Azóta eltelt tíz év, és úgy tűnik, a fickónak igaza lesz, bár nem azért, amiért ő akkor gondolta. Attól ugyanis, hogy szlávok laknak a szomszédban, még nem kell, hogy Magyarországon kevesebb gyerek szülessen, sem az, hogy tízezrével vándoroljanak külföldre. Pedig jelenleg ez történik.
Soha nem született ilyen kevés magyar Magyarországon, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból, amelyeket a tegnapi népesedési világnap alkalmából hoztak nyilvánosságra. A demográfusok előrejelzései szerint a fogyási trend folytatódni fog, és 2060-ra már csak 8 és fél milló, legrosszabb esetben 7,2 milló lakosa lesz Magyarországnak. Történik mindez annak ellenére, hogy viszonylag sok határon túli magyar költözik az anyaországba. Hogy miért apad mégis a nemzet, annak kismillió magyarázata lehet. Kereshetjük a hibát a családtámogatási rendszerben (nem éri meg gyereket szülni), az adórendszerben (nem éri meg befektetni, vállalkozni), az értékrendben (jobb a buli, mint a felelősség). Vagy az ország közhangulatát is figyelembe vehetjük. Ha ugyanis egy külföldi azt olvassa otthon, hogy Magyarországon ismeretlenek cigányokra lövöldöznek, Budapesten pedig idős zsidó rabbikat inzultálnak az utcán, valószínűleg az utolsó, ami eszébe jut, hogy egy ilyen országba költözzön. Az ilyesmi persze előfordul, szélsőségesek mindenhol vannak. A baj ott kezdődik, amikor a választók 15 százaléka egy antiszemita és cigányellenes retorikájú pártra szavazaválasztásokon.
Ismerek embereket, akik éppen emiatt akarnak külföldre költözni. Pedig ha belegondolunk, magyarnak lenni alapvetően vidám érzés. Az alapiskolában elolvastatják velünk a Pál utcai fiúkat, melyben a szimpatikus fiatal főhős a történet végén meghal. Utána jön az Egri csillagok, ahol ötszáz oldalon keresztül tanulmányozhatjuk, hogyan mészárolták egymást a magyarok és a törökök. Nyolcadikban jön az Árvácska Móricztól: az árva kislányt évekig kínozzák nevelőszülei. Középiskolában Édes Anna gyilkossága már meg sem kottyan senkinek. Közben megtanuljuk, hogy Trianon mekkora érvágás volt nekünk, és hogy ezt nem szabad annyiban hagyni. Vidám témák közt nevelkedünk tehát, így teljesen érthetetlen, hogy a magyarok miért vezették évekig az öngyilkossági statisztikákat a világban. Pedig olyan jó érzés magyarnak lenni, nem?
A fogyatkozás lélektani okokra is visszavezethető.
A szedáni vereség és Elzász -Lotaringia elveszése után Franciaország lakóssága csökkenni kezdett. Olyan lélektani hatása volt a vereségnek. Az I. világháború után (a győzelem hatására) jelentősen nőni kezdett!
A szlovákok 1910-ben nem voltak összesen 2 millióan Magyarország akkori területén.
Ma közelítik az 5 milliót. És ezt elmondhatjuk a románok, szerbek lélekszámának növekedéséről is.
De milyen sikerek értek bennünket az első világháború óta?
Hogyan alakult a magyarság létszáma az elszakított területeken? és immár a megmaradt csonka ország területén?
Csak a ratkó-korszak pár éve alatt, és 1956-ig volt általános a 2-3 gyermek.
A forradalom bukása után egy darabig még nőtt az ország (de nem az összmagyarság!) létszáma.
Ha nincs Trianon, ma a magyarok létszáma a Kárpát-medencében (ami ma: 32 millió ember Horvátok nélkül) csak az 1910-es népszámlálás (54,5% magyar!) arányában 18 milliónak kellene lenni!
A vereségek, a kilátástalanság hatására megfogyatkozott a magyarság életereje.
Nálunk csak az önzés, az egoizmus nőtt. A „Kaparj kurta! neked is lesz!”
Vagyunk ma max. 12 millióan!
A fogyásnak civilizációs okai vannak! Gyereket nem azért nem vállal az ember, mert szomorú, hogy elveszett egy háború! Ez egyszerűen hülyeség! A gyerekvállalás egy pozitív, örömteli dolog, melynek legfőbb akadálya a megváltozott mentalitás. Egy önző, pénzéhes fogyasztói társadalomban élünk, ahol a cél, hogy nekem legyenek a legjobb cuccaim, évi min. 1 nyaralás, az élvezetek hajhászása. Ez viszont az anyagiak szűkössége miatt összeegyezhetetlen egy gyerekkel. Ezen a magasabb jövedelem sem segít, mint látszik a németeknél, hiszen az igényeket mindig lehet fokozni: adidas helyett armani, szimpla új kocsi helyett mercedes.
Egyszóval a fogyasztói társadalmi modell felelős mindenért. Nem tanít meg az odafigyelésre, a dolgok megbecsülésére és a felelős gondolkodásra, hiszen az ember úgy van vele, ha valami elromlik vesz másikat, gyorsan megunja, nem becsüli a megvett dolgokat, pazarol. Ilyen beidegződéssel gyermeket nem lehet nevelni.