvényt, amelynek értelmében a tanácsba delegálandó jelölteket a parlament gazdasági és informatikai bizottsága terjeszti elő a parlamentnek a jövőben, így nőhet a mindenkori kormány befolyása a monetáris tanács összetételére és közvetetten magára a monetáris politikára is.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »