Északnak való kémkedéssel vádolnak öt dél-koreait

Tusor Anita
2011. augusztus 30., kedd

Öt dél-koreai férfi ellen emeltek vádat kémkedés gyanújával, akik feltételezhetően évek óta szivárogtattak ki katonai és politikai titkokat a szomszédos északi rezsimnek – számolt be csütörtökön a dél-koreai ügyészség, amely másik öt ember ellen is eljárást indítottak a legújabb kémügy kapcsán. A fogva tartottak között van a kémszervezet feltételezett vezetője, egy 48 éves, Kim néven ismert férfi, valamint egy korábbi parlamenti segéd is, akit volt munkaadója, a liberális párti törvényhozó Lim Cshedzsong segítségével azonosítottak.

Két másik személyről úgy tudni, hogy Szöulból és az ahhoz közeli Incshon környékéről történő adatszolgáltatásért feleltek. Utóbbi ad otthont Dél-Korea elsőszámú repülőterének mely az egyik legnagyobb és legforgalmasabb reptér a világon. Tisztviselők úgy hiszik, jelentős észak-koreai tevékenység összpontosul itt, mivel a határ menti régió hídként szolgálhat az országba való beszivárgáshoz. A többi vádlott hátterét még vizsgálják a hatóságok, ahogy azt is próbálják kideríteni, hogy hogyan szerezték meg és adták át az északi hírszerzésnek a főbb katonai létesítmények műholdfelvételeit, az amerikai hadsereg számára kidolgozott kézikönyveket, illetve egyéb személyes információkat a kormány és az ellenzék politikusairól – tájékoztat a nyomozásról a BBC. Mind az ötüket a dél-koreai nemzetbiztonsági törvény megszegésével vádolják, – mivel kémtevékenységet végeztek és kommunikáltak az ellenséggel – mely értelmében, ha bizonyítást nyernek a vádak nem kizárt, hogy az ilyen esetekben maximálisan kiszabható halálbüntetéssel kell szembe nézniük – informál a szöuli ügyészség.

Bár augusztus elején az új dél-koreai legfőbb ügyész azt mondta székfoglaló beszédében, hogy hadat fog viselni az „Észak-Korea melletti erőkkel és a korrupcióval szemben”, illetve ígéretet tett arra, hogy megerősíti az ügyészség közbiztonsági szervezeteit annak érdekében a "nemzetellenes kémhálózatok" körüli vizsgálódás élőremozdítása érdekében, a rajtaütést követően többen megkérdőjelezik a dél-koreai kémelhárítás hatékonyságát. Egy déli lap, a Korea Herald szerint nem az okoz meglepetést, hogy Észak-Koreának kémkedtek a gyanúsítottak, hanem az, hogy hogyan maradhatott egy ilyen kiterjedt hálózat hosszú évekig észrevétlen. A most leleplezett – az észak-koreai Vangdzseszan hegy után elnevezett – csoportról ugyanis úgy vélik, hogy már közel 20 éve folytatja államellenes tevékenységét, amikor is a szervezet – akkor még egyetemista – vezetője 1993 augusztusában személyesen is találkozott Észak-Korea alapítójával, Kim Ir-Szennel, miután a kommunista ország 255-ös egységeként ismert hírszerző ügynöksége néhány évvel korábban beszervezte – írja a dél-koreai Yonhap hírügynökség.

A találkozón utasítást kapott, hogy hozzon létre egy dél-koreaiakból álló egységet, mely segítheti az északi felet Dél „forradalmasításában”. Kim ezt követően visszatért Dél-Koreába, ahol sikeresen alkalmazta észak-koreai kémekké vált egykori iskolatársait a csoportban, melynek feladata az információszerzés mellett a politikai szervezetekbe való beszivárgás és a kommunista eszmék terjesztése volt. Összesen 34 alkalommal kaptak megbízást. Ez idő alatt Kim egy informatikai cég üzletembereként dolgozott, kerülve a feltűnést – derítette ki az iroda a gyanúsítottak irodáiban és otthonaiban talált anyagokból. A hatóságok továbbá azt feltételezik, hogy az északi hírszerzőegységek azzal bízták meg déli kémeik, hogy „vészhelyzet esetén” vegyék át az irányítást egy közigazgatási épületben, a katonai táborokban és egy incshoni adóállomás fölött – értesít a Yonhap a sokak által csak a jéghegy csúcsának tartott szervezet tevékenységeiről.

Kapcsolódó anyagok

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?