Magyar bajnokot avattak a CrossFit világbajnokságon

Az első pillanattól kezdve csakis a győzelem lebegett a szeme előtt, a hajrában pedig még magabiztosabbá vált Horváth Laura, aki múlt hétvégén első magyarként diadalmaskodott a CrossFit Gamesen, a sportág nemhivatalos világbajnokságán az egyesült államokbeli Madisonban.

„Az elejétől kezdve sikerült végig koncentrálni, csak magamra figyeltem, nem hagytam, hogy elvigyen a többiek eredménye, vagy egy olyan feladat, ami esetleg nem úgy sikerült, ahogyan terveztem” – nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves magyar sportoló, aki a csütörtöktől vasárnapig tartó eseményen 12 feladatsorból ötöt megnyert, és különösképpen a viadal hajrájában teljesített fantasztikusan, ugyanis az utolsó négyből három számban ő bizonyult a legjobbnak.

„A szombati súlyemelő számot, amikor megnyertem, éreztem, hogy az utolsó nap az enyém lesz. Tudtam, hogy akkor leszek a legjobb, amikor már mindenki fáradt” – mondta Horváth Laura, aki a zárószámban az utolsó néhány kitörést – a feje fölött közel 50 kilogramm súllyal – már hatalmas mosollyal az arcán, biztos bajnokként tette meg.

„Leírhatatlan érzés volt, mindenkinek azt kívánom, hogy éljen át egyszer valami hasonlót.”

Horváth Laurát néhány pillanattal a célba érkezést követően már a pályán meginterjúvolták, a helyi műsorközlő pedig azt a kérdést szögezte neki, hogy milyen érzés nők és a fiatal lányok számára példaképnek lenni, a magyar sportoló pedig válaszával meghódította a közönséget, szavai pedig a világhálón is gyorsan elterjedtek:

„Nagyon boldog vagyok, hogy én és a testem ilyesmire képes. Nem úgy nézek ki, mint az új Barbie-filmben a lányok, szeretek nagy dolgokat egyik helyről a másikra cipelni, gyorsan futni, nagy súlyokat felemelni. Elképesztő, hogy mire képes a testünk, de a személyiségünk belülről fakad. Nagyszerű érzés, hogy a fiatal lányok felnéznek ezekre a sportoló nőkre” – mondta a magyar zászlóval a nyakában Horváth Laura, akinek a helyszínen szorított az egész családja, édesanyja, édesapja és két testvére is.    

Horváth sikerét megelőzően egy másik magyar is dobogóra állhatott Madisonban, Varga Mira a 14-15 éves korosztályban a harmadik helyen végzett.

„Nagyon örültem neki, hogy sikerült kijutnia a Gamesre, pozitívan éltem meg az ő szereplését is, remélem, vannak további nagy céljai” – mondta fiatal honfitársáról.

A magyar bajnok elárulta, iszonyatosan elfáradt a versenyen, így kihagyta a versenyt követő bulit és a következő hetekben is pihenésre fókuszál majd. Hozzátette, ezt követően újra edzésbe áll, hiszen októberben már részt vesz a Rogue Invitational elnevezésű viadalon, ahol címvédőként áll majd rajthoz. Horváth Laura 2018-ban és 2021-ben a második, tavaly pedig a harmadik volt a CrossFit Gamesen, most pedig felért a csúcsra, és elnyerte a „Föld legfittebb embere” címet a nők között, valamint a győztesnek járó 315 ezer dollárt (körülbelül 113 millió forint).

https://www.instagram.com/p/CvpHo_JAnVm/

A CrossFit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő és gimnasztikai gyakorlatok keverékéből áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Forrás: MTI / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »