Veszélyzónák

Maximális nyomás alá vonnák Észak-Koreát

Vancouver, 2018. január 16.
Kang Kjung Va dél-koreai, Rex Tillerson amerikai és Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter (b-j) az észak-koreai válságról tartott vancouveri tanácskozáson 2018. január 16-án. (MTI/AP/The Canadian Press/Jonathan Hayward)

Az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői szerint fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán, hogy elálljon atomfegyver-fejlesztési programjától. Ennek elérése érdekében Phenjan elleni újabb, az ENSZ BT által korábban megszabottakon túlmutató szankciókat helyeztek kilátásba a résztvevő országok.

Read More »

Japán már a koreai háborúra készül

koreai felsziget konfliktus

Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére Dél-Koreából, felkészülve egy olyan helyzetre, amelyben Észak-Korea részéről háborús konfliktus veszélye keletkezik - írta kedden tokiói kormányforrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun című japán lap.

Read More »

Irán célja és érdekei a szíriai polgárháborúban

Teherán, 2018. január 8.
Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter beszédet mond a nyugat-ázsia biztonsági helyzetről rendezett regionális konferencián Teheránban 2018. január 8-án. (MTI/EPA)

Irán érdeke Szíriában elsősorban az Aszad-rezsim túlélésének biztosítása. Szíria nélkül nem tudná hatékonyan támogatni libanoni szövetségesét, az ország elvesztése pedig az USA és Szaúd-Arábia befolyásának megerősödésével járna, azaz Irán pozícióinak jelentős gyengülését eredményezné.

Read More »

Ismét terítéken az iráni atomalku

USA-Iran-400

Irán képes arra, hogy fokozza nukleáris tevékenységét, különösen az urándúsítás területén, ha az Egyesült Államok felmondja Teheránnak a nemzetközi közösséggel kötött 2015-ös atomalkuját.

Read More »

Az iráni elnök a tüntetők mellé állt

Teherán, 2018. január 2.
Az iráni elnöki iroda hivatalos honlapja által közreadott képen Haszan Róháni iráni elnök (b) parlamenti bizottságok vezetõivel tanácskozik Teheránban 2018. január 2-án. A közel-keleti országban 2017. december 28-a óta utcai megmozdulások zajlanak a magas árak, az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. (MTI/EPA/Az iráni elnöki iroda hivatalos honlapja)

A tömeges tiltakozások alkalmával utcákra vonuló fiatal irániak elégedetlensége nem szorítkozik pusztán a gazdasági követelésekre, azon túlmutat, az aktivisták nem hajlandóak többé alávetni magukat egy elöregedő forradalmi elit életmódjának és nézeteinek - mondta hétfőn Haszan Róháni iráni elnök bírálva keményvonalas riválisait.

Read More »