„Jogiszellem-irtók” – Harc a hontalanság ellen
- Címkék:
- állampolgárság
- hontalanok
- rohingja
- thaiföld
Cikksorozatunk előző részében bemutattuk a hontalanok sötét világát: mindennapjaikat a társadalom számkivetettjeiként élik, állampolgársággal nem rendelkezvén, a jog szemében láthatatlanul. A folytatásban Kelet-Ázsiába kalandozunk és mélyebbre ásunk a jelenség viszgálatában: szakértői segítséggel kiderítjük, mi az oka a hontalanságot övező nemzetközi érdektelenségnek és a megoldási lehetőségeket keressük. Van-e kiút a „jogi szellemek” kilátástalannak tűnő helyzetéből?
Ahol a legnagyobb a probléma
Thaiföld hegyi törzsei közé tartoznak.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslései szerint Thaiföldön mintegy 3,5 millió hontalan nem jut hozzá olyan alapvető társadalmi szolgáltatásokhoz, mint az oktatás vagy az egészségügy, nem szavazhat és nem vásárolhat földet. A kelet-ázsiai ország Mianmarral és Laosszal határos északi hegyvidéki területein élő hét, ún. „hegyi törzs” tagjai és leszármazottjaik nem thai etnikumúak és nem is a thai nyelvet beszélik, ezért a kormány sem ismeri el őket állampolgároknak. Hiába thaiföldi születésűek, ha nem anyakönyvezték őket, okmány híján nem tudják igazolni adataikat. Állandó félelemben élik mindennapjaikat: bármikor letartóztathatják őket, ezért az országon belül sem mozoghatnak szabadon.
A thaiföldi hegyi törzsek esete kiváló példája az állampolgárság megtagadásának, melyet a hontalanság egyik keletkezési okaként tartanak számon. Ilyenkor a hatóságok – többnyire szándékosan – úgy értelmezik az állampolgársági törvényeket, hogy bizonyos csoportokat etnikai, vallási, nemi, faji, vagy politikai alapon diszkriminálnak.
A menekülttáborokban sincsenek biztonságban
A Mianmarban élő hontalan muszlim kisebbség – a rohingják – nagy része a katonai junta üldözése elől a szomszédos országokba menekült. Több emberi jogvédő szervezet nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a jobb élet reményében Bangladesbe menekült rohingjákat a helyi hatóságok gyakran visszatoloncolják, vagy letartózatják és fogvatartják őket. Egyeseket pedig arra kényszerítettek, hogy a folyón át ússzanak vissza Mianmarba, ahogy érkeztek – értesült az Orvosok Határok Nélkül (Medicins Sans Frontiers – MSF) humanitárius szervezet. De a látszólag védelemben részesülők sincsenek biztonságban: a hivatalos UNHCR tábor közelében található állami „szükségtábor” lakói nem dolgozhatnak, nem jutnak elegendő élelemhez, ráadásul a helyi hatóságok bántalmazásának is ki vannak téve – áll az MSF múlt heti jelentésében.
... és ahol már sikerült megoldást találni
Nepál fővárosáról!
A kelet-ázsiai térség nem szűkölködik a többi állam számára példaértékű gyakorlatban sem: az elmúlt években Bangladesben, Nepálban és Srí Lankán is új jogszabályokat vezettek be a hontalanság történelmi problémájának megoldására. India keleti szomszédjánál, Bangladesben, az ország urdu nyelvet beszélő kisebbsége, a biharik (a szó „elhagyatott pakisztánit” jelent) számára a hontalanság reménytelenségében tengetett napjainak véget vetett egy 2008-as bírósági döntés, mely kimondta, hogy e népcsoport – adott feltételeknek megfelelő – tagjai bangladesi állampolgároknak tekintendők. Biharik tízezrei jutottak személyi igazolványhoz és a járulhattak az urnák elé az év végi választásokon.
Nepálban 2007 elején négy hónap leforgása alatt 2,6 millió, állampolgárságát – dokumentáció híján – igazolni nem tudó, de facto hontalan problémáját oldotta meg az állam az adminisztratív nehézségek megszüntetésével. A dokumentumok megszerzése korábban irreálisan magas költségekkel járó, bonyolult folyamat volt, emiatt a lakosság szegényebb rétegei nem tartották fontosnak kiváltását. A pozitív lépések ellenére még mindig közel 800 000 nepáli nem rendelkezik állampolgárságát igazoló hivatalos papírral.
Szabályozás van, támogatás nincs
A hontalanság régóta meglévő, s mélyen gyökerező probléma, látszólag mégis nemzetközi figyelem fókuszpontján kívül eső jelenség. Hiába születettek univerzális szabályozások, a szerződésekhez kevés állam csatlakozott. Az alábbi térképen jól látható, hogy Kelet-Ázsia egyetlen országa sem részese sem az 1954-es (Dél-Korea kivételével), sem az 1961-es hontalansági egyezménynek. Mivel nemzetközi szabályozás nem köti az országokat, így a megoldás kulcsa egyedül az államok kezében van, melyek hajlamosak elhanyagolni a kérdést.
(Világosszürke: 1954-es egyezmény részesei, szürke: 1961-esé,
fekete: mindkettőé, fehér: egyiké sem)
