A kínai Központi Katonai Bizottság döntésének értelmében katonai helyőrség fog létesülni a Paracel-szigeteken - adta hírül az AFP hírügynökség a kínai védelmi minisztérium tájékoztatására hivatkozva. A Dél-kínai-tengeren már régóta forr a levegő, lévén Kína mellett számos szomszédja is magának követeli az itt található szigetek némelyikét.
A helyőrséget a kínai Népi Felszabadító Hadsereg hozta létre abból a célból, hogy a vitatott hovatartozású szigeteken különféle katonai feladatokat lásson el, mint például nemzeti védelmi mozgósítás, a térség felügyelete, katasztrófa-elhárítás - olvasható a védelmi minisztérium honlapján. A közlemény arra azonban nem tért ki, hogy mikorra várható a helyőrség telepítése. Peking provokatív lépése arra utalhat, hogy mindenki számára egyértelművé akarja tenni jogos fennhatóságát a tengeren lévő szigetvilág felett. A helyőrségnek otthont adó Szansa (Sansha) közigazgatási jogú város létrehozása hatalmas méretű ellendemonstrációt váltott ki a vietnámi fővárosban.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) pár héttel ezelőtt megrendezésre került Regionális Fórumán szintén napirendre került a Dél-kínai tenger szigeteinek ügye. 45 év alatt azonban most fordult elő először, hogy a tárgyalóasztalnál ülő külügyminisztereknek nem sikerült megállapodásra jutniuk, és a célul kitűzött magatartási kódexet sem tudták megfogalmazni és mindegyik féllel elfogadtatni.
Ez már nem piskóta! Mindenesetre ügyes húzás. Ugyan ki merne újat húzni a legnagyobb fiúval a nemzetek kocsmájában? Netán Vietnám vagy Fülöp-szigetek? Köhög a bolha. No meg belpolitikailag a "panem" helyett újra elő kell venni a "circensis" trükköt is.
Önmagában Vietnam, a Fülöp-szigetek (vagy akár még Tajvan is) nem tudnak a kínaihoz hasonló erőt kiállítani. De együtt (vagy/és az USA támogatásával) már igen.
Az sem véletlen, hogy a térségben minden állam igyekszik lehetőségeihez képest komoly haderőt fenntartani illetve kialakítani, fejleszteni.
Az USA-val igazad van.De nem szabad elfelejteni, hogy a térség prolémáját talán a Nagy Medve is a szivén viseli.
"Kína helyőrséget létesít a vitatott szigeteken"
Az kell, hogy ôrizze a békét.
"..45 év alatt azonban most fordult elő először, hogy a tárgyalóasztalnál ülő külügyminisztereknek nem sikerült megállapodásra jutniuk, és a célul kitűzött magatartási kódexet sem tudták megfogalmazni és mindegyik féllel elfogadtatni. .." mi az, hogy először??? ha eddig bármikor megállapodásra jutottak volna, akkor most nem lenne vita.
Másrészt látni kell, hogy ilyen kérdések alapvetően azért maradnak nyitottak, mert az usa minden tengerjogi rendezési kísérletet (miért is?) megakadályoz, így a mai napig nem létezik elfogadható, egyértelmű jogi szabályozás.