2010. szeptember 9, csütörtök, Ádám
Mészáros Tamás   2010. július 29., csütörtök

Harmincöt évet kapott a vörös khmer tömeggyilkos

A Kambodzsai Törvényszék hétfőn 35 év börtönre ítélte Kaing Guek Eav-ot, ismertebb nevén Duch elvtársat, aki a vörös khmerek uralma alatt a hírhedt Toul Sleng börtönt irányította. Ez az első bírósági ítélet a hetvenes évek második fele során az ország lakosságának közel egynegyedét legyilkoló rezsim rémuralmával kapcsolatban.

A 67 éves Duch a több mint nyolc hónapon és 77 tárgyalási napon át húzódó per során beismerte, hogy ő felügyelte a Toul Sleng börtönbe hurcolt politikai foglyok kínzását és kivégzését, ezáltal legalább 12 ezer ember – köztük nők és gyermekek – haláláért felelős. Duch egy tavaly őszi meghallgatás során mély bűnbánásáról beszélt, és bocsánatot kért az áldozatoktól és hozzátartozóiktól, ugyanakkor az ítélethirdetést megelőző utolsó ülésnapon a felmentését kérte: azzal érvelt, hogy együttműködött a bírósággal, nem tartozott a vörös khmerek legfelsőbb köreihez, valamint a mozgalom felsőbb vezetésének parancsára cselekedett.


Kambodzsa tájain - kattintson!

Az iskolaépületből átalakított, S-21 kódjelű börtönbe a „rezsim ellenségeit” hurcolták a vörös khmerek. A fogvatartottakból kegyetlen kínzások, többek között körömletépés és elektrosokk-terápia útján csikartak ki vallomásokat, ezután a közeli Choeung Ek-i mezőn tömegsírokba gyilkolták őket. Különböző források szerint a khmerek rémuralma alatt 12–17 ezer embert börtönöztek be Toul Slengben, akik közül a rezsim megdöntésekor mindössze egytucatnyian szabadultak ki élve. Az épületben jelenleg a khmerek kegyetlenségeit bemutató múzeum működik.

Az ítélethirdetésre jelentős tömegek gyűltek össze a bíróság épületén belül és kívül is, az eseményt az állami televízió élőben közvetítette. A törvényszék ügyészei eredetileg 40 éves szabadságvesztés kiszabását kérték Duchra, azonban a bíróság által végül megállapított 35 éves büntetésből is csak 19-et kell majd leülnie, miután az ítéletet megelőzően 11 évet töltött rácsok mögött, melyből öt évig jogszerűtlenül tartották fogva. A per végkimenetelét vegyes érzelmekkel fogadták az ország lakosai: az áldozatok hozzátartozói elkeseredettségüknek adtak hangot a büntetés rövidsége miatt, míg mások, köztük a törvényszék egyik ügyésze, Chea Leng pozitívan értékelték, hogy 30 évvel a rezsim bukását követően megszületett az első ítélet a vörös khmerek rémuralmával kapcsolatban.

A Kambodzsai Törvényszék (Extraordinary Chambers in the Courts of Cambodia)

Az ország fővárosában, Phnompenben működő törvényszék 2006 nyarán állt fel a vörös khmerek uralma alatt elkövetett emberiesség elleni és háborús bűncselekmények, illetve népirtások fölötti ítélkezés fórumaként. A törvényszék egy ún. hibrid bíróság, mely a nemzetközi és a nemzeti jog és igazságszolgáltatás elemeit egyesíti, bírái és ügyészei között kambodzsai és nemzetközi szaktekintélyek is megtalálhatók. A testület az ENSZ és a helyi kormányzat megállapodásával jött létre, finanszírozásában a nemzetközi szervezet és Kambodzsa mellett Japán, India, Thaiföld és az EU is részt vesz. Duch mellett további négy korábbi vörös khmer vezető pere folyik a bíróságon, köztük az 1998-ban elhunyt Pol Pot jobbkezének és a rendszer fő ideológusánakt tartott Nuon Chea ügye is, azonban a törvényszék lassú ügymenete miatt elképzelhető, hogy a 84 éves vádlott már nem éli meg pere végét. A törvényszék munkáját számos kritika éri, a kambodzsai miniszterelnök szerint – aki korábban maga is a vörös khmer mozgalom tagja volt – a háborús bűnösök felelősségre vonása polgárháborúval fenyeget, míg az Amnesty International a vádlottak alacsony száma miatt elégedetlen.

Kik voltak a vörös khmerek?

A maoista eszméket követő vörös khmerek 1975-ben kerültek hatalomra Kambodzsában. A Pol Pot által vezetett mozgalom a Kambodzsáénál nagyobb kiterjedésű történelmi Khmer Birodalom visszaállítását akarta elérni, az országban pedig egy osztálymentes agrártársadalom kialakítására törekedtek. A khmerek betiltották a vallást, a pénzt és a magántulajdont, bezáratták az iskolákat és kiirtották az értelmiséget, a városi lakosságot pedig munkatáborokra emlékeztető agrárkommunákba költöztették. A vörös khmerek rémuralma négy évig tartott, miután 1979 elején a Vietnammal kirobbant háborúban vereséget szenvedett Kambodzsa. E négy év alatt a rezsim becslések szerint nagyjából az ország lakosságának egynegyedét, 1,4–2,2 millió embert mészárolt le.

Duch a rezsim bukását követően az elüldözött vörös khmer vezetőkkel együtt az ország északi részére menekült. A thaiföldi határ mentén települt le családjával, ahol tanárként dolgozott, valamint több segélyszervezet munkájában is részt vett, az 1990-es évek közepén pedig felvette a kereszténységet. 1999-ben egy brit fotóriporter buktatta le, aki felismerte a két évtizeden keresztül álnéven élő Duchot, ezt követően vették őrizetbe a kambodzsai hatóságok.

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Ragnarök|1 hónapja |Permalink

A Sátán mindenhol szeret(ett) időzni, de legjobban talán a vörös csillag alatt érezhette magát...

Értékelés: +2 (2 szavazat) 
 
 
winkler|28 napja |Permalink

Ezek nem emberek..

Értékelés: 0 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák