Halottak napja: Mexikó egyedülálló ünnepe

Mexikó legszínesebb és legnagyobb ünnepe a Halottak napja, (Día de Muertos), a prekolumbiánus (“Kolumbusz előtti”) és a keresztény kultúra keveredése, amelynek a Csontvázhölgyektől (La Catrina) kezdve a Halottak kenyerén (Pan de Muertos) át a krizantémig (cempasúchitl) rengeteg szimbóluma van. A mexikóiak már hetekkel az ünnep előtt lázas készülődésbe kezdenek, hiszen a hagyomány szerint november elsején és másodikán az elhunyt hozzátartozóik eljönnek a túlvilágról, ezért a feldíszített sírnál kedvenc ételeikkel, italukkal és más felajánlásokkal kedveskednek.

Mexikóban a Halottak napjának ünneplése prekolumbián időkre nyúlik vissza, a halottaknak szánt ünnepségeket már Kr.e. 1800-ban is tartottak a mezoamerikai indián kultúrákban, például a 18 hónapból álló azték naptárban a 9. és 10. hónapokat szentelték neki. Az azték hitvilág szerint a halál után a lelkek a paradicsom különböző szintjeibe kerülhettek, attól függően, hogy miben hunytak el. A temetések során a hagyomány szerint két tárgyat tettek a halott mellé: azt, amit életében használt, valamint azokat, amire szüksége lehetett a hosszú és nehéz túlvilági utazása során.

A halottak napi hagyomány szorosan kötődik az mezőgazdasági ciklusokhoz. Az őslakosok két részre osztották az évet, egy esős és egy száraz időszakra, előbbit a mezőgazdasági munkákra: a vetésre, a művelésre és az aratásra fordították. Mindegyik szakasznak megvannak a saját rituáléi melyeknek célja, hogy az aratás jól sikerüljön, mivel az emberek élete is attól függött, hogy milyen lett a termés. A magokat a Candelaria ünnepben megáldották, melyben a kukorica a kisgyermeket szimbolizálta.

Az utolsó ciklus az aratás volt, amikor megköszönték az isteneknek és az elhunytaknak, a termést.“A halottak nagyon fontos szerepet játszottak az egész időszakban, tőlük kértek segítséget kritikus pillanatokban, az esőzések során, a kukorica termesztéséhez. Ők voltak a közvetítők az istenek felé.” – nyilatkozta Andrés Merina az UNAM Antropológiai Intézetének kutatója. A kukorica aratási szezonban nagy ünnepséget szerveztek, amelyen megosztották a terményt a szeretteikkel, úgy az élőkkel, mint a holtakkal, ezzel fejezték ki a hálájukat. Az elhunytaknak tartott ünnepségeket Mictecacíhuatl, a halál asszonya, Mictlantecuhtlinak, a halottak földje urának felesége uralta.

1521-ben a spanyolok érkezésével az azték főváros, Tenochtitlán bukása az őslakos kultúra elesésének szimbólumává vált. A konkvisztádorok által hozott hit, a katolicizmus befolyásolta a hagyományos rituálékat és az őslakosok világfelfogását is. A halálon túli életben való hit fennmaradt, azonban az a hely, ahova az emberek a halál után kerültek a föld és a mennyország lett, és ez a változás az elmúlás fogalmát is módosította. A lelkek túlvilági sorsát az határozta meg, hogy a keresztény etika szerint jó vagy rossz cselekedeteket tettek-e életükben, egy új Isten jelent meg, aki jutalmazott, vagy büntetett. Megváltozott a temetési szertartás, a hamvasztást betiltották, a temetés pedig a temetőt, a koporsót, a sírfeliratot azaz mindeddig ismeretlen fogalmakat gyökereztetett meg.

Lapozzon, s tudja meg, hogy miért ünneplik két napon is a Halottak napját Mexikóban!

A két szokás keveredésének eredménye, hogy a mexikóiak a katolikus naptár szerint november elsején és másodikán ünneplik a halottak napját, az elhunytaknak oltárokat emelnek, amelyeken a keresztény és a prekolumbián kultúra elemei egyaránt megtalálhatóak. A hagyomány szerint elsején a gyermekek, másodikán a felnőttek lelke tér vissza, az oltárokra a kedvenc tárgyaikat és adományokat helyeznek, megosztják velük a kenyeret, a gyümölcsöket a vizet, vagy a bort.

Ez egy párbeszéd az elhunyt életével és emlékével. A virágok, a viasz, a gyertya az európai, míg a füstölők, a gyanta, az étel és a cempasúchil (krizantén) virág az indián kultúra elemei. Az oltár készítésére nagy figyelmet fordítanak ügyelve a harmóniára, három részt lehet elkülöníteni, alulra füstölőket és ételt helyeznek, a középső rész a legfontosabb, ide gyümölcsök, krizantén, kenyér és alkoholos italok kerülnek, legfelülre fényképeket tesznek.

A lelkeknek készített ételeknek és adománynak szimbolikus jelentése van, általában a négy elemre: a földre, szélre, vízre és tűzre épülnek. A gyümölcsök a föld termékenységét szimbolizálják, a víz a szomjúság oltása mellett az élet forrását, a gyertyák a tájékozódást segítik, emellett a fényük a hitet és a reményt jelenti. A gyanta vagy tömjén füstje pedig szétterjedt a levegőben és megtisztította a rossz szellemektől.

Az ételek között már prekolumbiánus időktől fogva fontos szerepet kap a kenyér. A Pan de Muertot (Halottak kenyere) már egy hónappal az alkalom előtt lehet a boltokban kapni, eredetéről több elképzelés is napvilágot látott. Egyes kutatók szerint készítésének a prekolumbiánus eszmekörhöz kapcsolódó emberi áldozatokra nyúlik visssza, ahol egy hajadon szívét ajánlottak az isteneknek, a kolónia idején egy szív alakú kenyeret készítettek, amelyet vörösre festett cukorral vontak be, ez szimbolizálta a vért. Ma a kenyér alakja a koponyát, a rajta lévő magok pedig a halottért hulajtott könnyeket szimbolizálják, az íze a narancsvirág miatt az “édes emlékeket” idézi.

Az ünnep másik “ikonja” a sárga cempasúchitl (krizantém) virág. A növény elnevezése az náhuatl cempoal-xochitl (húsz-virág) szóból származik, jellegzetessége, hogy csak az esős időszak után virágzik és akár egy méterre is menőhet. Nemcsak a házi oltáron, hanem Mexikó köztereire, utcáira is elültetik a növényt, amely dekoratív szerepe mellett gyógyhatásáról is ismert.

Az ünnepi alkalomhoz a XIX. században egy irodalmi műfaj is létrejött: a burleszk sírfelirat, a calaveras, vagy régebben panteones, ami lehetőséget adott olyan gondolatokat, érzések megfogalmazására, amiket más kontextusban nehéz lenne kifejezni. Az újságban publikált verseket, Catrináról, (a csontvázhölgyről, aki a halál szimbóluma) készített grafikák díszítették.

Először José Guadalupe Posada készített ilyen ábrázolásokat. Catrinát Posada eredetileg La Calavera Garbancerának nevezte, amivel a garbancerokat bírálta, azokat az indiánokat, akik származásukat elfedve európainak akartak mutatkozni. Posada alkotásában a csontváz csupasz volt és csak sombrerót viselt, azonban ötletét a híres muralista, Diego Rivera is felhasználta, aki Catrinát először ábrázolta előkelő hölgyként a Sueńo de una tarde dominical en la Alameda című festményén.

A csontvázhölgyet rengeteg formában lehet látni, sokszor mosolygós, a halandókkal

kacérkodó, vidám dáma, aki kettős identitásával az élet örömére emlékeztet. Az időszak nyüzsgő vásárainak legfőbb portékája a calavera, a cukorból, csokiból vagy papírból készített díszes koponya amely a házi oltárok elmaradhatatlan kelléke.

A halottak napi készülődés államonként, településenként és persze népcsoportonként változó, az otthonok többségében már október 31-én elkészítik a gyerekeknek szánt ajándékokat, adományt akiknek a lelke november 1-jén érkezik, hogy táplálkozzon a szüleik által készített ételek aromáiból és illatából. November 2-án a felnőttek lelke látogat haza. Az ünnep főként az indián csoportok számára, a család újra egybegyűlését jelenti, ami erősíti az identitásukat, valamint a rokoni kötelékeket. Jelmezbe öltöznek, táncolnak és zenélnek a készülődéssel egy hónapra nyúló ünnep Mexikót hatalmas fiesztává varázsolja.

A lelkek fogadásakor gyantát égetnek, és néhány szót szólnak hozzájuk, így üdvözlik őket. Egy vagy két nappal az ünnep előtt a család elmegy kitakarítani a sírboltot és virágokkal, keresztekkel, valamint gyertyákkal díszíti fel. Az ajándékokat és az adományt a házi oltárokra teszik vagy asztalra, melyhez egy virágszirmokból álló ösvényen vezet az út a bejárati ajtótól. A család este a temetőbe megy, a halott feldíszített sírjához, ahol zenével, étellel búcsúztatják az ismét távozó lelkeket. 

2003-ban a mexikói Halottak napja felkerült az Unesco Emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.

Balla Zsuzsa

Felkapott hírek

Friss hírek