A gyilkos pálinka margójára: Egészségünkre!

Ugyanabból az üvegből.

Az elhunyt ugyan nem támadt fel, de újabbak haltak meg a családból. S mint kiderült, metilalkoholmérgezésben haltak meg. A hatóság nem könnyedén csípte el a kvázi-pálinka gyártóját, mert nem kis tételben ment a dolog, hamisított adatokat tüntettek fel az üveg címkéjén is (Domaća rakija, Beograd – és elég is). Egyébként Szerbiában több, hasonló történet kering, amolyan városi (falusi) legendaként, van, amikor temetés helyett menyegző szerepel, és hamisított  pálinka helyett ipari alkohol.

Mindez tehát abban a Szerbiában játszódik, ahol sosem merülhetett fel, még a szocializmusban sem, hogy korlátozzák a szerb parasztot a szilvapálinka-főzésben – ha megteszik, menten kitör az antikommunista forradalom. Ma sincs ez másképp, de lám, még sincs elég házi itóka. Azaz lenne, na de hát a minőséget meg kell fizetni. Egy jobbfajta házi pálesz literje pedig öt eurótól indul, tíz a barack (áfa és egyebek nélkül). Íme, most egy észak-szerbiai faluban ülök, ahol a házaknál kapható szilva, alma, birs, barack, ám ezekből nem szolgálnak fel a kocsmákban. Ott is van ez meg az, de mind bolti, s a legolcsóbb féldeci (itt még az van) pedig 40 dinár, azaz kb. 35 cent, magyarul 100 forint sincs. A szlovén kolléga csettintett is az árra, de mondtam neki, ha élve akar hazamenni, minimum 50 dinárost vigyen. Mert a pálinka minősége nem csak azon méretik le, másnap fáj-e a fejünk, hanem egyszerűen azon, mennyibe kerül. Ha pedig 40 dinárért adják, az gyümölcsöt nem látott, annál inkább kémikust.

Július végén egyébként Szerbiában újabb metilalkohol-mérgezést is följegyeztek, a biznisz tehát azóta is működik, és amíg lesz állam, adó és alkohol, ez alighanem így is fog maradni.

Anno szép anekdotaként meséltük a fenti esetet, s viccelődve jegyeztük meg, hogy no, már csak a szabályozások miatt is hasznos lesz a sokat kiröhögött Európai Unió, amely még az uborka hosszát is meghatározza – ez volt a közkeletű és elrettentő példa, amiről persze kiderült, hogy nem is úgy igaz –, mert ott nem lehet pancsolni. Meg nem is érdemes – annyira. Aztán hopp, most azt látjuk, Csehországban nagyon is megéri, és feltételezem, máshol is ez a gyakorlat (Magyarországot most ne is említsük!), csak hát ügyelnek a metilalkohol szintjére. Vagyis hát az, hogy hamisítják-e az alkoholt, nem függ attól, EU-s vagy nem EU-s országról van szó, nehéz kimutatni az életszínvonallal való összefüggést, de nincs ez kapcsolatban a világválsággal sem. Hisz mindig válságban élünk.

Az egyik helyi kávézó vezetője világosan lekottázta, miért nem árulnak ők igazi házipálinkát – mert őrületes procedúra azt bejegyeztetni, engedélyeztetni. Már eleve a termelést, nem hogy a forgalmazást. Igaz, ez így van mindenütt. De az sem biztos, hogy nagy lenne rá kereslet, még ha bizonyos fajtákat egészen olcsón is tudnának árulni – hisz itt, a világ végén úgyis főleg azok isszák meg azt is, akik termelik. De elmondott még egy csavart a történetben. Tudniillik amíg kocsmájukat az összes szabály maximális betartása mellett üzemeltették, rendszeresen fizették az adót, a járulékokat, rendben volt a könyvelés, megvolt minden számla minden egyes deciről, addig folyamatosan nyakukra jártak az ilyen-olyan ellenőrök. Gyanús volt nekik, hogy semmi sem gyanús. És ha már kijöttek, hát úgyis kiírtak valami büntetést, ha más nem, a pincérnő haja belelógott a pohárba, hát ezért. Ám mióta többek közt a rentabilitás érdekében maguk is elkezdtek mutyizni, pult alól árulni, vizezni a bort (de ezt már én teszem hozzá, nyilván nem részletezte), azóta a hatóságok is megnyugodtak. Persze ellenőriznek náluk is, de ugyanoly gyakorisággal, mint másokat, és persze azért kirónak valami bírságot is.

A történet úgy lenne ha szép, ha most a végén odabiggyeszthetném: és most így mindenki boldog. De nem, hisz házipálinka továbbra sincs a kocsmában, a szlovén kolléga legnagyobb fájdalmára.