Az Európai Parlament állást foglal az oroszországi helyzetről

Február 17-én csütörtökön az Európai Parlament egy éles hangú állásfoglalást fogalmazott meg az oroszországi helyzettel kapcsolatban: eszerint az európai képviselők aggódnak, hogy az orosz jogrendszerben súlyos gondok tapasztalhatóak. Az oroszok a következő napokban felháborodásuknak adtak hangot az állásfoglalásra reagálva, bár a Európai Parlament dokumentumáról leginkább csak az orosz internetes források írtak. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az eredetileg felvetett határozati javaslat sokkal keményebb szavakat tartalmazott.

Február második hetében készítették elő a liberális EP képviselők (ALDE) és az Európai Zöld Párt azt a határozatot, amely igen kemény hangon szólt az orosz helyzetről – „Az oroszországi jogállamiság felsőbbségéről” címmel. A február 9-én nyilvánosságra került dokumentum-tervezetben az európai képviselők az utóbbi idők ismert problémás orosz belügyeit hozták fel: Szergej Magnyitszkij ügyvéd halála a börtönben 2009. november 16-án, Mihail Hodorkovszkij és Platon Lebegyev elleni második ítélet, vagy a december 31-ai moszkvai tüntetés erőszakos feloszlatása és a „Szolidarnoszty” orosz ellenzéki szervezet vezetőjének, Borisz Nyemcovnak a letartóztatása.

Az említett esetek a dokumentum szerint arról tanúskodnak, hogy az orosz állam képtelen megfelelő jogállamiságot biztosítani az állampolgárainak. A tervezet készítői komoly szankciókat helyeztek kilátásba: az ügyekben érintett orosz hivatalnokok EU-ba utazásának a megtiltását (hasonlóan a belarusz tisztviselőkhöz) és azt, hogy indítsanak nyomozást arról, érte-e külső nyomás a bíróságot a Hodorkovszkij elleni ítélet meghozatalakor.

A tervezet népszerűsítése érdekében az ALDE február elején egy fórumot is szervezett Brüsszelben „az oroszországi modernizáció perspektívái és kihívásai” címmel, amelyen az orosz ellenzék képviselői is részt vettek, többek között a Jabloko párt vezetője Szergej Mitrohin, és a most alakuló Népi Szabadság Pártjának a vezetője Mihail Kaszjanov, írja a Gazeta.ru orosz lap.

Az ALDE tervezetéről február 17-re, csütörtökre tűzték ki a szavazást, azonban az már az elejétől kezdve világos volt, hogy annak az eredeti formában történő elfogadására gyakorlatilag nincs esély, hiszen az EP legnagyobb frakciói – az Európai Néppárt és a Szocialisták és Demokraták is kritikával illették a tervezetet. Ráadásul egyáltalán nem volt mellékes az, hogy Vlagyimir Putyin orosz kormányfő február 24-én érkezik Brüsszelbe hivatalos látogatásra, és kevesen vesznének vele össze közvetlenül a vizit előtt.

Így hosszas tárgyalások után az Oroszországgal szembeni állásfoglalásról február 17-én szavaztak, és az eredetitől lényegesen enyhített formában elfogadták azt, Oroszország nem kis bosszúságára. Krisztina Ojuland észt EP képviselő például a Parlament előtt beszélve azt mondta, hogy az orosz vezetés részéről „válaszlépésekkel” fenyegettek az állásfoglalás elfogadása esetén.

A végső dokumentum végül inkább valóban csak véleményt mond, lehetséges szankciókról pedig nincs benne szó. Az állásfoglalás gerincét az orosz jogrendszer kritikája teszi ki, és ahogy az eredeti tervezet, kifejezik aggodalmukat a Szergej Magnyitszkij, Borisz Nyemcov és Mihail Hodorkovszkij ügyeiben. Az Európai Parlament felhívja az orosz vezetés figyelmét, hogy az ügyekben érintetteket meg kell büntetni, és a helyzet objektív, politikától mentes kivizsgálására van szükség, a jogállamiságot az országban pedig minden esetben biztosítani kell. Dmitrij Medvegyev orosz államfő a néhány héttel ezelőtt a davosi fórumon tett kijelentései nyomán pedig azt jelentik ki a határozatban, hogy a Medvegyev által elkezdett reform-vonalat folytatni kell.

Szó esik a dokumentumban ismert orosz újságíró-gyilkosságokról is: a még mindig kiderítetlen Anna Politkovszkaja, Natalja Jesztyemirova és Anasztaszia Baburova meggyilkolásáról.

Oroszországban igen negatívan fogadták az Európai Parlamenti állásfoglalást, bár nyomtatásban kevésbé írtak róla, inkább az internetes lapokban jelent meg a hír. Az orosz szakértők szerint az Európai Parlament jobban tenné, ha a saját ügyeivel foglalkozna, mint hogy Oroszország belügyeibe avatkozna bele. Van elég gond az EU háza táján is – mint ahogyan ezt a francia EP képviselő, Bruno Golnisch fogalmazta meg csütörtökön, a Parlament előtt beszélve – elég ha a WikiLeaks alapítójának, Julian Assange-nak az igen csak politikailag motivált perére gondolunk.

Vlagyimir Putyin pedig csupán néhány nap múlva, február 24-én csütörtökön érkezik Brüsszelbe, ám  a február 17-ei állásfoglalás minden bizonnyal megadja majd a tárgyalás alaphangulatát, és nem elképzelhetetlen, hogy az orosz kormányfő részéről is elhangzik majd egy-egy ironikus, harapós válaszkijelentés a Putyintól már megszokott stílusban.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »