Tóásó-ügy: az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottsághoz fordult a védelem

MTI
2012. július 8., vasárnap

A bolíviai úgynevezett terrorista összeesküvési ügyben megvádolt Tóásó Előd ügyvédje az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottsághoz (CIDH) fordult felülvizsgálati kérelemmel, hogy elérje védence - és az általa ugyancsak képviselt horvát-bolíviai Mario Tadic - szabadon bocsátását a La Paz-i San Pedro-börtönből, mivel már több mint három év óta tartják itt fogva őket, ami sérti az előzetes letartóztatásban lévők maximális fogva tartási idejét szabályozó bolíviai törvényeket.

Gianni Prado a Los Tiempos című bolíviai lap honlapjának szombati tudósítása szerint arról tájékoztatta a sajtót, hogy kérvényt adott be a CIDH-hez, és ebben kéri a 2009-ben kezdődött ügy felülvizsgálatát, a testület elé tárva a bolíviai igazságszolgáltatás által elkövetet mulasztásokat.

A védőügyvéd emlékeztetett arra, hogy a latin-amerikai ország törvényei szerint egy büntetőjogi eljárás nem húzódhat három évnél tovább, nem is szólva az előzetes letartóztatás idejéről. "Az előzmények alapján majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság (Amerikai Államok Szervezetének testülete) befogadja ügyünket, s azt visszautalja a bírósághoz, majd a terroristaügyben megszüntetik az eljárást" - mondta Prado a sajtónak nyilatkozva.

Bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz városban lőtték le a bolíviai-magyar-horvát állampolgár Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot.

A terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását július 23-ra halasztotta május végén az illetékes La Paz-i ítélőtábla elnöke. A vád alá helyezett 39 személy többségének egészségi állapotát szem előtt tartva egyúttal a tárgyalás helyszínének megváltoztatásáról is döntöttek, a következő meghallgatás a bolíviai főváros helyett Santa Cruzban lesz.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák