Puccs történt a Maldív-szigeteken?

Tátrai Kriszta
2012. február 11., szombat
Megosztás:

A rendőrség brutális fellépéséről számolt be több résztvevő, sokan kórházba kerültek sérüléseik miatt, köztük Mohamed Nasheed elnök is.

Mohamed Nasheed maldív elnök kedden a zavargások közepette lemondott, mivel a hadsereg és a rendőrség erre fegyverrel kényszerítette – magyarázta lépését a Maldív Demokrata Párt politikusa a BBC-nek. Hozzáfűzte, hogy alelnöke tudtával történt a puccs, aki a történtek kedvezményezettjeként váltotta őt posztján.

Kattintson és nézzen szét a közeli Indiában!

Hassan Waheed Manik alelnök tagadja, hogy puccs történt volna. Azt azonnal leszögezte, hogy a jogállamiság védelmének, a demokrácia fenntartásának, az alkotmány betartásának érdekében léptek közbe a fegyveres erők, illetve azt kijelentette, hogy Nasheednak nem kell tartania a megtorlástól. A Reutersnek adott interjújában Hassan elmondta, az vezetett a az elnök lemondásához, hogy a hetek óta tartó demonstrációkat Nasheed túl későn próbálta meg tárgyalással megoldani, így ekkorra azok már olyan elsöprő erővel bírtak, hogy kénytelen volt távozni.

A közelmúltban fordult Nasheed ellen a közhangulat, mikor az államfő letartóztattatta Abdulla Mohamed bírót, az ellenzékhez való túlzott lojalitás vádjával. Nasheed szerint a bíró a korábbi, 30 éven át az országot a kezében tartó elnök, Maumoon Abdul Gayoom kezében van. Hassan egyik első dolga volt az elnöki posztot megszerzése után, hogy a bírót szabadon bocsátotta.

Ennek ellenére szerdán Mohamad Nasheed több ezer demokrata párti szimpatizánsával együtt menetelt a főváros utcáin és bejelentette, hogy harcolni fog azért, hogy visszaszerezze hivatalát. A rendőrség brutális fellépéséről számolt be több résztvevő, sokan kórházba kerültek sérüléseik miatt, köztük Nasheed is. A rendőrség szóvivője szerint nagyjából 40 embert tartóztattak le a tüntetők közül. Míg a demokrata tüntetők a menet békés mivoltáról és a rendőrség túlkapásairól számoltak be, addig más tudósítások szerint egyes résztvevők Molotov koktélokat dobtak a rendfenntartókra.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

Kara kán|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Én egy dolgot nem értek, kedves kitekintők: miért kéne nekem indiai képeket nézegetnem Maldív kapcsán?

Értékelés:0
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák