Nem vagyok Charlie, de Oszama sem

Türke András István | 2015. január 8., csütörtök

Mert a Charlie Hebdo szerkesztői – bár kiváló grafikusok - gyakran olyan színvonalat képviselnek, amivel nem tudok közösséget vállalni.

A mészárlást természetesen minden jólelkű ember elítéli, jómagam is, mint ahogy a sajtó szabadsága is elsődleges fontosságú érték, amit meg kell védeni és ami mellett ki kell állni. Állást foglalni azonban a lap tevékenysége és hatása kapcsán nagyon nehéz kérdés. Nincs bajom a szatírával, se a politikaival se a kulturális-vallásival, még akkor sem ha "malac" (v.ö. Boccaccio), de csak akkor, ha tényleg ütős, és megvan benne a szatíra sine qua non-ja, a humor. A Charlie Hebdo számos karikatúrájában az öncélú blaszfémia mellett ezt nem nagyon lehet felfedezni.

A magam részéről nem értek egyet azzal a tipizálással, amit most ránk próbálnak kényszeríteni a politikusok és véleményvezérek, hogy egyfelől a Charlie Hebdo, azaz a "mi", a "jók" a demokraták, a művelt Nyugat és "ők", a "rosszak" a barbár-fanatikus, terrorista (=iszlám) oldal, és én most csak e kettő közül választhatok. Ha lehet még harmadik véleményt képviselni akkor azt választanám.

Kattintson és nézzen szét Párizsban!

A szatírikus lap karikatúrái a vallásokból csinálnak öncélú, kicsit sem vicces blaszfémiát. Persze, ehhez joguk van, joguk kell hogy legyen, de a magam részéről nem tudom sajnálni azokat, akik eleve céltáblát akasztva a nyakukba provokálják a sorsot és megteszik azt a szívességet a radikális iszlamistáknak, hogy "igazolják" azok tanait a fiatal és fogékony francia (vagy bármilyen más) muszlim fiatalság körében. 

A tét óriási. Ugyanis a teljes politikai és társadalmi kiállás a provokatív lap elleni támadással szemben felveti a kérdést, hogy akkor most ezáltal teljesen egyetértünk az ilyen Charlie Hebdo lapokban képviselt "eszmeiséggel" is? Az egyébként indifferens, szekuralizálódott muszlimok Párizsban, Londonban és másutt meg csak pislognak, hogy lám-lám akkor mégis a radikálisoknak van igaza a "Nagy Sátán" kapcsán? Mégis a lefejezős dzsihádistákank kell hinni, akik szerint a Nyugat visel háborút ellenünk, ahol az egész társadalom iszlám ellenes?  Mindenkinek szíve-joga, hogy hova áll. Ne feledjük, 2001. szeptember 11-e egyik következménye az lett, hogy a muszlim vallásúakat potenciális terroristaként kezdték el kezelni a hatóságok. Ahelyett, hogy mérsékelt iszlámmal karöltve együtt vette volna fel a harcot a Nyugat a szélsőségek ellen.

Mindezek miatt sokkal, de sokkal cizelláltabban kéne ezt a kérdést a politikusoknak és az értelmiségnek kezelnie. Zajlik a civilizációk (vagy inkább a kultúrák) harca és az a tét, hogy a mérsékelt iszlámot meg tudjuk-e tartani szövetségesnek vagy az - kényszerűségből - a szélsőségesek térfelére sodródik.

És éppen azt nem vesszük észre, hogy pont ez a vallási fanatikusok célja : Hogy mi sorakozzunk fel a blaszfémek mellet mind, legyen végre egy jól látható egyenlőségjel köztünk -  a mérsékeltek - és a "vallásgyalázók" ("iszlám-gyalázók") között. Mi – mármint az "én vagyok Charlie" hősei – pedig lényegében az ő elképzelésük szerint "táncolunk", az ő kalkulált reakcióik szerint lépünk és ezzel pont mi leszünk azok, akik megerősítjük a támogatottságukat.

Ez a cél?

Türke András István Ph.D
Europa Varietas Intézet
www.europavarietas.org