Friss hírek

Autonómia a bolíviai indiánoknak

Latin-Amerika országai közül Bolíviában található a legnagyobb indián őslakos közösség, mely most hosszas kisebbségi jogi státusz után közel állnak az
autonómia elnyerésének lehetőségéhez, ugyanis Evo Morales elnök – akinek szintén indián vér csörgedezik az ereiben – által kiadott rendelet szerint az indián közösségeknek is jogukban áll saját vezetőik és képviselőik megválasztására.

A történelmi jelentőségű esemény emlékére múlt hétvégén ünnepséget rendeztek az ország keleti régiójában, Santa Cruzban, ahol Morales beszédet tartott; "az elnökötök, a társatok, a fivéretek Evo Morales talán követett el hibákat, de sosem árulná el azt a harcot, amelyet elődeink kezdtek, a bolíviai nép harcát" – mondta.

Morales síkra szállt az őslakosok védelmében, azonban ellenzéke szerint mindez arra szolgál, hogy polarizálja és megossza az országot, kihasználva az etnikai törésvonalakat – tudta meg a BBC riportere.  

Az alkotmánymódosítást leginkább a gazdag középréteg sínyli meg, akik saját farmmal, illetve gázlelőhelyekkel rendelkeznek, így ők el is utasítják a rendelkezéseket.

Az autonómiára vonatkozó jogok megerősítését célzó választásokat decemberben tartják, az elnöki és parlamenti választások idején.

Csornai Zsuzsa

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamas_logo_934

A Hamász megsemmisítené Izraelt

A Gázai övezetet uraló Hamász az erre irányuló követelések ellenére továbbra sem hajlandó lefegyverezni magát és elismerni Izraelt, és a radikális iszlamista szervezet helyi vezetője szerint nincs ember, aki rábírja őket erre.

Read More »
obama_640

Obama újra a politikai színtéren

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett. Mindkét szövetségi államban ugyanis november 7-én lesznek a voksolások, s pillanatnyilag mindkét államban a Demokrata Párt jelöltjeinek előnyét jelzik a felmérések.

Read More »