Paraguay új gazdasági partnereket keres

Sisler Edina
2012. július 12., csütörtök

Paraguay szerint a Mercosur (Paraguay mellett még Argentína, Brazília és Uruguay alkotja a szervezetet) legutóbbi mendozai ülésén meghozott szankciók nem jelentenek különösebb "gazgasági veszteségeket" az országra nézve. Fernando Lugo elnök hatalomból való eltávolítása miatt ugyanis a Mercosur azt a határozatot hozta, hogy Paraguay nem vehet részt a szervezet szerveinek ülésén, elveszíti szavazati és vétó jogát, egészen a jövő évi elnökválasztásig.

A Paraguayi Iparszövetség elnöke, Eduardo Filippo  szerint nem csak Argentína, Brazília és Uruguay az egyetlen lehetőség Paraguay számára a külgazdasági kapcsolatokat illetően. Ezzel egyidőben kiemelte egy új regoinális blokk, a Csendes-óceáni Szövetség egyre javuló kilátásait. E szövetséget 2012. júniusában hozta létre Kolumbia, Chile, Peru és Mexikó.

"Jelenleg Paraguay egyike a világ legnagyobb szója- és szarvasmarhahús-termelőinek, valójában benne vagyunk az első tízben, és az egész világnak szüksége van ezekre az árucikkekre" - nyilatkozta Filippo.

"Az ideológiai irányváltás [elmozdulás a protekcionizmus felé - a szerk.], amely mostanában uralkodó a Mercosur köreiben, gátolja Paraguay feldolgozóiparát" - tette hozzá az elnök.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák