2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Csepregi Zsolt   2010. március 1., hétfő

Venezuela: Korlátozzák az áramfogyasztást

R Ö V I D H Í R   Venezuelában mára szinte állandósult villamosenergia-hiányt a fogyasztás jelentős megszorításával kezeli rövid távon a kormány, miközben a legváratlanabb helyekről érkezik a segítség.

A múlt héten tartott sajtótájékoztatón Alí Rodríguez Araque villamosenergia-ügyi miniszter bejelentette, hogy az állam december óta igyekszik adminisztratív úton "önmérsékletre" bírni az áramfogyasztókat. A megszorítások különösen az alapvető iparágak nagyvállalatait érintik, ahol mintegy ötödével sikerült csökkenteni a fogyasztást. A miniszter az intézkedések a termelésre gyakorolt esetleges káros hatásait nem említette, azonban azt maga is elismerte, hogy hosszú távon a megoldás az áramtermelő kapacitás megnyugtató szintre növelése, amelyet a General Electric által folyamatosan telepített új erőművek fognak biztosítani.

Venezuelai szakértők a sajtótájékoztatót követően rámutattak, hogy az országban állandósult villamosenergia-krízis nem magyarázható csupán a miniszter által említett El Nińo természetes hatásaival, hanem sokkal inkább az erőműhiány és a kapcsolódó szállítási infrastruktúrában meglévő áldatlan állapotok okolhatóak, amelyet a vezetés nyilvánvalóan nem fog direkt módon elismeri. Amennyiben pedig nem elég meglepő, hogy az új erőművek az Egyesült Államokból érkeznek (persze a General Electric égisze alatt), az már sokkal érdekesebb fejlemény, hogy a nehéz helyzetben lévő ország a vele ellenséges viszonyban lévő Kolumbiától kapott ajánlatot Venezuela nyugati részének áramellátásának támogatására. Kérdéses még, hogy Kolumbia politikai vezetését a kapcsolatok rendezésének szándéka vagy pedig csupán egy üzleti lehetőség kihasználása motiválja.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák