Vállalati hírek

A BMW Elon Muskkal ijesztgeti dolgozóit

A BMW az elektromos autózás területén négy éve még úttörőnek számított az i3-as, majd az i8-as modelljeivel, a lendület azonban megtört, így most 14 ezer mérnök, marketinges és menedzser gondolkodásmódját próbálják felfrissíteni.

Read More »

Pár éven belül Kína lesz a világ legnagyobb légipiaca

Az IATA szerint 2024-re Kína megelőzi az Egyesült Államokat a világ legnagyobb légipiacáért folyó versenyben, ráadásul idén a kínai repülőgépgyártás is felpörög, így az ipar eddigi két vezető szereplője - az Airbus és a Boeing - egy új vetélytárssal lesz kénytelen szembenézni.

Read More »

Sikeres E-osztály, dupla nyereség a Mercedesnél

Az év első három hónapjában a Daimler nettó nyeresége 2,80 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,40 milliárd euróról - az értékesítési árbevétel szintén jól alakult, 11 százalékkal 38,77 milliárd euróra emelkedett.

Read More »

Mégsem adja el japán egységeit a McDonald’s

A McDonald's leállította azt a tervét, miszerint - a három éves fogyasztói bizalmatlanság miatti megrázkódtatás következtében - eladásra kínálta volna japán egységeinek részvényeit. A vállalat ugyanis hosszú idő óta profitot termelt.

Read More »

Csőd szélén az Alitalia

Az Alitalia dolgozói elutasították a cég vezetősége és a szakszervezetek által közösen elkészített mentőcsomagot és ezzel egy lépéssel közelebb került a csődhöz a légi vállalat.

Read More »

NASA-gurut fogadott fel az Apple

Az Apple bejelentette, hogy alkalmazza Dr. Jeff Norrist a NASA Jet Propulsion laborjának egyik kutatóját - aki nem mellesleg a kiterjesztett- és a virtuális valóság szakértője -, hogy segítsen az iPhone-gyártó jövőbeli termékeinek megtervezésében.

Read More »

A Trumpchi-n nevet a fél világ

Amikor a GAC Motor kínai autógyártó felkészült arra, hogy belépjen az Egyesült Államok piacára, elképzelte a termék lokalizációjában és szabályozásában rejlő kihívásokat, de nem látta előre zászlóshajójának, a Trumpchi-nak nevében rejlő buktatókat.

Read More »

Elektromos autókkal erősít Kínában a GM

A General Motors autóipari konszern kínai érdekeltségének igazgatója, Matt Tsien pénteken a sanghaji autószalonon tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Kínában két éven belül megkezdik a tisztán elektromos autók gyártását, valamint 2020-ig tíz új hibrid és elektromos modellt visznek a piacra az országban.

Read More »