Múlt héten Raúl Castro kubai elnök ázsiai körutat tett, amelynek során ellátogatott Kínába, majd Vietnámba is. Útjáról sem előzetesen, sem később nem hoztak nyilvánosságra pontosabb részleteket.
A kínai fél közleménye is csak annyit árult el, hogy Castro július 4-7. között látogat el Pekingbe a kétoldalú kapcsolatok erősítése és több együttműködési megállapodás megkötése céljából. Az egyeztetések eredményeként a kubai vezető nyolc egyezménnyel térhetett haza, köztük pénzügyi együttműködési (köztük segélyezési és kamatmentes hitel nyújtó) és technikai segítségnyújtási megállapodással.
Azonban Raúl Castro vietnámi látogatásáról - a diplomáciai protokollal járó szokásos tiszteletkörökön kívül - eddig semmilyen konkrét információ nem látott napvilágot. Előzetesen is csak annyit lehetett tudni, hogy Nguyen Phu Trong, a Vitenámi Kommunista Párt főtitkára meghívásának tesz eleget Castro.
Elemzők szerint Havanna egyrészt külgazdasági kapcsolatait szeretné megerősíteni a jövőben, mivel még elég bizonytalan az őszi venezuelai elnökválasztás kimenetele - nem lehet tudni, hogy Chávez esetleges veresége (vagy betegségének elhúzódása) esetén milyen lenne az új venéz kormány Kuba-politikája -, Castro második legfontosabb kereskedelmi partnere, Kína felé fordul. A két ország közötti kereskedelem mérlege 1,8 milliárd dollárt tett ki 2010-ben, jelentős (körülbelül 1,2 milliárd dolláros) kínai aktívummal.
Vietnám pedig amellett, hogy a karibi szigetország legfontosabb rizsexportőre, szénhidrogén-lelőhelyek utáni kutatást is végez a Mexikói-öböl kubai vizének mélyén, valamint fontos partnere az elektronikai ágazatban.
Másrészt Kuba számára pozitív példaként szolgálhat mindkét ázsiai ország a kommunista rezsim keretein belül megvalósítható piacgazdasági reformok tekintetében, amelyekkel Havanna is jó ideje próbálkozik - eddig kevés sikerrel, míg Kína és Vietnám is gyors növekedést könyvelhettek el.