Brazília visszaesett a korrupciós világlistán

  • A Petrobras körüli botránysorozatnak köszönhetően Brazília hét helyet csúszott vissza a Transparency International által készített korrupciós világranglistán 2014 óta.
  • A 168 vizsgált ország közül Brazília tehát hét helyet esett vissza az elmúlt évben, így jelenleg a 76. a listán.
  • A sort – nem meglepő módon – Észak-Korea és Szomália zárja a százból megszerezhető mindössze nyolc ponttal.

A 168 vizsgált ország közül Brazília tehát hét helyet esett vissza az elmúlt évben, így jelenleg a 76. a listán. Latin-Amerika legnagyobb gazdaságát megrendítették az olyan állami vállalatokkal kapcsolatos korrupciós botrányok, mint az állam olajvállalat, a Petroleo Brasileiro SA (Petrobras), amely esetben számos kormánytisztviselő és vezető politikus is érintettnek bizonyult.

Más országok szintén vesztettek pozíciójukból a korrupciós listán, például Líbia, Törökország, Ausztrália és Spanyolország is. A 168 ország kétharmada ötven pont fölötti értékkel végzett azon a ranglistán, ahol a maximális pontszám 100 – ezek a legtisztességesebb országok -, a minimum pedig 0, ahol a legnagyobb a korrupció mértéke.

Pozitívum azonban, hogy globális mércével nézve csökkent a korrupció mértéke 2015-ben. Dánia továbbra is listavezető, ebben az országban a legalacsonyabb a visszaélések aránya, míg a sereghajtók között találjuk Észak-Koreát és Szomáliát, amelyek a száz pontból mindössze nyolcat  szereztek a Transparency International értékelésében. Görögország, Nagy-Britannia és Szenegál előrébb tudtak lépni a sorban, míg Guatemala, Srí Lanka és Ghána azok az országok, ahol a leghatékonyabb a korrupció elleni küzdelem, és így ők is jobb helyet értek el a listán.

Gál Jolán

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »