Fico politikai fazonigazítása a barátságos arcot kérünk felületi jegyében történik, a román politika viszont a magyarországi kétharmados letámadás mintájára (még a plagizáló csúcspolitikus is stimmel), ám annak parlamenti-választási legitimációja nélkül dübörög. A megjelenésre leginkább Kóka Jánosra emlékeztető Victor Ponta román miniszterelnök nem kér a magyarokból, vagy legalábbis már úgy sem igyekszik tenni, mint ellenlábasa, a kényszerből demokráciavédővé alakult Basescu elnök korábban.
A hétköznapok azért általában nyugodtak; a nyáron bebarangoltam a térséget Selmectől Horezun át a Fekete-tengerig: a városokban, falvakban kedvességet, nyitottságot, kíváncsiságot tapasztaltam. És fejlődést, ami nem vág egybe a magyar előnyről képzelt képpel. A lemaradást Orbán kormányfő is elismerte Szlovákiával kapcsolatban, mikor a Slovan–Vidi-meccsen találkozott partnerével.
Akkor tehát futballdiplomácia és lám, ebben is stimmelnek a friss hírek előjelei: míg Fico viszontlátogatást fontolgatott Fehérvárra, addig a román ultrák a Kolozsvárra igazolt Vass Ádámot kezdték ki a város magyar múltjára utaló nyilatkozata miatt. Poszttrianoni indulatok cikáznak északról-délre és vissza, mikor hol nyúl a témába keményebben a politika.
Magyarország szomszédainak meg kellene szokni és emészteni a kisebbségi jogokat és törekvéseket: ami jár az EU-ban baszkoknak, dél-tiroliaknak, az miért ne lenne jussa a magyaroknak? Közben a gazdasági expanzió (Mol, OTP) mellett a közös piacok és gazdasági érdekek, térségi együttműködés világát is építeni kell: miért ne igyak szlovák sört, miért ne menjek síelni a Kárpátokba, miért ne járjon a szomszéd hosszú hétvégére Budapestre? Az idegenforgalom szegleteiben jól érezhető a Trianon-érzés oldódása. Ehhez persze szlovák, magyar, román politikának a közös érdekeket kell meglelnie, mert nincs sok értelme a multicégek gyorsan felszedhető lerakatainak csábítgatásában versenyezni egymással. Inkább építsünk közép-európai uniót, nemzeti érdekből.
www.politaktika.hu Mi az,hogy Trianon? Mi az, amit eltitkolnak?
A szerző valójában nem Trianon együtthatóról, hanem Kárpát-medencei együtthatóról beszél. Mindazok a jelenségek, amikről ír - ha nem is pontosan így - ugyanis a nemzeti öntudat kifejlődésével egy Kossuth megálmodta Dunai Konföderáció esetén is meglennének, mint ahogy nemzetiségi pártok már a Kiegyezés után elkezdtek alakulni és működni a Monarchiában.
"Magyarország szomszédainak meg kellene szokni és emészteni a kisebbségi jogokat és törekvéseket " - ha így állunk hozzá, akkor ez soha nem fog bekövetkezni. Létre kell hozni azokat a magyar szervezeteket és helyzeteket, hogy ebben a szomszédaink hozzáállása változzon, ha tetszik nekik (a sovinisztáknak), ha nem. Ez az eddigi magyarkodó, ki ha én nem nagy magyar módszerekkel nem megy, de úgy sem, hogy a helyi magyar közösség egy része kollaborál az elszlovákosító, elrománosító stb. soviniszta hatalommal. Alapvető feltétel, hogy legyen egy erős, megbízható, politikailag is hiteles, kiegyensúlyozott Magyarország, amelynek egy, a környező országok magyarsága számára is iránymutató jövőképe van, és amelynek alapján ők is meg tudják alkotni a maguk jövőképét, távlati céljaikat és az ahhoz kapcsolódó, a fennmaradást, a nyelv- és kultúra ápolást is szolgáló feladataikat.
A romániai magyarság viszonyát a románokhoz nem lehet össze hasonlítani a felvidéki magyarság szlovákokhoz való viszonyához. A felvidéken a vallás, a kultúra és a szokások közt a két nemzet között nincs olyan nagy törésvonal, mint lent Romániában, sajnos nagy mértékben ez is elösegíti a felvidéki magyarság aszimilácioját. Az idén voltam lent a Székely földön, és mikor nekik ott elmagyaráztam, hogy itt a felvídéken mi a szlovákokkal együtt sörözünk, és nincs külön sörözö a magyaroknak meg a szlovákoknak csak egy nagyot néztek.De azért megjegyeztem, hogy mi inkább a nem idén lebarnult polgártársainkat tessékeljük más sörözöbe.
Azért megjegyezném, hogy a jelenlegi magyar politika sok külhoni magyar számára a jövöre nézve nem iránymutató, hanem inkább ellenséges, mivel sokkal több rosszat csinál mint jót .
"A lemaradást Orbán kormányfő is elismerte Szlovákiával kapcsolatban"
Akkor végre kormányoznia kellene "szabadságharc", a szomszédokkal civakodás, és az ott élô magyarok megosztása, helyzetük tudatos rongálása helyett.
A kedvenceid hajbókoló politikája sem vezetett eredményre. Nagyot mosolyogtak a külügyminisztereik a szemükbe - és aztán a k.... anyátok .. gondolták, szlovák, román és szerb nyelven. Kb. ennyi a véleményük rólunk, pártállástól függetlenül. Az elért "sikereik" pontosan tükrözik a jelenlegi állapotokat, vagyis a további jogfosztásokat, megalázásokat és adminisztratív, közigazgatási visszafejlesztést a magyarok viszonylatában. Nem tudom, ez miért nem elég arra, hogy felismerjük ez egy csendes háború ellenünk az asszimilációs politika folyamatos szinten tartásával. Pontosan tudják, az országuk területén lévő kisebbség az anyaországgal való kapcsolattartás egy bizonytalansági tényező a homogén nemzetállam viszonylatában, és ezt már Trianon előtt is kimondták: el fogják tüntetni a magyarokat az őket illető területről, így vagy úgy. Az azóta eltelt idő markáns bizonyítéka ennek a törekvésnek, szó szerint rendszerfüggetlen. Ilyen szomszédokkal egy dél-tiroli, baszk, vagy finn autonómia és bánásmód elérése a kisebbségi magyarok érdekében a jelen pillanatban lehetetlen. Tehát lehet itt udvariaskodni, jópofizni a kisantant államoknak, de ugyanúgy mint eddig, megint csak mi leszünk a kárvallottjai az egésznek.
Hajbókolás és provokáció illetve konfliktuskeresés között még sok fokozat van. Fôleg, ha ésszel, valódi elkötelezettséggel csinálja valaki. Mármint elkötelezettséggel Hazája és nem a hatalma, zsebe iránt.
"felismerjük ez egy csendes háború "
Tudod ki nyeri a háborút? A fegyverszállító.
"már Trianon előtt is kimondták"
Ebben ugyan van valami, de ha folyton ezt mantrázod azzal, hogy akkor kard ki kard, akkor ( lásd feljebb )
Ha meg azzal, hogy "mit tehetünk? ez van", akkor tleg ez lesz.
( Mos negyere, hogy akkor havan sapka ha nincs, hanem próbáld haszználni, aminek alatta kéne lenni ... )
Tulajdonképpen nem csendes háborúról van szó. Ott ahol 10 év alatt 10 %-os a magyarság számbeli vesztése és 1920 óta 820 ezerről 460 ezerre csökkent, ott népirtás folyik, csak éppen nem az árokparton géppuskázzák le a magyarságot, mint tették volt a jugoszláv háború idején a bosnyákokkal, hanem az emberi fejekben: a magyarság ellen elkövetett folyamatos intézkedésekkel.
...miért ne járjon a szomszéd hosszú hétvégére Budapestre...
pl. azért, mert semmi, ismétlem semmi nincs kiírva szlovákul, szerbül és románul. Igen! Ki kellene írni a múzeumunkba is mindent legalább angolul, németül, az előbb említett három kárpát-medencei nyelv, valamint az orosz és a lengyel mellett.
Így tudnánk egyszerre két legyet ütni egy csapásra. Egyrészt olyan nagyvonalúságot mutatnánk, amire több száz éve nem voltunk képesek, másrészt követnénk a józan gazdasági érdekeinket, azaz rájöhetnénk már végre, hogy VÉGE van a német, jól fizető túrista áradatnak és sokkal inkább kellene a környező államok túristáira építeni, ugyanis ott is van már tehetős ember dögivel, akik voltak már "Görögbe, Olaszba, meg Spanyolba", na meg Észak-Afrikában már vagy tízszer és elokádják magukat, ha megint 6-7 órát kell repülni egy jó kis nyaraláshoz vagy egy 4-5 napos városlátogatós kiruccanáshoz.
Moszkva 2,5 óra repülőútra van Budapesthez és már hallottam olyan orosz menedzserről, akit véletlen idesodort az élet, annyira megtetszett neki az egész város (a termálfürdők, no meg a Boscolo Hotel és ez itt nem a reklám helye) és a Moszkvához való közelsége, hogy már a nagypapától kezdve a sógoráig, mindenkit elhozott ide.
Igen, azt akarom, hogy a nagyváradi terménykereskedő román, az ukrán mezőgazdasági gépalkatrész kereskedő, a színtót származású és jólmenő autógumikereskedő mind-mind jöjjön el hozzánk Szegedre, Pannonhalmára, Debrecenbe és Budapestre és érezzék jól magukat és amikor a check-out jön, akkor nyissák ki a pénztárcájukat.
Ehhez viszont nem árt, ha hazafelé menet az M3-ason szlovákul, románul és ukránul is ki lenne írva, hogy kérem kössék be öveiket és jobbról előzni tilos! Ez lenne egy lépés a közép-európai "Svájc" megteremtése felé és talán nagyobb muníciót szolgáltatna a határon túli kétnyelvű helységnévtáblák és a hivatalos ügyintézés magyar anyanyelven való intézésének előmozdításában is.
"hazafelé menet az M3-ason szlovákul, románul és ukránul is ki lenne írva, hogy kérem kössék be öveiket és jobbról előzni tilos!"
mér, itt szabad?
Hol van itt konfliktuskeresés, öreg ? Gondolkozzál már, és jó volna ha most már az állandóan hivatkozott európaisággal tennéd. Hogy tiltakozunk a kettős mérce, a kirekesztés, a jogfosztás ellen ? Ez a konfliktuskeresés ? Egy elvtársi közegben szocializálódva, valószínűleg az, de jelzem azok az idők már elmúltak. (naptár)
"Tudod ki nyeri a háborút? A fegyverszállító. "
Nem. Ez a fegyver az emberekben van, a lélekben, és nem szállítja senki. Azok nyerik akik kitartanak a céljaik mellett, akik viszont feladják a küzdelmet, azok vesztenek. Az asszimiláció is erre épülő folyamat. Először elveszed a múltját, (irodalom, történelem, oktatási rendszer, köztéri szobrok, épületek) aztán a nyelvét (helységnevek, közigazgatási és nyelvi törvények), és kész. Nincs többé kisebbség, és akkor sem ha, bár még anyanyelven beszélnek (csak idő kérdése, hogy meddig), de a gondolkodásmódjuk végletesen megváltozott és teljesen idomult a beolvasztó államhatalomhoz.
Ha már ilyen nagy okos vagy, ugyan mondjál már néhány olyan intézkedést az utódállamokból amely pozitív irányú diszkriminációt valósított meg a magyarokkal kapcsolatban. Ne az emberi és kisebbségi jogok standardját soroljad, az ui. alap (különben azt sem tartják be). Az európai mértékben vett és realizálható plusz jogokat mondd.
Gondolkozzál már mielòtt irsz! Akkor kevésbé lesz zagyva. Bár, ha nem tucc szabadulni az elvtársi paranoiától ...
Jobbulást!
A katalán, a baszk, a finnországi svéd, a dél-tiroli osztrák, stb. autonómiák létrejöttekor kik is voltak a fegyverszállítók?
A fegyver szállítók mindig és minden háborúban nyertesek. De a legnagyobb nyertesek azok az országok amelyek jó diplomáciaval és jó elörelátó készséggel rendelkeznek.
Ha a II. VH alatt az akkori magyar kormánynak, vagy vezérkarnak csak egy kis fingnyi diplomáciai érzeke van, akkor elfogadja Molotov ajánlatát, és 2 millió magyarnak nem kellene Romániaban élnie.
A második ajánlatot a románok kapták. A végeredmény ismeretes.
Miközben nálunk csak a spekulálás megy, a sűlt galambra való várakozás, hogy valaki kikaparja majd nekünk a gesztenyét, meg egymás savazása, hogy mi lett volna ha, miközben sorra bomlanak a magyarság sorai..., aközben a katalánoknál, baszkoknál, a finnországi svédeknél, a dél-tiroli osztrákoknál, a muravidéki magyaroknál vagy a magyarországi nemzetiségeknél is béke van, mert a maguk kiharcolt, kivívott autonómia, a szabad nyelvhasználat és kultúra a helyi gazdasággal együtt, kellő távlatokat és kereteket biztosít a korlátlan ideig való boldogulásukhoz...
"... baszkoknál ..."
hmmm ... az ETA-t ma is terrorszervezetként emlegetik.
Igen, emlegetik. DE a spanyol kormány MINDAZON jogokat és többlet kedvezményeket (teljes körű autonómiát) biztosította a számukra, amit a katalánoknak. Nem a mostani spanyol kormányzatok tehetnek róla, hogy a baszkoknak ez KEVÉS! Nem az autonómiát, hanem az ELSZAKADÁST, egy önálló állam létrehozását tűzték ki célul. Hogy ez mennyire így van, ismeretes, hogy kevés sovinisztább nép van a világon, mint a francia. Mégis, a spanyol határ másik oldalán a francia kocsmákban, a benzinkutaknál ott van kilógatva a független (a spanyol és a francia területekből egyesített) Baszkföld térképe.
Mindazonáltal, mára az ETA mérsékelt szárnya elhatárolódik a szélsőséges megnyilvánulásoktól. Az ETA többször hirdetett már tűzszünetet, legutoljára 2011 októberében, azonban a fegyvereit egyelőre nem volt hajlandó beszolgáltatni.
Miért spekulálás az ha a jelen idöben a felvidéki magyarság többsége inkább az EU-ban való együttmüködésben hisz, nem pedig a nagy magyar nemzethez való csatlakozásban. Az autonómiáról meg ne is beszéljünk mivel a jelenlegi politikai helyzetben még a felvidéki magyarság többsége részéröl sincs igény rá. Hisz egy pár évvel ezelött Csaky és Duray vezette MKP is elitélte a Bósza féle törekvést az autonómiára. Sokan úgy tartották, hogy azért itélték el mivel a kezdeményezést nem ök találták ki.
Mint egy volt magyar politikus mondaná mi az autónómiát legutóbb 1993 kúrtuk el de nagyon, mikor jogi úton is meg lehetett volna csinálni. Mit csináltak Durayék ekkor , bevoltak sz@rva, hogy a közvélemény kutatások szerint a szavazaśra jogosult /elsö bécsi egyezmén területe/ felvidéki magyarság 70 százaléka olyan autonómiára szavazott volna ami Cseh fennhatóság alá tartozott volna.Gondolod , hogy a Csehországhoz és a nagyon jó élethez való kötödés csak úgy egyszerüen kiveszett az emberekböl. Sokan ezt nem így gondolják.
Itt most a csúsztatás esete forog fenn: senki nem kérdőjelezte meg az EU keretin belül való együttműködést. A spekuláció most azon megy a Felvidéken, hogy ki a magyar, hogy valóban jó-e, fontos-e, hogy a Felvidéken magyarok éljenek, hogy egyáltalán megmaradjanak, és a MOST-Hídra szavazó 145-175 ezernyi szavazót - akik egy részének a hócipője is teli van, hogy feladatként éljék meg magyarságukat - zavarja, hogy a magyar pártra szavazó másik 109 ezer meg azzal foglalkozik, hogy ezt miként érje el.
A felvidéki magyarságnak, legyenek is bármennyire is elszlovákosodva, ugyanis NEM KELL a nagy magyar nemzethez csatlakozniuk, mert ők annak jogfolytonos tagjai.
Veri a magyarságot a magyar, köztük a változó magyarországi kormányzáshoz való alkalmazkodási kényszer, az elszlovákosodók kollaborálása a szlovákokkal és maga a szlovák rendszer is a közigazgatási beosztásával, nyelvtörvényével és tízezer miegymással. A szlovák rendszernek a melegek jogainak a biztosítása is fontosabb, mint a magyarságé. DE például a melegek ezért tesznek is (felvonulnak, verik az asztalt és a libsi szlovák melléáll). A felvidéki magyarság meg MÁR KÉPTELEN az összefogásra. Aki tesz valamit az fúj, kemény vonalas MKP-s nacionalista, a nacionalizmus rossz, azaz soviniszta értelmében, az már Trianon revíziójáról vizionál, az már hungarista, fasiszta. Mert a felvidéki magyar elit is megosztott, cserben hagyva azokat, ahonnan kiemelkedett, és nincs a felvidéki magyarságnak SEM jövőképe és főleg a sérelmei folyamatos szlovákok felé mantrázására, azaz az ELLENPROPAGANDÁRA sem ereje, sem tehetsége, sem szándéka.
Fico azért tudta meghirdetni a mostani kormányzásával a status quót, mert a szlovák rendszer hatása az elszlovákosítás tekintetében már automatikus:
- a magyar feliratok hiánya,
- a több száz létesülő munkahelyből egy sem a magyar lakta területeken létesül, így ott a legnagyobb a munkanélküliség aránya, és ez az arány (van ahol több mint 17 %) csak tovább nő, amely az elvándorlást növeli Angliába, vagy máshová Európában - erre jó az Unió, ez a JÖVŐ!
- ha új munkahely létesült a múltban, akkor a színtiszta magyar területekre szlovákokat is telepítettek, akik rögtön elkezdték terrorizálni a szlovák beszédre az addig magyarul beszélőket, - ma már a magyarok is szlovákul beszélnek egymás között is, korábbi magyart használó településeken Pozsonytól Kassáig,
- a szlovák honlapokon a szlovák, német és angol nyelven kívül, nincs magyar nyelvű oldal, ahol néha előfordul, az is - megalázóan - a Google által fordíttatott tört magyar
- a történelem könyvekben hamis ismeretekkel a Nagy Morva birodalomról és az ősszlovákokról beszélnek, akiket a barbár Árpád magyarjai leigáztak és akiket ezek az ős szlovákok civilizáltak, és akiket ezek után ezer évig elnyomtak a magyarok, erőszakkal elmagyarosítva őket, akik azután a magyarul beszélő palócok is váltak
- a szlovák iskolákban nem tűrik a magyar beszédet, a magyar egy szitokszónak számít, a magyar kultúra értéktelen, a magyar neveket és eseményeket kisajátítva, szlováknak állítják be, és ezzel folyamatosan képzik újra a szlovák soviniszták újabb és újabb generációját, akik a magyarságot folyamatosan bűnös nemzetnek tartják, és még oldalakon keresztül lehetne sorolni azokat a tényezőket, amelynek hatására egyre többen adják szlovák iskolába gyermekeiket és egyre többen hagyják el a magyar kultúrát.
Ma a fennmaradás feltétele annak a 109 ezer embernek, általuk megfogalmazottan: a nyelvhasználat szabadsága és a törvényi korlátok eltörlése, Szlovákia multietnikus, toleráns állammá tétele, a tudatos és öngondoskodó közösségek megteremtése, az oktatás szabadsága, átlátható jogi környezet a diszkriminatív elemek eltávolításával, szociális biztonság, valamint a hangsúlyos régiófejlesztés.
Ez az tehát ami zavarja a másik 145-175 ezernyi szavazót, mert neki folyékony szlovák nyelvtudása, a szlovák gazdaságban meg kiterjedt kapcsolatai, megalapozott jövedelemforrásai vannak. Az 1994-es Komáromi nagygyűlésen a felvidéki magyarok túlnyomó többsége, mintegy 80 százaléka még, a magyar községi önkormányzat híve volt. Ezt azért lehetett megbuktatni, mert egy maroknyi része a felvidéki magyaroknak már akkor szemben állt ezzel pillanatnyi hasznokért, akár pozicionális hasznokért, akár anyagiakért és ezek tűntek erősebbnek, mert mögöttük állt a hatalom, és mondhatnánk azt, hogy a mindenkori szlovák hatalom, ugyanúgy, mint ahogy most a 145-175 ezer fő mögött. Az autonómia kérdésről azóta is folyamatos volt a diskurzus, azonban ez ma már valóban elhalóban van.
Mindamellett, azért Dél-Tirolt nem vetném össze az elcsatolt mayar területekkel. Nem vok benne elég tájékozott, de alig hinném, hogy ott Ausztriából szerveztek volna több osztrák pártot. Arról nem is szólva, hogy igaz, ôk is szerettek volna osztrák állampolgárságot is, kérték többször Ausztriától ( amióta elcsatolták ôket ), de Ausztria errôl hallani se akart.
Szal nagyon nem ua. ( :( )
Az utóbbira remélem, nem baj, ha csak likeoltam. :)
Dél-Tirolnak és a többi, autonómiával rendelkező területeknek valamint a határon túli magyar lakta területek közös sajátossága, hogy rajtuk egy-egy idegen nemzetállam igazgatása alatt élő kisebbségben élő nemzetiség él. Emellett Muraköz, a Vajdaság és Dél-Tirol nemzetiségei is hasonló módon (területi elcsatolással) kerültek idegen uralom alá. A felsorolt példák arra adnak útmutatást, hogy van nemzetközileg elfogadott, MINDENKI számára kielégítő általános megoldás arra, hogy egy kisebbség ne csak szülőföldjének tekintse ezer éves lakóhelyét, mint a felvidéki (kárpátaljai, erdélyi) magyarság, hanem hazájának is, mint a dél-tiroliak, muraköziek, katalánok, finnországi svédek és a többiek. Ma a felvidéki magyarság jelentős része, ugyanis nem tekinti hazájának Szlovákiát, illetve hazátlannak tartja magát.
Innentől kezdve mindegyik autonómiát kivívott terület más és más módon kapta azt meg. Például Dél-Tirolban is a kezdetektől erős volt az elolaszosítás. Hitler és Mussolini választás elé állította a dél-tiroliakat, vagy elolaszosodnak és maradnak, vagy német állampolgárságot kérnek és mennek. Ekkor a lakosság 30 %-kal csappant meg. (A történések idáig is hasonlóak a magyar lakta határon túli területekével). A háború után folytatódó olaszosítás közepette 1945-ben már megalakult a dél-tiroli németek pártja (amelyről a magyarság esetében a szocialista diktatúrákban szó sem lehetett) , amely 1957-től határozta el, hogy az anyaország bevonásával nemzetközi színtérre viszi ki Dél-Tirol ügyét. Ekkortól kezdtek mozgolódni a civilek is, miután az olasz kormány további lépéseket tett az elolaszosodás irányába (lelki megfélemlítés), és rövidesen, még 1956-ban megalakult a civil ellenállás radikális
szervezete, a Dél-tiroli Felszabadítási Bizottság. Először egy szobrot robbantottak föl, majd az olaszok számára épülő – még lakók nélküli – bérházak kerültek sorra. Míg Dél-Tirolban elsõsorban egyszerû emberek, parasztok vettek részt az akciókban, ausztriai részről azokat az értelmiségiek támogatták robbanó anyag csempészésekkel, aktivisták kiképzésével. 1961-ben egyszerre 40 robbantással borították teljes sötétségbe É-Olaszországot. A rákövetkező olasz terror, bebörtönzések és perek közepette a német és az olasz szélsőjobboldali aktivisták is kiterjesztették - elítélendő módon - a terrorakciókat Olaszország egészére és Ausztriára is. Közben 1961-től 1972-ig tartó tárgyalássorozattal, az olasz, az osztrák diplomácia és az ENSZ erőfeszítéseivel kidolgozták egy tény szerint második, de tartalmában egy valós autonómiát is.
Mára Ma Dél-Tirolban minden állami és önkormányzati alkalmazott számára kötelező mind a német, mind az olasz nyelv ismerete. A gyermekek már az iskolapadban tanulni kezdik egymást nyelvét. A kulturális támogatásokat, a munkahelyeket és a lakásokat minden településen az ott élő népcsoportok arányában osztják el. Ezáltal az asszimilációval szemben, a dél-tiroli németek lélekszáma folyamatosan nő. A tartomány időközben Európa egyik leggazdagabb régiója lett. Ilyen körülmények között nem látszik jelentősége sem a több pártnak, sem az osztrák állampolgárságnak.
A dél-tiroli tanulságokat mind a szlovák kormány, mind a fennmaradásért küzdő szlovákiai magyar szervezetek figyelembe veszik és hasznosítják. Ezért volt mélységesen sértő és felháborító, amikor például Putyin egy-két éve, egy nyilatkozatában a határon túli magyarság fennmaradási törekvéseit egy kalap alá vette a csecsen, a baszk, az észak-ír illetve más erőszakos függetlenségi mozgalmakkal, és mindezt tette úgy, hogy erre a magyar politika semmit nem reagált.
Hát igen a felsorolt a pontokkal nagyon is egyet kell érteni.
A Híd és az MKP szavazóinak megkülönböztetése a szlovák nyelvtudás szerint alaposan rá lett tapintva a lényegre. Szerintem is ez az állapot határozta meg nagyrészben a választások eredményét is a Híd javára, föleg a városokban ahol a magyarság majdnem folyékonyan beszél szlovákul és ezáltal magasabb az éeltszinvola is mivel sokkal könyebben tud elhelyezkedni. ùgy határoznám meg a két szavazótábor különbséget, hogy az MKP-és szavazóknak a választásokon elsö helyre a magyarságuk igényét a Híd szavazói pedig az gazdasági és szociális igényeit tették elsö helyre. PL. a HÌD szavazóinak fontosabb az R2 megépítése mind a kettös felirat.
Végül csak annyit akarok mondani, hogy nem kell mindjárt elitélni azokat akik többet tudnak egy nyelvvel és nem verik a mellüket, hogy csak magyarul tudnak és ebböl kiflyólag egy kicsit jobban és gond nélkül akarnak élni.
"..Bár, ha nem tucc szabadulni az elvtársi paranoiától ... " ilyen idézetek miatt állítottam, hogy alantas, rosszindulatú buta vagy. Az elmebaj nálad bizonyos, épp ez zárja ki hogy kezeltesd magad. Ilyen emberek miatt lett szar ország a kis hazámból. Mindegy hogyan csak ártani a többieknek, csak felbaszni a gondolkodó, véleménnyel rendelkező embert - és látszik a médiában is, sok köcsög "műsorvezető" már eleve előítéletekkel kezdi a műsort.
OFF
Ha megkérhetlek, moderáld magad, nem igazán teszel semmi érdemlegeset a vitához személyeskedésen kívül. Érdeklődéssel olvasom az öszapó és babilon21 közti véleménycserét. Légy szíves, ne rombold a topikot, ez a téma ritkán kerül szóba a kitekinto.hu-n és engem - mint érintett - igenis érdekel.
ON
őszapó, babilon21 hajrá! :)
"Végül csak annyit akarok mondani, hogy nem kell mindjárt elitélni azokat akik többet tudnak egy nyelvvel és nem verik a mellüket, hogy csak magyarul tudnak és ebböl kiflyólag egy kicsit jobban és gond nélkül akarnak élni. "
Nem ítéljük el és nem is haragszunk. Egész egyszerűen csak tiltakozunk, hogy úgy kezeljenek minket mint egy kivert kutyát, fellépünk a kettős mérce ellen, és hogy szinte patikamérlegen nézik mit csinálunk. Az egyik nagyanyám tót volt és én pedig szlovák tagozatos osztályba jártam nyolc évig, amit egész jól elsajátítottam (érteni most is értem a javát csak a beszéd nem megy). Sokszor voltam kint, de a negatív élmények hatására elég rendesen megváltoztatták a hozzáállásomat és az alapvetően jóindulatú emberekből is kihozza az ellenállást. Miért beszéljek én egy ilyen kicsinyes és kőkeményen nacionalista nép nyelvén ? Akikbe alapvetően belenevelik - mivel fogadókészség is van rá - a magyarokkal szembeni utálatot ? Akiknél az az alaphelyzet, hogy én azonnal meg kell hogy alázkodjak, mert a magyarnak kuss a neve ... Hát nem. Szó sem lehet róla. Nagyon szívesen kinyújtom a kezem és megiszok egy sört bármilyen emberrel, ha egyenlő félként tekint a másikra. Előfordult az számos alkalommal, hogy a szlovákokkal is jól megértettük egymást, jót dumáltunk, de sajnos az a tapasztalatom, hogy a döntő többség nem ilyen.
"A szovjetek ajánlata
1939 és 1941 között a Szovjetunió stratégiai határkiigazítást ért el Finnországgal szemben, bekebelezte Kelet-Lengyelországot, valamint a három balti államot, s végül Romániától visszacsatolta Besszarábiát Bukovinával együtt. Számos jel utalt arra, hogy a szovjet vezetéstől nem állt távol európai határainak további kitolása nyugat felé, s ezzel összefüggésben a fegyveres konfrontáció vállalásának gondolata Németországgal szemben. A német támadás előkészületeivel kapcsolatos diplomáciai és hírszerzői jelentéseknek ugyanakkor sem Sztálin, sem közvetlen környezete nem adott hitelt. Feltételezték, hogy saját tehermentesítésük érdekében a britek eltúlozzák a német veszélyt, a határ menti német csapatösszevonásokat pedig egyszerűen Hitler zsarolási manővereként értékelték. Az öszszecsapást, amellyel számoltak, későbbi időpontra valószínűsítették. A Honvédelmi Népbiztosság ezért csak nagy késéssel, a német támadás előtt alig két órával rendelte el a harckészültséget, de még ekkor is csak bizonyos megszorításokkal. A Kreml mindenképpen el akarta kerülni, hogy Berlin szovjet provokációra hivatkozhasson. A következmények ismertek. A német csapatok kezdetben napi 20-60 kilométert nyomultak előre, miközben Sztálin a szó szoros értelmében összeomlott. Részegre itta magát, és négy napig mindenki számára elérhetetlen volt. Először július 3-án, 11 nappal a támadás után szólalt meg a nyilvánosság előtt. Addig Molotov és a többi népbiztos intézkedett helyette. A védekezés megszervezése mellett elsősorban arra törekedtek, hogy akit csak lehet, távol tartsanak az ellenük irányuló hadműveletektől. A külügyi népbiztos ezzel a szándékkal kérette magához a moszkvai magyar követet, Kristóffy Józsefet is.
A 23-án délelőtt létrejött találkozón Molotov Magyarország állásfoglalása iránt érdeklődött a német–szovjet konfliktust illetően. A magyar semlegesség biztosítása érdekében kijelentette, hogy a Szovjetuniónak „nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben, nem volt észrevétele, hogy magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak, e tekintetben a jövőben sem lesz észrevétele”.Molotov politikai naplójában ennél ugyan kevesebb szerepel, de magyar szempontból az is kedvezőnek tekinthető. Ez így szól: „A Szovjetuniónak Magyarország Románia rovására megvalósult területi növekedésével szemben nincs ellenvetése”. Molotov kérdésére Kristóffy kijelentette, hogy valószínűtlennek tartja Magyarország hadba lépését. Egyben kérte: tegyék lehetővé, hogy haladéktalanul kapcsolatba léphessen feletteseivel.
Miközben Kristóffy Molotovval tárgyalt, majd arra várt, hogy összeköttetésbe léphessen Bárdossyval, Budapesten összeült a minisztertanács. A magyar katonai vezetők rövidlátására jellemző, hogy a háború várható kimenetelét Bartha Károly honvédelmi miniszter így foglalta össze: „Miután a németek a lengyeleket három hét alatt győzték le, a franciákkal is körülbelül ennyi idő alatt végeztek, miután a jugoszláv hadsereget 12 nap alatt leverték, és három hét alatt az egész Balkánt elfoglalták, úgy gondolom, hogy hat hét alatt a németek Moszkvában lesznek, és teljesen leverik Oroszországot”.Werth ennél is jobban elvetette a sulykot. Június 14-i memorandumában ő ugyanis azt prognosztizálta, hogy a behívandó magyar bakák már „az aratásra is hazatérhetnek”. Tartózkodó véleményt egyedül a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc fejtett ki, aki megfontolásra intett. Többek hozzászólása után a testület továbbra is elvetette a hadjárathoz való csatlakozás tervét. Eldöntötte viszont, hogy megszakítja a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval. A minisztertanács döntését a német követtel Bárdossy, a szovjettel helyettese, Vörnle János közölte még 23-án délután.
Amikor 24-én reggel Bárdossy megérkezett a hivatalába, már az asztalán várta Kristóffy József távirata. Erről a táviratról Bárdossy senkit sem tájékoztatott, még a kormányzót sem. Ez annak ellenére hiba volt, hogy Molotov bizonytalan ígéretét természetesen nem lehetett készpénznek venni.Mulasztását 1945-ös népbírósági perében Bárdossy azzal indokolta, hogyMolotovMagyarország magatartására vonatkozó kérdésére tulajdonképpen már az előző napi minisztertanácsi határozat megadta a választ. „A moszkvai magyar követ távirata tehát már megérkezésekor tárgytalan volt” – jelentette ki. Bárdossy érvelése azonban sántít. A szovjet üzenetre ugyanis minden további nélkül lehetett volna olyasféle választ adni, amely Molotov ígéretét nyugtázva sajnálkozását fejezte volna ki a kényszerhelyzetben hozottmagyar lépésért. Kényszerhelyzet persze, mint tudjuk, nem állt fenn, de hát az ilyesféle „csúsztatások” ősidők óta a diplomácia eszköztárához tartoznak.
A magyar minisztertanács döntéséről Kristóffy 24-én este értesült.Másnap reggel azonnal kihallgatást kért Molotovtól, aki azonban már nem fogadta. Helyette Visinszkij helyettes külügyi népbiztos vette tudomásul déli 12 órakor, hogy Magyarország és a Szovjetunió között megszakadt a diplomáciai viszony. A magyar követséget a rendőrség a következő órákban hermetikusan elzárta a külvilágtól, majd másnap kiüríttette. Kristóffy a követség alkalmazottaival együtt Törökországon át hazaindult."
Gondolom az utolsó bekezdésem lényegét nem értetted meg mivel nem élsz a Felvidéken, de az sem kizárt, hogy én rosszul fogalmaztam. Én itt csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ha már itt élünk a Felvidéken akkor ahogy lehet sajátitsuk el a szlovák nyelvet mert ez csak a javunkra válik, föleg a munkavállalás szempontjából /Magyarország, Csehország és Lengyelország/
De föleg arra akartam rámutatni, hogy ne süllyedjünk le azoknak a buta szlovákoknak a szinvonalára, akik azért verik a mellüket, hogy több mint 50 éve élnek a magyarok közt, és egy szót sem tanultak meg magyarul. Mert ha ilyen mélyre lesülyedünk akkor már nagyon nagy baj van. Egyszóval mondva, tanuljunk meg szlovákul, de maradjunk magyarok, keményen harcoljunk a jogainkért, de a mi jogainkért és nem olyan jogokért amilyeket ránk akarnak kényszeríteni.
Nyilvánvaló hogy a többnyelvűség érték, nekem is az lenne, gyakorolnám is a viszonylatomban ha nem volna ilyen undok és pofátlan a pozsonyi kormány. Örülnék ha nem lenne ez a mesterséges fal a két nép között, és megkötések nélkül beszélhetnénk a másik nyelvén. Mindenki másképpen látja, én pl. azt érzem, a vár urai egyre türelmetlenebbül sürgetik az asszimilációt és aki ezt lassítani vagy megakadályozni kívánja, az ellen bármilyen eszközzel fellépnek.(kártyáznak) Egyszerűen el akarják takarítani a magyarokat, erről szól a dolog, langyos államilag vezérelt mentális erőszakkal lecseréltetni az identitásukat. Röviden és velősen szólva én Boldoghy Olivérral értek egyet: ne legyünk kishitűek, és össze kell zárni ha úgy alakul a helyzet.
http://kitekinto.hu/karpat-medence/2012/07/31/szlovakia_egy_kozepkori_balkan-jelleg_provincia/
Meg vagyunk döbbenve, hogy miközben a soviniszta szlovákoknak a magyarsággal szemben a kollaboráló magyarok személyében, jó ideje előretolt helyőrségük is van, amely helyőrség egyben el is szigeteli a szlovákságot attól, hogy az valaha is tisztában legyen a felvidéki magyarság hátrányos helyzetét jelentő és az elszlovákosodását siettető tényezőkkel, és így az alapvető jogokért való vita, hogy a felvidéki magyarság hazájának is érezhesse a szülőföldjét, lényegében magyar-magyar diskurzusra szűkült a szlovák-magyar diskurzus helyett, szóval ilyen körülmények között olvasható ki olyasmi az általunk írottakból, mintha "elítélnénk azokat akik többet tudnak egy nyelvvel és nem verik a mellüket, hogy csak magyarul tudnak és ebböl kiflyólag egy kicsit jobban és gond nélkül akarnak élni."
Tény, hogy Erdélyben és Kárpátalján léteznek, persze Szlovákiában is létezniük kellene olyan körülményeknek, hogy a szülőföldjén született magyar ne legyen kénytelen minden áron idegen nyelvet tanulni, ha nem akar, de hát a felvidéki magyarság 97 %-a, vagyis gyakorlatilag mindenki beszéli, érti a szlovákot. Tehát nem nagyon tudják a mellüket verni, viszont a magyart használni akarják, és elvárható, hogy (ahogyan Dupree is írta) ahol jelentős számú magyar él, ott a szlovákok is használják a magyart, természetes módon, ahogyan az az "antivilágban" ez még szokás volt.
Mindenki szeretne jobban és gond nélkül élni, és Szlovákia egy sor kolonctól szabadulhatna meg, ha nem ragaszkodna görcsösen a nemzetállam illúziójához, hanem tudomásul lehetne vetetni, el lehetne fogadtatni szlovákjaival egy multietnikus, multikutúrális ország- és jövőképet.
Ebből a szempontból nem érthető az a kijelentés sem, ezért bővebb magyarázatot igényel, hogy milyen tartalmat is hordoz "a keményen harcoljunk a jogainkért, de a mi jogainkért és nem olyan jogokért amilyeket ránk akarnak kényszeríteni."?
1. Mit is foglal magában a "mi jogaink" és
2. Kik, milyen jogokat és mi módon is akar ehelyett a felvidéki magyarságra rákényszeríteni?
Szerintem itt teljesen felesleges tovább vitattkozni az az alapvetö emberi jogokról.
A további pedig nem más mint egy kemányvonalú MKP-es provokációja ami pontatlan adatokkal és kijelentésekkel van alátámasztva. Remélem maga sem hiszi, hogy a felvidéki magyarság 97%-a beszéli a szlovák nyelvet.
Már megint csúsztat: én azt állítottam, amit a TUDOMÁNYOS felmérések és statisztikák:
"a felvidéki magyarság 97 %-a, vagyis gyakorlatilag mindenki beszéli, érti a szlovákot" - ismétlem: beszéli, érti(!). Ismétlem: ÉRTI, tekintettel arra, hogy a szlovák nyelv KÖTELEZŐ Szlovákiában az iskolai oktatásban, és nem is akármilyen szinten,
Az hogy a hozzászólásomat minősíti, ahelyett, hogy a kérdéseimre válaszolna, önmagáért beszél, tehát megismétlem:
"nem érthető az a kijelentés sem, ezért bővebb magyarázatot igényel, hogy milyen tartalmat is hordoz "a keményen harcoljunk a jogainkért, de a mi jogainkért és nem olyan jogokért amilyeket ránk akarnak kényszeríteni."?
1. Mit is foglal magában a "mi jogaink" és
2. Kik, milyen jogokat és mi módon is akar ehelyett a felvidéki magyarságra rákényszeríteni? "
Nem 97, 98%. Abban mindenki téved aki elhiszi, hogy a tótokkal, románokkal stb. lehet becsületesen beszélgetni. Gyűlölnek minket és hazudnak. Aki mást hisz vak, vagy egyáltalán nem ismeri őket. Nekünk sokkal jobb ha nyiltan támadnak, legrosszabbak a kenetes álkeresztény és komcsi csalók.