Manmohan Szingh és Nicolas Sarkozy jelenlétében kötött egymással előszerződést két új blokk létrehozásáról a francia Areva és az indiai atomenergia társaság hétfőn Újdelhiben. India összesen húsz nukleáris reaktort kíván létrehozni, ebből az egyezmény alapján a francia állami cég a Maharastra államban lévő Dzsaitapurban építheti meg egy új erőműben az első kettőt, majd huszonöt évre biztosítja is azok üzemanyag-ellátását. Becslések szerint az üzlet értéke 7 milliárd euró körüli összegre tehető. Az építkezés előkészületei már 2011 elején megkezdődnek és a két új blokk várhatóan nyolc év múlva helyezhetőek majd üzembe. Bár ez az egyezmény még nem jelent végső megállapodást, mindenképp komoly lépéselőny a francia vállalatnak az amerikai és japán riválisokkal szemben.
A nukleáris megállapodás nagyban előmozdíthatja a két ország közti stratégiai viszony javulását és segíthet kielégíteni India növekvő energiaéhségét is. Ennek ellenére a dél-ázsiai állam szabályozása, amely a beszállítóra hárítja a károkért a felelősséget, nagyban hátráltathatja az indiai atomerőmű-fejlesztési program megvalósulását. Emellett több ezer helybéli tüntető jelent meg a területen tiltakozva a nukleáris erőmű építése ellen, amely beszennyezheti a földeket és a vizeket. A Greenpeace is ellenzi a tervet, mert szerintük az építkezésre kijelölt zóna földrengésektől veszélyeztetett terület.
Nicolas Sarkozy szombattól keddig tartózkodott a dél-ázsiai államban és célja a gazdasági, valamint stratégiai kapcsolatok erősítése volt Indiával. Mielőtt programja az ország pénzügyi központjában, Mumbaiban lezárult volna, sikerült is védelmi, energiaügyi és légi megállapodások létrehozását elősegítenie több milliárd euró értékben. Kedden a francia elnök egyébként arra ösztökélte Indiát, hogy nyissa meg piacait és hozzon létre hosszú távú partnerséget országával, mert abból mind a két állam csak profitálhat. A Sarkozy és Szingh közti hétfői tárgyaláson egyébként a terrorizmus volt a másik kiemelt téma és látogatásának utolsó napján a francia elnök úgy nyilatkozott, elfogathatatlan, hogy Pakisztánban terroristákat képezzenek ki és ott találjanak ezek a csoportok menedékre.