Másfél évvel a földrengés után továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak a karibi szigetországban: még mindig állnak a menekülttáborok, elharapódzott a bűnözés, a rendőrség pedig tehetetlen. (2)
Sofía spanyol királynét kétnapos Haiti tartózkodása során az ország újjáépítésére irányuló projektek érdekelték, melyeket Spanyolország és saját alapítványa is finanszírozott.Ezektől a lakhatási, oktatási és egészségügyi problémák megoldását reméli a közjogi méltóság.
A végleges eredmények is megerősítették, hogy a volt popsztár, Michel Martelly lett Haiti új elnöke, akinek szinte teljesen újjá kell építenie az országot.
Haitin már a biztonsági helyzet is instabil amellett, hogy kolerajárvány dúl az országban, és még a januári földrengés veszteségeit sem heverte ki az ország.
Húsz nap múlva tartják Haiti újkori történelmének egyik legfontosabb elnök és képviselőválasztását, a lakosság azonban szkeptikus azt illetően, hogy a változások meghozzák-e a várva várt pozitív fordulatot.
A földrengésből még fel sem épült karibi országnak újabb kihívással kell szembenéznie. Az ország északi részén minden valószínűség szerint kitört a kolera.
Fél éve már, hogy pusztító földrengés rázta meg Haitit, több százezer halottat és milliónál több földönfutót hagyva maga után. De mi a helyzet hat hónappal a katasztrófa után?
Már négy hónapja, hogy megmozdult a föld Haiti alatt, a helyzet azonban alig változott azóta. A segélyek megfogyatkoztak, a figyelem más irányba terelődött, a probléma azonban továbbra is ugyanolyan súlyos. (2)
Pénteken újra megnyitják Haiti legnagyobb nemzetközi repülőtérét Port-au-Prince-ben, ezúttal már a kereskedelmi forgalom előtt is.
A karnevál a latin-amerikai országok egyik legfontosabb jellemzője, amely hatalmas tömegeket vonz a világ minden tájáról - Haiti azonban az idén komolyabb gondokkal küzd, mint a karneválszervezés.
Hét tagból álló, a havannai Latin-Amerikai Orvostudományi Intézetben végzett amerikai orvoscsoport indult a múlt hét elején Haitira, hogy a karibi országban tevékenykedő kubai orvosokkal együttműködve lássa el a földrengés áldozatait.
A két floridai férfi segíteni indult a földrengés sújtotta Haitira, akciójuk azonban rövid idő után katasztrófába torkollott.
"Nem hiszem el… maga a pokol. Még ebből a távolságból is felkavaró a látvány… az egész város összedőlt." (1)
John Travolta élelmet, gyógyszereket és orvosi csoportot szállított saját repülőgépével Haitire, s egy csoport szcientológust is odavitt.
A Kubai Köztársaság Budapesti Nagykövetségének sajtóközleménye a Haitinak nyújtott segítségről.
Megszületett az EU határozata a Haitinak nyújtandó rövid-, közép- és hosszútávú segélyekről. Az USA újabb 7500 katonát küld a szigetre, Chávez és Ortega fegyveres "megszállást" emleget.
Mint arról korábban beszámoltunk, a haiti földrengés során emberek százait kellett evakuálni - a túlélők közül azonban sokak orvosi segítségre szorulnak. A CNN sztárriportere, Sanjay Gupta a napokban szakértelmével és tettrekészségével megmentette egy tizenkét éves kislány életét.
A légi irányítás nem adta meg a leszállási engedélyt egy francia katonai szállítógép számára, amely egy komlpett mobil kórházat szállított. (2)
Napok teltek el a földrengés óta Haitin. Az utcák romokban, halottak ezrei a törmelék közt, az infrastruktúra összeomlott – de a hozzátartozók még reménykednek.
Negyedszer éjszakáztak a szabad ég alatt, totális káosz közepette, halottaik fölött imádkozva, s közöttük alva Haitiban. A nemzetközi segélyek kezdenek befutni, a légtér tele, de az infrastruktúra és a kommunikáció erőteljes károsodása miatt a mentés és a kárfelmérés lassan halad. (3)