Venezuela és a tüntetések: fegyverhasználat engedélyezve

Egy, a venéz Védelmi Minisztérium által nyilvánosságra hozott határozat alapján demonstrációk alkalmával tüzet is nyithatnak a tüntetőkre az ország fegyveres erőinek tagjai, ha úgy érzik, életük veszélyben forog.

Vladimir Padrino Lopez védelmi miniszter szerint az új szabályozásra  a tavaly februárban kirobbanó, majd hónapokig tartó erőszakos tüntetések miatt volt szükség, ahol több mint negyvenen, köztük rendőrök is életüket vesztették.

A venéz civil társadalom és különböző jogvédő csoportok súlyos kritikával illették a törvényt. Szerintük a fegyveres erőkre vonatkozó új szabályok bizonytalanok, veszélyesek, valamint alkotmányellenesek, ugyanis az ország alaptörvénye egyértelműen tiltja az éles lőfegyverek használatát békés demonstrációk során.

A Nemzeti Munkásszakszervezet képviselője, Marcela Maspero szerint a határozat nyílt fenyegetést jelent a venéz munkásosztály számára, ugyanis az elmúlt néhány év során a tüntetések fő résztvevői a dolgozók voltak, a kormánynak pedig az a célja, hogy az új szabályozással rendre utasítsa őket.

A határozat komoly politikai és társadalmi feszültségek közepette született meg a dél-amerikai országban. Venezuela jelenleg súlyos gazdasági nehézségekkel küzd, az infláció megközelíti a 64 százalékot, jellemző továbbá néhány alapvető termék hiánya is. Január 24-én a fővárosban, Caracasban az ellenzék az „üres fazekak menete” elnevezésű tüntetéssel adott hangot az áruhiány, a bűnözés, a magas infláció, valamint a kormány politikájával szembeni elégedetlenségének. A tavaly februárban kezdődött kormányellenes tüntetések évfordulója alkalmából nem kizárt, hogy újabb demonstrációkra kell számítani az országban. 

Gumhert Dóra

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás