Biztonságpolitikai prioritássá vált Amazónia védelme

Háromrészes riportunkban bemutatjuk a brazil kormány által megnevezett, az ország szuverenitását fenyegető külső veszélyeket, az ennek kapcsán hozott  ellenlépéseket, az új nemzetbiztonsági stratégiát, valamint szemügyre vesszük fegyveres erőinek jelenlegi képességeit és annak jövőjét. Bekövetkezhet-e a legrosszabb, az amire rajtuk kívül valószínűleg senki nem gondol? Valóban nemzetközi fegyveres konfliktus helyszíne lehet a jövőben Brazília?

Miközben a jelenben leginkább az arab világ és Közel-Kelet konfliktusai kötik le a világ figyelmét, a brazil vezetés messze előre tekintve egy olyan, szerinte a jövőben potenciálisan bekövetkező esemény elkerüléséért dolgozik, ami első hallásra –jogosan- válthat ki kételkedést, hiszen egy 142 éve zavartalan békében élő országgal kapcsolatos jövőbeni területi konfliktus felvetése mindenképp meglepő.

A 2008-ban a Lula da Silva akkori elnök által aláírt új Nemzetvédelmi Stratégia tartalmazza a brazil hadsereg újrafelszerelésének és megerősítésének következő 20 évre tervezett programját, ami nem csupán az ország elmúlt évtizedbeli gazdasági fejlődése és egyre erősödő világpolitikai szerepe miatt vált szükségessé. Brazília -szuverenitásával kapcsolatos- nyugtalanságának történelmi gyökerei vannak, ezért mielőtt az ország új Nemzetvédelmi Stratégiáját megismernénk, létfontosságú megérteni, hogy melyek az ország nemzetbiztonsági félelmei és azok múltban rejlő okai.

Amazónia gazdagsága

Az aggodalom tárgya a hazánk méretének 55-szörösét jelentő, Brazília területének 59 százalékát elfoglaló, a Föld esőerdeinek 1/3-át képviselő Amazónia. Itt folyik a világ legnagyobb vízhozamú folyója, amelynek vízgyűjtő területe bolygónk édesvízkészletének 21 százalékát tárolja. Az latin-amerikai ország rendelkezik a Föld legnagyobb édesvízkészletével, amelynek 72 százaléka található az Amazonas vidékén.

Azonban, annak ellenére, hogy az ENSZ jelentései szerint az emberiség egyik legsúlyosabb 21. századi problémája az ivóvíz hiánya lesz, a „Föld tüdejeként” is ismert Amazónia, az oly értékes vízkészletén túl –mint a Föld egyik leggazdagabb ásványlelőhelye- más természeti kicseket is rejt, például található itt arany, kobalt, bauxit, vasérc, uránérc, mangánérc, kálium, ón, cink, nikkel, valamint gyémánt, smaragd, rubint és egyéb drágakövek jelenleg 50 trilliárd amerikai dollár értékre becsült mennyiségben. Itt terül el a világ legnagyobb -1967-ben felfedezett- vasérc lelőhelye, mely 18 milliárd tonnányi magas koncentrációjú és kitűnő minőségű ércet tárol.

A Föld teljes nióbium készletének 98 százaléka Brazíliában található – Minas Gerais, Amazónia és Goiás államokban- amely a jövő szempontjából várhatóan stratégiai jelentőséggel bír. Már jelenleg is számtalan felhasználási területe van: kőolaj- és gázvezetékek, rozsdamentes acél, gépjármű- és teherautó-testek, acélszerszámok, építőipari eszközök, hajótestek, vasúti sínek gyártásához elengedhetetlen, míg a monitorok, kameralecsék, mobiltelefonok, vágóeszközök, elektromos áramkörök, MRI berendezések mágnesei, kémiai laborok eszközei, földi turbinák és repülőgépek sugárhajtóműveinek alapvető eleme. A Föld teljes nióbium kitermelésének 99 százalékát egyedül Brazília és Kanada végzik. A legnagyobb fogyasztók az Egyesült Államok, Japán, Kína és egyes nyugat-európai országok (Németország, Svédország, Franciaország, Belgium, Anglia, Olaszország). Brazília szolgálja ki a legnagyobb importőr Egyesült Államok -10,5 ezer tonna- éves szükségletének 82 százalékát.

A világ nióbium iránti szükséglete a Bányászati és Energiaügyi Minisztérium 2010-ben kiadott elemzése szerint 2030-ig megháromszorozódik, stratégiai jelentősége és világpiaci értéke azonban ugrásszerűen megnőhet, ha a jelenleg Franciaországban zajló nemzetközi óriásprojekt (ITER) sikerrel jár, amely Kína, India, Oroszország, Egyesült Államok, az Európai Unió, Dél-Korea és Japán együttműködésében a világ első termonukleáris reaktorának megépítésén dolgozik, amellyel a Nap működését „leutánozva” kíván az emberiség valaha látott legtisztább és legnagyobb potenciállal rendelkező végtelen szuperenergiaforrásává válni.

Az ITER-hez kapcsolódó programok megvalósításához nélkülözhetetlen nióbium legjelentősebb lelőhelye tehát Brazília, az ország készletének negyede az amazóniai Amazonia és Roraima államokban található. Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy Amazónia ásványkészletének feltérképezése a mai napig gyerekcipőben jár, előrehaladtával minden bizonnyal nagy felfedezések várhatóak még a jövőben, tekintve, hogy a terület csaknem 40 százaléka pre-kambriumi korú (vagyis az első földtörténeti idő korából származik).

A földi élet génkészletének felét tároló, nagy részben még máig felfedezetlen Amazónia rejti a válaszokat és a megoldást az emberiség nagy problémáira. Így már érthetőbb miért olyan értékes ez a fél Európa méretű -irigylésre méltó- földterület, amit kétség kívül bármelyik ország szívesen birtokolna, ha tehetné.

A nemzetközi „érdeklődés” nem újkeletű

A portugál csapatok a XVII. században rendszeres, heves csatákat vívtak Amazóniában a felfedező-kereskedelmi célzattal betörő és portyázó angolokkal, franciákkal, írekkel és hollandokkal, akik a folyópartokon erődöket állítva szintén szerették volna elfoglalni a területet. A luzitán harcosok közül Pedro Teixeira, Amazónia meghódítójának neve vált meghatározóvá.

Már egészen korán megmutatkozott az igény a terület nemzetközivé tételéért. A XIX. század derekán, az amerikai kormány az Amazonas nemzetközi hajózás előtti megnyitásáért kampányolt. 1850-ben az Egyesült Államok haditengerészetének hadnagya, Matthew Maury indítványozta a folyón való szabad behajózás nemzetközi jogba ültetését. A hadnagynak a folyó óceáni méretei elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy jogosnak érezze annak „elvételét” a braziloktól. Az „Isto é” brazil folyóirat beszámolt arról, hogy 1862-ben, az amerikai polgárháborút követően, Abraham Lincoln a felszabadított rabszolgák képviselőinek azt tanácsolta, hogy hozzanak létre egy szabad államot Amazóniában. Az afrobrazil vezetők válasza elutasítóan az volt, hogy: “az ajánlatot nem tudjuk elfogadni, mert ez az ország a miénk is.”

Egyre több jele mutatkozott annak, hogy Amazóniát más országok is magukénak érzik. 1902-ben Németország támadta Brazíliát, mondván, hogy az ország nem foszthatja meg a világot Amazónia természeti gazdagságától. Ez a fokozott esőerdő iránti nemzetközi érdeklődés mélyen elültette a veszélyeztetettség érzését a brazil politikai gondolkodásban, ami a későbbiekben számtalanszor megnyilvánult a 20. század során. A brazíliai nagy japán bevándorlási hullám 1924-ben kezdődött, az amerikai Johnson-Reed bevándorlási törvény következményeként, ami lehetetlenné tette az ázsiai bevándorlók – kifejezetten a japánok – belépését az Egyesült Államokba. Emiatt a japánok Brazília felé vették az irányt.

1923-ban 895, a következő évben 2673, 1925-ben pedig már 6330 japán bevándorló érkezett Brazíliába, s számuk csak tovább nőtt az évek során: 1933-ban már 24 494 japán bevándorlót regisztráltak. A japánok érkezése nem csak a nagy kultúrális különbség miatt volt “kényelmetlen” a brazilok számára, de azért is, mert a japánok –az anyaországukba való visszatérésben bízva – kifejezetten nem akartak beolvadni a társadalomba. Innen származik a kor vezető szociológusának, Oliveira Viannának szállóigévé vált 1932-ben tett kijelentése, miszerint „a japánok olyanok mint a kén, oldhatatlanok”.

Ezen körülmények és Japán Északkelet-Kínát ért támadása 1931-ben „ijedelmet keltett” Brazíliában is, és eluralkodott az ország szuverenitását féltő általános rémület. Ezért 1935-ben egy lehetséges álcázott inváziót sejtve, brutális módon megszigorították a japánok belépését az országba, tulajdonképpen ellehetetlenítve azt. A legradikálisabb korabeli brazil politikus Xavier de Oliveira kongresszusi képviselő az emigránsokat álruhás katonáknak bélyegezte és hangosan hirdette, hogy „Brazília Dél-Amerika Mandzsúriája”.

A már említett eseményeket követően, a II. világháború idején a politikai és katonai vezetés számára Japán jelentette a legnagyobb fenyegetést. Ezt erősítette az a tény, hogy Brazília 1942-ben 25 ezer főt küldött Olaszországba harcolni, a szövetséges erők megsegítésére. Innentől kezdve a  brazil-amerikai katonai diplomáciai kapcsolat 1982-ig barátságos maradt. De ez sem oldotta Brazília óvatosságát, ha Amazóniáról volt szó. Amikor 1948-ban az UNESCO kísérletet tett a Hyeliai Amazónia Nemzetközi Intézet (IIHA) létrehozására, problémával találta magát szemben. A nemzetközi tudományos együttműködési program, amely az Amazónián osztozó államok, valamint Franciaország és az Egyesült Államok közös projektje lett volna, a brazil vezetés miatt hiúsult meg, mivel az ország területének felén tervezett nemzetközi tevékenység ajánlott intézeti rendszerfelépítésében a brazilok komoly fenyegetést láttak a nemzet szuverenitását illetően.

Amazónia szuverenitását fenyegető megnyilvánulások a nemzetközi politikában

Ha nem lenne elég a történelmi beidegződés, a latin-amerikai ország „szorongását” csak erősítették a világpolitika vezető hatalmainak – utóbbi 30 évben – Amazóniáról tett nyilatkozatai. Amazónia hovatartozásának vitái a ’80-as években vettek új irányt. A harmadik világ 1982-ben kirobbant adósságválsága hozta az első „nyugatalanító üzleti ajánlatokat” Brazíliának az esőerdővel kapcsolatban. Ilyen volt például Margaret Theacher brit miniszterlenök 1983-as kijelentése, miszerint „ha a harmadik világ országai képtelenek kifizetni az adósságaikat…, hát adják el a kincseiket, földjeiket és gyáraikat”. 

Az évtized végére, az esőerdő megmentéséről szóló vita már odáig fajult, hogy egyes vezető hatalmak politikusai egyenesen a terület hovatartozásának kérdését kezdték megkérdőjelezni, ahogy tette azt 1989-ben Al Gore amerikai szenátor (későbbi alelnök) is 1989-ben: „Szemben azzal, hogy a brazilok mit hisznek…, Amazónia nem az övék, Amazónia mindannyiunké”; vagy ugyanebben Francois Mitterrand francia elnök: „Brazíliának el kell fogadnia egy relatív szuverenitást Amazónia felett.”

“Ha Brazília használatba veszi Amazóniát az Egyesült Államok természeti környezetét veszélybe sodorva, felkészültnek kell lennünk az azonnali bavatkozásra”- nyilatkozta Patrick Hugles generális 1998-ban (akkoriban a Pentagon hírszerzési osztályának főnöke).

Az esőerdő kapcsán érkező folyamatos támadások végtelenül megnehezítették az ország adósságtárgyalásait. Hirtelen a kettő egymástól szétválaszthatatlanná vált. A híres esőerdő kutató Chico Mendes 1988 karácsonyának előestéjén történt meggyilkolása csak újabb lendületet adott az egyébként is erős nemzetközi kampánynak. “Chico Mendes halála bebizonyította, hogy a környezetünk iránti aggodalom életbevágó befektetéseket igényel a Föld összes lakója érdekében”- mondta Robert Kasten, Wisconsin állam szenátora. “Chico Mendes emléke megköveteli tőlünk, hogy megkétszerezzük a trópusi esőerdők megmentéséért tett erőfeszítéseinket” – nyilatkozta William Reilly ökológus, az Egyesült Államok kormányszervének, a Környezetvédelmi Ügynökség –személyesen George Bush által kinevezett- vezetője.

A Chico Mendesről való amerikai megemlékezést (amelyet az esőerdők irtása elleni tiltakozással kapcsoltak össze) követően „…a kormány az eddigi legerősebb jelét kapta annak, hogy új üzleti eleme van a 120 milliárd dolláros adósságtárgyalásoknak: Amazónia zöldje” – állt a VEJA országos brazil hetilap 1989. február 1-jén megjelent számában.

Nem lenne nehéz megnyerni a világ közvéleményének támogatását 

A többség már ma is meg van róla győződve, hogy az esőerdők védelmét nem szabadna csak a rajta osztozkodó államok önálló belátására és döntéseire bízni. A VEJA nemzetközi felmérésében, amiben 18 ország 7200 állampolgára vett részt, a következő kérdést tették fel:

Amazónia természeti gazdagságára és a Föld éghajlatában játszott fontos szerepére tekintettel, ön egyetért azzal, hogy az őserdőt a területén osztozkodó országok saját törvényeik szerint óvják, vagy jobbnak látná ha inkább nemzetközi törvények szabályoznák az őserdők védelmét?

A VEJA 2012. január 4-én megjelent számában közölt eredmények szerint a válaszadók több mint fele úgy gondolta, hogy nemzetközi törvények szerint kellene kezelni a problémát, sőt, 65 százalékuk még pénzzel is támogatná az esőerdő védelmének külső kézbevételét.

De végülis, kié is Amazónia?

Az elmúlt 10 évben sem szűntek az ország idegeit borzoló nyilatkozatok: „Amazóniát és a világ összes trópusi esőerdőjét a világ közkincseként kellene felfogni és azokat a nemzetközi közösség által egységes módon kezelni” – vélekedett 2005-ben Pascal Lamy, a WTO igazgatója.

A következő évben még nagyobb vihart kavart Brazíliában az Egyesült Királyság környezetvédelmi miniszterének, David Milibandnek Mexikóban tartott beszéde, ahol Amazónia privatizációs tervét vázolta fel, amely szerint az esőerdő egy nemzetközi konzorcium tulajdonában lenne, ahol magánemberek és csoportok egyenként vehetnének fákat környezetvédelmi célzattal. „Nyilvánvalóan felvet szuverenitási problémákat, de az erdőirtás hatalmas gond… és bármilyen terv, legyen az bármilyen radikális, megéri a megfontolást”- tette hozzá a miniszter.

A gyors válasz persze nem maradt el a brazilok részéről. Az ország egyik legfontosabb napilapjában Celso Amorim külügyminiszter, a Brazil Tudományos Akadémia fizikus professzora (akkoriban tudomány- és technológiaügyi miniszter), Sergio Machado Rezende és Marina Silva környezetvédelmi miniszter együttesen írt cikket „Amazónia nem eladó” címmel. „Azoknak, akik a bolygó éghajlata miatt aggódnak, a saját kormányaik befolyásolásával kellene foglalkozniuk. Mi vigyázunk Amazóniára.” – áll a Folha de Sao Paulo napilapban a fejlett országoknak szóló kritika és az egyértelmű brazil álláspont.

A következő figyelemre méltó –Amazónia szuverenitását megkérdőjelező- nemzetközi sajtó kampány 2008 májusában történt. Ugyanazon a napon, május 15-én a The Guardian és a The Independent brit napilapok vezércikkben számoltak be a brazil környezetvédelmi miniszter Marina Silva lemondásáról és őszinte félelmüket fejezték ki az őserdő jövőbeni védelmével kapcsolatban. A The Independent vezércikkében erős kritikával illeti az erdőirtásokat. Hangsúlyozva az esőerdő védelmének létfontosságát nem félt kijelenteni, hogy „egy dolog azonban teljesen világos: Brazíliának ez a része túl fontos ahhoz, hogy a brazilokra hagyjuk”.

A téma széleskörben kapott visszhangot, maga Károly herceg, a brit korona örököse is kifejezte véleményét a BBC egyik rádióműsorában. Három nappal később a The New York Times riói tudósítója írt cikket „De végülis, kié is Amazónia?” címmel, amelyben beszámol róla, hogy Brazíliában mélységes aggodalmakat szültek a világ vezetőinek kijelentései, miszerint Amazónia nem kisajátítható öröksége egy országnak sem. A tudósító, Alexei Barrionuevo közli, hogy „nemzetközi vezetők kórusa -soha nem látott nyitottsággal- hirdeti, hogy Amazónia -az annak területén osztozkodó államokénál- egy sokkal nagyobb közösség öröksége”. A lap Al Gore szavait idézi 1989-ből: “Szemben amit a brazilok gondolnak, Amazónia nem az ő tulajdonuk, az mindannyiunkké”. A szerző később hozzá teszi, hogy “régi szokások ébredtek fel, mint a területi protekcionizmus és az álcázott külföldi behatolók megfigyelése”.

A brazil nemzet terület feletti szuverenitását megkérdőjelezőknek a reakció május 26-án érkezett személyesen az elnöktől. Lula da Silva kifejtette, hogy „Amazóniának van tulajdonosa, az pedig a brazil nép. „Nagyon vicces, hogy pont a világot legjobban szennyező országok akarnak beszélni Amazónia védelméről” – tette hozzá Lula.

Egyre hatékonyabb az esőerdő védelme

“Az erdőpusztítás mértéke 80 százalékkal csökkent az elmúlt hat évben” –közli a New York Times tudósítója Sao Pauloból az év elején a meglehetősen ijesztő és negatív hangvételű „Brazília, félelmek az esőerdő védelmének gyengülésétől” címadást követően. Úgy tűnik a javuló tendenciát a külföldi megfigyelők sem tudják figyelmen kívül hagyni, annak ellenére, hogy -a jövőre nézve- a kormány aktuális környezetvédelmi politikája kapcsán a szerző erős félelmeket közvetít a cikkben.

Brazília hivatalos kormányportálján olvasható a még februárban közölt pozitív hír az esőerdő pusztítása elleni harc sikereiről. „A múlt évben az esőerdő pusztításának leszorításával  –ami 2004-ben elérte a 27,7 ezer négyzetkilómétert- elértük, hogy már „csak” 6,2 ezer négyzetkilométer tűnjön el a térképről. Ez az elmúlt 22 évben a legkisebb éves szinten elpusztított terület” – idézi az oldal Dilma Rousseff elnököt.

Önvédelemként Brazíliában gyakran emlékeztetnek rá, hogy Dél-Amerika –a történelem során-az erdeit leghatékonyabban megvédő része a világnak. A számvetés szintén a hivatalos kormányoldalon olvasható: „Az eredeti erdőiből Afrika 7,8, Ázsia 5,6, Közép-Amerika 9,7 és Nyugat-Európa csupán 0,3 százalékkal rendelkezik, míg Dél-Amerika 54,8 százalékkal”.

A környezetvédelmi miniszter, Izabella Teixeira idén november végén ismertette a Nemzeti Környezethasználati Kutatóintézet (INPE) méréseinek eredményeit, amelyek szerint a mérések megkezdése, vagyis 1988 óta a tavalyi évben történt a legkisebb mértékű erdőpusztulás.

2011 augusztusa és 2012 júliusa között 4.656 km˛ erdőterület pusztult el, azaz Săo Paulo városánál több mint háromszor nagyobb terület. Az egy évvel korábban mért eredményhez képest (6.418 km˛) ez 27 százalékos csökkenést jelent. „Megkockáztatom kijelenteni, hogy a Földön ebben az évben ez az egyetlen pozitív környezetvédelmi eredmény” – jegyezte meg a miniszter.

Melegh-Rocha Huba (Brazília / Rio de Janeiro)

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás