Nicaragua – Az örök forradalom hazája

Nicaragua Latin-Amerika egyik legszegényebb országai közé tartozik. A múlt század politikai rendszerei és az örökös forradalmak mély nyomot hagytak az ország életében, amelyet a lakosság a mai napig nem hevert ki. 2006 óta ismét Daniel Ortega, a sandinista rendszer egykori meghatározó politikusa vezeti az országot, amely felveti a kérdést, hogy valóban megtörtént-e a rendszerváltás, vagy az idő vaskereke visszafelé fordult?

Nicaragua az amerikai kontinenst összekötő földnyelven található, 130 ezer négyzetkilométeres kiterjedésével közel másfélszer nagyobb hazánknál. Lakosságszámát tekintve azonban jelentősen elmarad Magyarország mögött; ugyanis a népesség az ENSZ 2008-as adatai szerint „mindössze” 5,7millió főre tehető. A lakosság döntő többsége spanyol-ajkú és keresztény, mint ahogy a legtöbb latin-amerikai ország esetében, viszont a népesség csupán fele lakik városban.

A nicaraguai kultúra keveredik az ibériai bevándorlók és a helyi indián törzsek szokásaival. Ezen kívül pedig jelentős a fekete bevándorló a Karib-tengeri partszakasz térségében, akik főként Jamaicából érkeznek az országba.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint egy főre jutó (nominális)
GDP alig haladja meg az egy amerikai dollárt, ezáltal a nyugati félteke
második legszegényebb országának számít. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) által közölt statisztikák szerint a lakosság 48%-a él a szegénységi küszöb alatt, míg közel 80%-uk napi két dollárból él.

Lázadó latin vér

Nicaragua újkori történelme egészen a XVI. század elejére nyúlik vissza, nevét Gil Gonzalez de Avila spanyol felfedező adta 1522-ben egy indián törzsfőnökről, akit Nicaraó-nak hívtak. Az Újvilág felfedezésének kezdetétől spanyol befolyás alatt állt az ország, majd a britek is megvetették itt a lábukat, mígnem 1838-ban Nicaragua függetlenné vált.

A XX. század elején az USA komoly katonai befolyásra tett szert az országban, amelynek Augusto César Sandino vetett véget a ’30-as évek elején. Sandino hatalmát azonban a Nemzetőrség parancsnoka Anastasio Somoza García törte meg 1934-ben, és három évvel később megindította a Somoza-dinasztia negyvennégy évig tartó „ diktatórikus uralkodását”.

Az 1961-ben – röviddel a kubai forradalom győzelme után – megalakult a Nemzeti Felszabadítás Sandinista Frontja (FSLN), mely részben az amerikaiak elleni függetlenségért harcoló César Sandino-nak is emléket állított. Az igazi lendületre azonban még várni kellett: agresszív és erőteljes katonai offenzívával 1979-ben puccsot hajtottak a hatalomban lévő elnök ellen, mellyel véget vetettek a Somozák majd’ fél évszázados uralmának. Az első sandinista rezsim egészen 1990-ig állt fenn.

A sokéves polgárháború megviselte az ország gazdaságát, ezért a sandinista kormány földreformot és új szociális intézkedéseket vezetett be az életszínvonal növelése érdekében, a programban az oktatás és az egészségügy kapta a főszerepe. A kormány UNESCO-díjban is részesült az írástudatlanság felszámolásáért tett erőfeszítéseiért.

A sandinista vezetők alapvetően a kubai szocialista mintát kívánták követni, azonban a politika terén a pluralizmust és a demokratikus szabadságjogokat hirdették. Az országban uralkodó instabil helyzet azonban 1984-ig nem tette lehetővé a demokratikus választások megrendezését.

Az USA közbelép

A sandinista rezsim igen komoly fejfájást okozott az Egyesült Államoknak, így a Nicaraguával szomszédos Hondurast használta fel segítségül, hogy az ún. "kontrák" kiképzését lehetővé tevő katonai bázisait ott állítsa fel, illetve, hogy a hondurasi kormányt felhasználja a sandinisták meggyengítésére. A Reagen-adminisztráció embargót is bevezetett 1985-ben, amely oka elsősorban az volt, hogy a közép-amerikai országban megnövekedett gerillaharcosok száma, így a nicaraguai kormányt "terrorizmus-pártolással" vádolták. Az 1984-ben 67%-os többséggel megválasztott Daniel Ortega elnök személyét sem fogadták el annak ellenére, hogy a nemzetközi megfigyelők is elismerték a választások tisztaságát.

Az embargó által is súlyosbított gazdasági nehézségek és a kontrák támadásai miatt is csökkent a sandinisták támogatottsága. Emellett az emberi jogok korlátozásával is megvádolták a kormányt, ugyanis erőszakosan áttelepítették a miskito indiánokat azzal a céllal, hogy integrálják őket a társadalomba, illetve sok indiánt bebörtönöztek a kontrákkal való együttműködés vádjával.

A kontrák jelentette állandó feszültség miatt kényszerű, folyamatos militarizálás folyt Nicaraguában, azonban a magas katonai kiadások miatt tovább romlott a gazdasági helyzet. Közben az ENSZ Nemzetközi Bírósága elítélte az Egyesült Államokat Nicaragua belügyeibe való beavatkozásáért és a fegyveres erők kiképzése miatt. Washington azonban a mai napig nem fizette ki a hágai bíróság által megállapított kártérítést, ugyanis még mindig nem ismerte el az ítéletet.

Bukás és újrakezdés

Az 1990-es demokratikus választásokon Violeta Barrios de Chamorro lett az elnök, aki annak a Pedro Joaquín Chamorro-nak az özvegye, aki a Somoza-diktatúra ellenzékének a másik pólusát, a Felszabadítás Demokratikus Unióját vezette az 1970-es években. A Somoza-család súlyos politikai hibát követett el, mikor 1978-ban kivégeztette Pedro Chamorro-t, aki az elit réteg soraiból származott, így Somoza sok politikai támogatóját elvesztette, annak ellenére, hogy az USA próbált közvetíteni a két oldal között a stabilitás fenntartása érdekében.

Violeta Chamorro elnöknő (az első női politikus, aki Latin-Amerikában demokratikus választások révén jutott az elnöki székbe) hatéves ciklusa alatt igyekezett megszilárdítani a demokratikus intézményeket, stabilizálni a gazdaságot, visszaszorítani az emberi jogok ellen elkövetett brutális bűncselekményeket. Kormányával próbálta megteremteni mindazokat a feltételeket, amelyek egy demokratikus jogállam létezéséhez elengedhetetlenek.

Washington legnagyobb meglepetésére Chamorro azonban nem szerelte le a sandinista néphadsereget, csupán átnevezte Nicaraguai Hadsereggé. Azonban az ország északi és középső részén tevékenykedő fegyveres csoportokat felszámolták.

Hosszú politikai harc után a 2006-os választást ismét a sandinista Daniel Ortega nyerte meg.

Sandinizmus vs demokrácia?

A 2006-os választások eredménye igencsak felborzolta a kedélyeket a nyugati kontinensen. Az Egyesült Államok negatívumként ítélte meg, hogy az egykori sandinista gerilla kapta meg az elnöki mandátumot, valamint kilátásba helyezte az amerikai segélyek megvonását is.

A térségben azonban többen kimondottan üdvözölték Ortega győzelmét, mind a kubai, mind a venezuelai elnök örömét fejezte ki. Hugo Chávez így fogalmazott: „Latin-Amerika végre kilép az USA mögött kullogó másodrendű szerepből. Jenkik, haza!”

Daniel Ortega pedig úgy nyilatkozott, hogy új utat kíván járni, és a demokráciát igyekszik erősíteni a térségben. Ortega az elmúlt tizenhat éves ellenzéki kormányzásra reagálva elmondta, hogy célja felszámolni a „barbár kapitalizmust”. A forradalmi éveket maga mögött hagyva azonban fő feladatának a szegénység és a nyomor enyhítését, illetve külföldi befektetések növelését tartja.
Adósságok és gazdaság

Nicaragua egészen a közelmúltig a világ egyik legeladósodottabb országai közé tartozott. Azonban 2004-ben a Világbank az ország adósságának 80%-át törölte el, amit Bolanos elnök az elmúlt 25 év legjobb fordulatának nevezett. Még ugyanebben az évben Oroszország is leírta még a szovjet rezsimből visszamaradt nicaraguai több milliárdos tartozást. Így a közép-amerikai ország jelentősen megszabadult az adósságterhektől.

Az 1990. évi választásokat követő kormányok a szabad piaci reformra összpontosítottak, a sandinista rezsim alatt megindult gazdasági lejtő mérséklésére. A reform sikeresnek mondható, hiszen elérték a makroökonómiai stabilitást, az infláció mértékét jelentősen lejjebb faragták (1988: 33,5%, 2006: 9,45%).

A felfelé ívelő gazdaság 2008-ban megtorpant; a mezőgazdasági szektorba történő befektetések csökkentek, az energia, illetve az ételárak pedig emelkedtek.

A bőséges megművelhető földterület és a nagy mennyiségű víz miatt a mezőgazdaság Nicaragua gazdaságának legmeghatározóbb komponense. A mezőgazdaság, a fakitermelés és a halászat teszik ki a GDP legnagyobb százalékát.

Daniel Ortega, bár a szabad piacon alapuló gazdaságot továbbra is fenntartja, szakít elődei USA-párti gazdaságpolitikájával, és a neoliberális modell helyett a szocializmust tartja a szegénység csillapításának egyetlen járható útjának. Így szövetséget inkább az ALBA-országokkal keres(Bolívia, Kuba, Dominikai Köztársaság, Venezuela), mintsem az Egyesült Államokkal.

Külkapcsolatok

1990 óta Nicaraguát a demokratikus államok közé sorolják. Ennek értelmében az ország tagja az ENSZ-nek, a Világbanknak, az IMF-nek, a WTO-nak, az ILO-nak, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, Az Amerikai Államok Szervezetének (OAS), a Nem elkötelezettek Mozgalmának (NAM), a Nemzetközi Atomenergia Bizottságnak, a Közép-Amerikai Fejlesztési Banknak, és az ENSZ egyéb szakosított szervezeteinek is, úgymint például a FAO vagy a WHO.

Az USA – a XIX. századi Monroe-elvre ("Amerika az amerikaiaké!") hivatkozva – különleges kapcsolatokat ápol az országgal. Mindenekelőtt fő politikai célkitűzése, hogy a demokratikus intézmények megszilárduljanak, a vitákat békésen rendezzék egymással. Továbbá igyekszik segíteni a gazdasági növekedés fenntartását, illetve támogatja az oktatást és az egészségügyet is Nicaraguában. Emellett Washington fő céljai közé az emberi jogok védelmének megszilárdítása, a szabad-piaci gazdaság megerősítése, és a korrupció megfékezése is beletartozik.

A NÉP szava

A sandinista rezsim 30. évfordulójának évében a nicaraguai lakosság döntő többsége bizakodik. Bizakodik, mert elhiszi, hogy Daniel Ortega kivezeti őket a nyomor „legalsóbb bugyraiból”. Egy nicaraguai így nyilatkozott; „mint nicaraguai azt kell mondanom, hogy szükségünk van demokratikus elnökre, de elegünk van az USA basáskodó politikai kontrolljából.”

Ortega kijelentette, hogy a sandinista-marxista rezsim nem ismétlődik meg. Hitelességét olyan apró jelekkel igyekszik bizonyítani, mint az, hogy a propaganda-plakátokat ezentúl nem vörössel, hanem rózsaszínnel nyomtatják.

De vajon elég-e a szimbolikus bizonyítás? Sokak úgy vélik, hogy igen. Erik Flakoll, amerikai katonai szakértő, aki a ’80-as években érkezett Nicaraguába, mert hitt a sandinista rendszerben, most pedig úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer cseppet sem nevezhető forradalminak.

Csornai Zsuzsa, Solti Ágnes

Felkapott hírek

Friss hírek

Mihai Tudose

Megvan az új román kormányfő, máris szétszedi a sajtó

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudosét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. A keddi román lapokban megjelent véleménycikkek szerzői a miniszterelnök-jelölt állítólagos titkosszolgálati kötődéseit kommentálták.

Read More »