Negyvenezren vonulnak Bangkok utcáira
A thaiföldi ellenzék, a vörösingesek ígéretei szerint vasárnap 40 ezren vonulnak vidékről Bangkokba, hogy követeljék a kormány lemondását, és újabb választások kiírását.
A "milliós menet" elnevezésű kezdeményezés során az ország északi és északkeleti részéről tízezrek érkeznek a fővárosba, hogy elérjék a 2006-ban puccsal eltávolított Thakszin Sinavatra ex-kormányfő visszatérését.
Az ázsiai országban négy éve állandósult a politikai nyugtalanság, két éve hónapokra elfoglalták a miniszterelnöki hivatalt és egy hétre a nemzetközi repülőtereket is. A patthelyzetet nem sikerült békésen feloldani, több ember is életét vesztette a megmozdulásokban.
A kormányerők is komoly csapatokat mozgósítottak a főváros környékén. A főbb utakon ellenőrzőpontokat állítottak fel, és a biztonsági erők vezetői hangsúlyozták, hogyha bármiféle atrocitásra vagy erőszakos cselekedetre kerülne sor a demonstrálók részéről, ők azonnal válaszolnak. "Ha barrikádokat látunk az utcán, a tüntetéseket tovább nem tekintjük békésnek, és minden intézkedést megteszünk, hogy feloszlassuk a tömeget" - nyilatkozta Szuthep Thaugszuban alelnök.
A vörösingesek véleménye szerint a kormányzat előre legitimizálni szeretné az ellenük tervezett durva fellépést. Az utóbbi napokban, bár elvétve megjelentek kisebb csoportokban Bangkok fontosabb csomópontjain, hamar fel is oszlottak ezek a csoportosulások.


















