Már a Wikileaks is publicisztikát hamisít

Feledy Botond
2012. augusztus 1., szerda

A hétvége óta a Wikileaks körüli botránysorozat újabb darabbal gazdagodott: az amerikai diplomáciai iratok és más titkos dokumentumok kiszivárogtatásával vádolt Julian Assange és szervezete szombaton egy publicisztikát hamisított. A wikileaks védelmét fejtegető cikket úgy tüntették fel, mintha a New York Times oldalán annak híres újságírója, Bill Keller írta volna. A magyar média is elgondolkozhat egy-két kérdésen.

Az eset

A hamis cikk tökéletes mása volt az amerikai lap online oldalának. A sikerhez hozzájárult, hogy egy hamis twitter fiókról posztolták a cikket a szerző neve alatt, majd a szerző saját fiókját is valószínűleg feltörték. Az illúzió olyan jól sikerült, hogy még a NYT egy újságírója is retweetelte a cikket, tehát bedőlt a trükknek, sok más szaklappal egyetemben.

Végül vasárnap hajnalban a Wikileaks maga jelentette be, hogy ő készítette a weboldalt, amelynek tehát semmi köze a NYT hivatalos álláspontjához. A valódi vita ekkor kezdődött: egy olyan szervezet, amely eddig hitelesen adott közre kormányzati titkos dokumentumokat, megengedheti-e magának, hogy hamisítson bármit is? Nem veszít-e annyit hitelességéből és az iránta táplált bizalomból egy ilyen kis akció által, hogy az egész későbbi tevékenysége során ezt majd a szemére lehessen vetni?

Saját hajójuk elsüllyesztői?

Mindeközben Londonban...

Assange ellen Svédországban emeltek vádat, míg brit területen tartózkodott. Kiadatása elől a londoni ecuadori nagykövetségre menekült. A latin-amerikai állam jelezte, hogy az olimpia lezárulta előtt nem hoz döntést a politikai menedékjogi kérelemről; egyben tárgyalást kezdeményezett Svédországgal, hogy Assange-t hallgassák ki brit területen, ne vigyék át Stockholmba az eljáráshoz.

A csökkenő médiafigyelem, az erősen apadó pénzügyi források és az Assange személye körül kialakult vita mind támogathatták a Wikileaks berkein belül a döntést, hogy újabb akciót indítsanak.

Az álcikk ugyanis éppen azt fejtegette, hogy a NYT pénzügyi szankcióktól tart a Wiki-anyagok publikálása miatt. Emlékezetes, korábban a Wikileaks számláit blokkolták a nagy pénzügyi cégek, mint a Visa, a Mastercard vagy a PayPal, ezáltal ellehetetlenítve az adományozást az amerikai kormány haragját kivívó csoport részére. Egy ilyen kiélezett helyzetben döntött úgy a Wikileaks, hogy a nyilvánosság figyelmét valahogy vissza kell szerezniük.

Az egészen biztos, hogy ez utóbbi sikerült. A Wikileaks ügyeit követő újságírók komoly diskurzusba kezdtek a morális határokról; mások az ügy kapcsán éppen azt hangsúlyozzák, hogy az online újságírásban lám nem lehet hazudni, legfeljebb 24 óráig.

Úgy tűnik, hogy az interneten közzétett információkat nagyon gyorsan lehet hitelesíttetni: emlékezzünk Oszama halotti fotójára, amelyről hamar kiderült, hogy hamisítvány; a moszkvai amerikai nagykövet mgehamisított tweetjére, szintén 24 órán belül lebuktak a hekkerek; vagy a pozitív oldalról, az Oszama-birtokot ért támadáskor a helyi twitterezőre, aki élőben közvetített. Az információ - annak forrása - ez esetekben lenyomozható volt.

Azokban az esetekben viszont, amikor sokkal inkább sejtetésről van szó, és még az sem vilgáos, hogy pontosan mely tény cáfolhatná a sztorit, az internet ellentétes hatásra képes - legalábbis ezt állítja Foreign Policy-ben megjelent cikkében Drezner. Ekkor ugyanis az összeesküvés-elméletek gyárosainak elegendő idejük jut arra, hogy pszichológiailag felvértezzék magukat és akár komolyabb kognitív disszonanciára is felkészüljenek - a tényekkel szemben.

Budapestről nézve

A hétvégi újabb Wiki-ügy egy-két érdekes kérdést felvet a magyar újságírás számára is. Legelőször is hosszan gondolkozhatnánk azon, hogy van-e olyan újságíró-publicista, akinek a véleményét érdemes lenne "ellopni", meghamisítani...? Kinek a tollába adnánk a jó ügy védelmét szívünk szerint? Van-e olyan hiteles újságíró, akinek tényleg súlya van?

A másik oldalról: egy elképzelt magyar ügyben, amelyben a mindenkori kormány keményfejűen védi az álláspontját, a magyar média képes lenne-e azt befolyásolni, ha legnevesebb újságírói felsorakoznak? Egyáltalán reakcióra lehet-e bírni a politikai döntéshozókat egy-egy újságcikkel a mai Magyarországon? (És amikor a Schmitt-ügyben ez látszólag sikerült, az a média sikere, vagy a politikai játszma része volt...?)

Végül azon is elgondolkozhatunk, hogy van-e a Wikileakshez hasonló magyar szervezet, és lennének-e whistleblowerek, akik ellátják azt dokumentumokkal...? Önöknek eszébe jutott az atlatszo.hu...? Akar-e a magyar ember ilyen szervezetet magának?

Az eddigi vélemények

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!

helci|10 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

"a magyar média képes lenne-e azt befolyásolni, ha legnevesebb újságírói felsorakoznak?"

Bajosan, mert a magyar médiának nincsenek neves újságírói, független magyar média ugyanis nem létezik. Minden oldalnak megvan a maga 'lakájsajtója', és annak viharvert frontharcosai. A független hang, mint a fehér holló; általában a függetlenségüket hangoztató szerzők a legnagyobb árokásók.

"Önöknek eszébe jutott az atlatszo.hu...?"

A bohócforradalmistáknak biztos. A fülkeforradalmáristáknak meg a korrupédia. Egyik sem valódi 'whistleblower', hanem a másik 'oldal' lejáratására szakosodott propagandaeszköz. Na, ez az igazán 'átlátszó'.

Válaszolok én is