Harminchetedszer is Déli Közös Piac

Csornai Zsuzsa
2009. július 28., kedd
A múlt hét végén Paraguay fővárosában, Asunciónban harminchetedik alkalommal ültek össze a latin-amerikai regionális kereskedelmi szervezet, a Mercosur tagjai.

Az asuncióni találkozón a Mercosur elnöki posztja cserélődött: Uruguay elnöke, Tabare Vázquez vette át a a vezetést tagtársától a paraguayi elnöktől, Fernando Lugotól.

A szervezet teljes jogú tagjai, valamint Chile és Venezuela mélységesen elítélték a június 28-án Zelaya, hondurasi elnök ellen elkövetett puccsot, és egyben követelik, hogy a jelenlegi állapotot mihamarabb orvosolják, és a demokrácia kerüljön ismét előtérbe.

Nyilatkozatuk szerint nem ismerik el a jelenlegi elnököt, Roberto Michelettit, számukra még mindig az alkotmányosan megválasztott Manuel Zelaya a hondurasi elnök. 

A találkozón ezen felül megvitatásra kerültek egyéb bilaterális problémák; így Chile és Paraguay között is rendeződtek az elektromos ellátással kapcsolatos problémák. Miután az argentin elnöknő, Cristina Kirchner hozzájárulását adta;  Paraguay akadálymentesen szállíthat elektromos áramot Chilébe.

Kétségkívül azonban a legeredményesebb megállapodás a paraguayi és a brazil elnök között született, végre pontot tettek a '80-as évek óta zajló határmenti vízerőművel kapcsolatos vitájukra. 

A Mercosur tagjai továbbá megegyeztek abban is, hogy az amerikai dollár helyett a tranzakciós ügyletek lebonyolítására a saját valutájukat használják majd.  

Csupán egy eldöntetlen probléma maradt; a Mercosur parlamenti képviselet megoszlása. Jelen pillanatban ugyanis Brazília 72 képviselővel rendelkezik, Argentína, Paraguay és Uruguay egyenként 18-cal, Venezuela pedig szintén 18-cal, azonban szavazati jog nélkül. A mostani javaslat szerint viszont Brazíliának csak 37, Argentínának 26, Uruguaynak és Paraguaynak 18-18, Venezuelának pedig szintén 18, megadva a jövőbeni lehetőséget a teljes, szavazati tagságra.

Ezt a javaslatot azonban uruguayi kérésre - jelenleg - elnapolták.

Kapcsolódó anyagok

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?