A keményvonalas vezető vasárnapi beszédében gerilla háborúra való felkészülést sürgetett az Egyesült Államok ellen. Az elnök olajzöld katonai egyenruhában intézett beszédet több száz katonához Venezuela hadi központjában, Tiuna Fortban. A kemény hangú propagandabeszédben Chavez azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy haderejének bevetése nélkül ugyan, de háborút visel országa ellen. „Nem csak fegyveres háború létezik” – mondta Chavez, majd hozzátette, hogy az imperialista Amerika pszichológiai, média és gazdasági háborút indított Venezuela ellen. „Fel kell készülnünk az ellenállásra az imperialisták ellen” – hangoztatta Chavez. Az elnök szerint Amerika célja, hogy a kormányzat meggyengítése és az ország lezüllesztése után rátehesse a kezét a jelentős olajtartalékokra. Szerinte ennek érdekében Amerika mindenre képes és jelenleg belülről zülleszti a venezuelai társadalmat.
Amerikai nem sokat késett a válasszal, melyben tagadta, hogy bármiféle katonai akciót tervezne a Chavez rezsim ellen. Ugyanakkor felhívta a figyelmet Venezuela aggasztó katonai megerősödésre.
Az amerikai aggodalmak talán nem is teljesen alaptalanok, hiszen Chavez az elmúlt időszakban több, mint 3 milliárd dollárért vásárolt fegyvereket és hadi eszközöket, elsősorban Oroszországtól. Emellett az elnök a múlt héten oroszországi, fehéroroszországi és iráni útja előtt bejelentette, hogy további katonai eszközök vásárlását tervezi – ez többnyire tengeralattjárók, és rakétaelhárító rendszerek beszerzését jelentené.
Chavez keményvonalas politikájával, azonban, nem mindenki ért egyet Venezuelában sem. Az ellenzék vezetője felszólította Chavezt, hogy a külföldi utak helyett inkább a belső megosztottság és erőszak megszüntetésével törődjön.
Chavez is meghal egyszer... Miért kéne háború?