Nem vagyok Charlie, de Oszama sem

Mert a Charlie Hebdo szerkesztői – bár kiváló grafikusok – gyakran olyan színvonalat képviselnek, amivel nem tudok közösséget vállalni.

A mészárlást természetesen minden jólelkű ember elítéli, jómagam is, mint ahogy a sajtó szabadsága is elsődleges fontosságú érték, amit meg kell védeni és ami mellett ki kell állni. Állást foglalni azonban a lap tevékenysége és hatása kapcsán nagyon nehéz kérdés. Nincs bajom a szatírával, se a politikaival se a kulturális-vallásival, még akkor sem ha “malac” (v.ö. Boccaccio), de csak akkor, ha tényleg ütős, és megvan benne a szatíra sine qua non-ja, a humor. A Charlie Hebdo számos karikatúrájában az öncélú blaszfémia mellett ezt nem nagyon lehet felfedezni.

A magam részéről nem értek egyet azzal a tipizálással, amit most ránk próbálnak kényszeríteni a politikusok és véleményvezérek, hogy egyfelől a Charlie Hebdo, azaz a “mi”, a “jók” a demokraták, a művelt Nyugat és “ők”, a “rosszak” a barbár-fanatikus, terrorista (=iszlám) oldal, és én most csak e kettő közül választhatok. Ha lehet még harmadik véleményt képviselni akkor azt választanám.

A szatírikus lap karikatúrái a vallásokból csinálnak öncélú, kicsit sem vicces blaszfémiát. Persze, ehhez joguk van, joguk kell hogy legyen, de a magam részéről nem tudom sajnálni azokat, akik eleve céltáblát akasztva a nyakukba provokálják a sorsot és megteszik azt a szívességet a radikális iszlamistáknak, hogy “igazolják” azok tanait a fiatal és fogékony francia (vagy bármilyen más) muszlim fiatalság körében. 

A tét óriási. Ugyanis a teljes politikai és társadalmi kiállás a provokatív lap elleni támadással szemben felveti a kérdést, hogy akkor most ezáltal teljesen egyetértünk az ilyen Charlie Hebdo lapokban képviselt “eszmeiséggel” is? Az egyébként indifferens, szekuralizálódott muszlimok Párizsban, Londonban és másutt meg csak pislognak, hogy lám-lám akkor mégis a radikálisoknak van igaza a “Nagy Sátán” kapcsán? Mégis a lefejezős dzsihádistákank kell hinni, akik szerint a Nyugat visel háborút ellenünk, ahol az egész társadalom iszlám ellenes?  Mindenkinek szíve-joga, hogy hova áll. Ne feledjük, 2001. szeptember 11-e egyik következménye az lett, hogy a muszlim vallásúakat potenciális terroristaként kezdték el kezelni a hatóságok. Ahelyett, hogy mérsékelt iszlámmal karöltve együtt vette volna fel a harcot a Nyugat a szélsőségek ellen.

Mindezek miatt sokkal, de sokkal cizelláltabban kéne ezt a kérdést a politikusoknak és az értelmiségnek kezelnie. Zajlik a civilizációk (vagy inkább a kultúrák) harca és az a tét, hogy a mérsékelt iszlámot meg tudjuk-e tartani szövetségesnek vagy az – kényszerűségből – a szélsőségesek térfelére sodródik.

És éppen azt nem vesszük észre, hogy pont ez a vallási fanatikusok célja : Hogy mi sorakozzunk fel a blaszfémek mellet mind, legyen végre egy jól látható egyenlőségjel köztünk –  a mérsékeltek – és a “vallásgyalázók” (“iszlám-gyalázók”) között. Mi – mármint az “én vagyok Charlie” hősei – pedig lényegében az ő elképzelésük szerint “táncolunk”, az ő kalkulált reakcióik szerint lépünk és ezzel pont mi leszünk azok, akik megerősítjük a támogatottságukat.

Ez a cél?

Türke András István Ph.DEuropa Varietas Intézetwww.europavarietas.org

Türke András István

Felkapott hírek

Friss hírek

Zárónyilatkozat nélküli APEC csúcs

Elsősorban Kína és az Egyesült Államok nézeteltérései miatt zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget vasárnap az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója vasárnap Pápua Új-Guineában, amire még nem volt példa a 21 tagországot számláló szervezet történetében.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás